Prága, a várnegyed felé

A Prágai Vár 1918-ig a cseh uralkodók hivatalos koronázási helyszíne volt, 1918 óta pedig a köztársasági elnök székhelye. Elhelyezkedése, és felépítése sok szempontból is hasonlít a mi Budai Várunkéhoz, hiszen a Moldva partján lévő domb tetején épült, templommal, képtárral, kisebb nagyobb palotákkal, tornyokkal. A várfalról pedig ha épp nem olyan csúnya ködös idő van, amint amikor mi ott voltunk, akkor remek a kilátás, hiszen elénk tárunk a kanyargó Moldva a folyón átívelő hidakkal, remek a rálátás a híres Károly-hídra, az óváros tornyaira, és a prágai háztetőkre. 

2003-ban rengeteg helyre bementünk, és nagyon sok mindent megnéztünk itt a várnegyedben, egy egész napot töltöttünk el itt. A közeli Strahovi kolostorban és a Lorettói kápolnában kezdtünk, a legemlékezetesebb nekem onnan a fantasztikusan szép könyvtárterem,  a világon egyedülálló miniatűr könyvgyűjteménnyel, és földgömbökkel, köztük Kopernikusz földgömbjével. A könyvtárszobába nem lehetett bemenni, csak az ajtófélfánál kifeszített kordon mögött lehetett összezsúfolódva bekukkantani. Fényképezni pedig egyenesen tilos volt. Az ajándékboltban viszont nagyon szép képeslapokat lehetett venni a könyvtárszobáról. Mi is vettünk, és nyilván nagyon biztos helyen van, mert mostanság nem akadt a kezembe.

Régesrégi képek:

A kolostor előtt

A Lorettoi kápolna

Most nem mentünk be sehová, csak a Szent Vitus főhajójába néztünk be, (ez a rész még ingyenes, minden további kápolna, kripta, torony, kincstár stb. belépődíjas) oda is csak azért, mert Milánka ragaszkodott hozzá. Az a 10 évvel ezelőtti többórás templomnézés még ma is élénken él bennem. Sajnálatos azonban, hogy csak a nem túl pozitív élmény maradt meg, hogy alig váram már, hogy kimehessek, hogy zsongott a fejem a rengeteg csillogástól, aranyozástól, a rengeteg embertől, akik százféle nyelven beszéltek, nagyon nem volt jó. Abból a sokmindenből azonban, amit ezalatt a sokóra alatt megnéztünk, és amiről ezer információt hallgattunk meg, hát... nem igazán maradt meg semmi.

Ez alkalommal viszont nagyon élveztük, hogy csak úgy lófrálunk egyik térről a másikra, benézünk kapukon, és kívülről bármennyi templomot bármeddig képes vagyok csodálni. A tereken persze sokan voltak, de szerintem nem volt akkora hatalmas nagy a tömeg, hogy kényelmetlen lett volna, emlékeimben minden sokkal zsúfoltabb volt. Persze csúcsidőben nyilván más.

A vár  fekete rácsos kapuján átlépve a hatalmas várudvaron találtuk magunkat. Kupacokban turistacsoportok gyűltek az idegenvezetőjük köré, mi pedig titkon örültünk, hogy ezen már túl vagyunk, és most kedvünkre lófrálhatunk.  Az udvar végében áll a Szent Kereszt kápolna, mely Mária Terézia uralkodása idején épült, 1762-ben, és  a katedrális kincstáraként és galériaként működik.

És innen  Szent Vitussal fogom folytatni.

Prága, újra

Ha Csehország, akkor nekem Prága, annak ellenére, vagy éppen azért, hogy jártunk már itt Ferivel, még nagyon-nagyon régen, ketten, busszal. Ez volt az első közös külföldi utunk, még 2003. tavaszán. Prága  akkor  elvarázsolt. Nem volt kérdés, hogy a csehországi heteink alatt egyszer mindenképpen újra ellátogatunk ide, már csak a megfelelő hétvégét kerestük, hogy ne legyen nagyon hideg. Végül így utólag, pont a legborúsabb szombatot sikerült kifognunk az egész hónapban, de hát ezt előre nem tudhattuk. Az időjárás viszont semmit nem vont le a város értékéből. Annál inkább a 3 gyerek :)Na jó, nem annyira, mert nyilván fel voltunk rá készülve, mint mindig, hogy kevésbé lesz a városnézés kulturális élvezet, mint annak idején, bár bevallom a mérhetetlen sok templomlátogatás egy cseppet sem hiányzott. 

Egészen addig, amíg meg nem néztük a vonatmenetrendet, úgy gondoltuk, hogy vonattal megyünk, hiszen nem laktunk olyan messze, légvonalban. Aztán mikor megnéztük, kiderült, hogy min. 1 átszállással és több mint 3 és fél óra vonaton zötykölődéssel érhető csak el a mivárosunkból Prága, így mégis inkább az autó mellett döntöttünk.
Autópályán másfél óra alatt már ott is voltunk. Azért az mégsem 3 és fél óra, no. Pedig majdnem végig felújítás volt, és csak félpályán lehetett haladni.

 Nem volt épp napos időnk, pedig az előrejelzés szerint annak kellett volna lennie.

Egy külvárosi P+R-ben parkoltunk, az Opatov metrómegálló szomszédságában, gyakorlatilag fillérekért, 20 koronát fizettünk egész napra. Máshol, beljebb, óránként kérnek ennyit, vagy még ennél is sokkal többet. A parkolóban jegyautomata is volt, még szerencse, hogy volt aprópénzünk, így a metrójegyet is sittysutty meg tudtuk venni. Igaz, hogy véletlenül nem félórás szakaszjegyet vettünk, hanem másfél órás egész jegyet, de gyorsan újraterveztünk, és az eredeti belváros-vár sorrendet felcserélve már suhantunk is a vár felé.

 Füvesített villamossínek:

A prágai várat több mint ezer évvel ezelőtt építte fel a morva fölé az első cseh uralkodóház, a Premysl- dinasztia, utódaik pedig  kápolnákkal, palotákkal, bástyákkal bővítették tovább. Az "Arany Prága" elnevezés valószínűleg I.Károly cseh király (=IV. Károly német-római császár) uralkodása idejéből származik, amikor is arannyal vonták be a prágai vár tornyait. 

A várnegyedet hátulról a várpark felől közelítettük meg. A gyönyörű angolparkban való sétálgatást, a panorámában való gyönyörködést csak két dolog zavarta meg. az egyik, hogy Marci a kapunk belépve sakálként ordítani kezdett, és tette ezt szüntelenül, megnyugtathatatlanul, és kitartóan, a másik, hogy a városra lenézve a ködön keresztül csak sejthettük, hogy micsoda remek lehet innen a kilátás, de élvezni igazán nem tudtuk. 

 Turistacsalogató tükörkomlexum:

 Valahol ott, a fehérség mögött, alatt van a város:

 A fák mögül már kibukkant a Szent Vitus székesegyház hatalmas épülete, és szinte a falhoz tapasztotta az embereket, annyira kamerát és szemet vonzó, lenyűgöző látvány így messziről. Pláne, hogy közelről gyakorlatilag fényképezhetetlen és átláthatatlan.

Folyt. köv.

Telč

Magunk mögött hagyva Trebicet Telc felé kanyarodtunk, ami nagyjából fél órányi autóutat jelent a cseh vidéken. 

A város első írásos emléke a 1315-ből származik, történelmi belvárosa 1992-től az Unesco Világörökség része. A főtér házai eredetileg fából készültek, de egy 14.századi tűzvész után egységes  stílusban építették újjá őket. Az épületek alatt hangulatos árkádsor húzódik, kávézókkal, éttermekkel, és persze ajándékboltokkal. (az ajándékboltok többsége viszont kínai. )

A háromszög alakú teret 58 ilyen lábasház öleli körbe. 

 

 

A térre egy nagyon kellemes és ápolt "kacsás"tó mellett elhaladva, a várkapun keresztül jutottunk be.  A város a 12. századig halászfaluként létezett, majd a 13.században egy vízivárat építettek itt, amit a 16.században alakítottak át fenséges kastéllyá. Állítólag érdemes bemenni, mert van itt Kék Terem, Lovag terem, Színház terem, stb... de mi ha akartunk volna sem tudtunk volna bemenni, mert októberben sajnos már téli időszámítás van a turizmust illetően, így a legtöbb vár, torony, múzeum csak hétvégén van nyitva, és akkor is csak néhány órát délelőtt, és néhányat délután. Ottjártunkkor éppen zárva volt, de nem is terveztük, hogy bemegyünk. Túl sok volt hozzá a gyerekünk.

A vár melletti Szent Jakab templom tornyába fel lehet menni, és fentről is meg lehet nézni a mesés főteret és a környéket.  Mi nem mentünk fel. 

Torony helyett kényelmesen körbesétáltunk a téren. Az egyik szuveníres bácsitól kaptak a fiúk egy papírcsíkot, amire rá voltak rajzolva a főtér házai, és menet közben ezt nézegettük. Közben még a nap is kisütött, igazi meleg lett, és ha fiúk nem lettek volna már  túlpörögve, akkor akár sütkérezhettünk is volna valamelyik kávézó teraszán, de nem tettük, csak élveztük a napot. 

 

 

Telc-et évente 200ezer turista keresi fel.  Most épp nem volt nagy tolongás. Néhány motoros társaságon kívül nemigen volt más a főtéren. Minket mondjuk nem zavart, csak fura volt. 

Mi is nagyon rövid időt  tudtunk csak itt tölteni, ha tehettük volna, akkor bementünk volna a várkastélyba is, amit szép park és hangulatos udvar vesz körül, belső termei pedig különösen szép állapotban maradtak fenn. De erről most le kellett mondanunk, mint ahogy arról is, hogy tegyünk egy kört a tó partján. De talán majd egyszer máskor....

 

 

Érdekesség: Itt forgatták a Mikszáth Kálmán regénye alapján készült Fekete város film egyes részleteit. 

Třebíč

A szombati érkezésünk után vasárnapra egy Trebic-Telc Jihlava körutat terveztünk, és mivel az útikönyvek egyike se tér ki nagyon részletesen egyik városra sem, gondoltuk simán belefér majd egy délelőttbe mind a három. Mellékesen megjegyezve, és  Útikönyveket értékelve, sajnos nincs túl jó véleményem egyik kezembe akadóról sem, mert a nagyvárosokon kívül (Prága-Brno-Karlovy vary- Plzen), és az újabban felkapott Chesky Krumlovon, és Cheske Budejovicén kívül nemigen tér ki még említés szintjén sem a vidék városaira.  Egyedül talán azt az 1978-as kiadású panoráma útikönyvet tudnám csak pozitívan értékelni, ami viszont a rég átnevezett utcák miatt gyakorlatban használhatatlan, de az infótartalma az korrekt, és mindenre kiterjedő.

Szóval van itt egy kis fekete lyuk az útikönyvek piacán.

A következő kirándulásokról mind írtam már a Kópécsirkéken is, de azt gondoltam, hogy itt is helyük van, próbálok kicsit több infót összegyűjteni ide, és mutatok olyan képeket is, amiket ott nem, hiszen a kópécsirke elsősorban gyerekblog. 

No de. Trebic.

A trebici bazilika és a város zsidónegyede 2003 óta a világörökség része.

A város története az 1100-as évekig vezethető vissza, ekkor építették a kolostort,  majd a  Szent Procopius  bazilikát a benedek rendi kolostor részeként építették a 13.század elején. A kolostor később vallási központ és katonai erődítmény is volt, egészen a huszita háborúkig, majd 1468-ban magyar kézre került.

A várost egy 1277-es irat már városként említi, majd ezután évszázadokig sújtja háború, tűzvész, kolerajárvány, és árvizek, mely katasztrófákból a városnak szinte a nulláról kell újraépítkeznie. a városban jelenleg is nagy az építkezési kedv, és törekednek egy korhű városkép kialakítására, a régi megmaradt házak rekonstruálására, és felújítására. 

Érkezés és parkolás után rögtön a fölénk magasodó Bazilika felé vettük az irányt, és néhány perces sétával már fenn is voltunk. 

 A templomkertből  jó rálátás van a városra.

 A templom belsejét nem tudtuk megnézni, épp csak bekukkantottunk, mert éppen mise volt.

 A kolostor ma a Vysočiny Múzeum otthona. 

A templomot és az egykori kolostor épületét egy kellemes, nem túl nagy park övezi. Az őszi fák, a hulló falevelek és gesztenyék között sétáltunk egy kicsit, alattunk pedig a Jihlava folyó csordogált. 

A dombról lejőve a zsidó negyed felé indultunk. Első elképzelésünk az volt, hogy megnézzük a zsidó temetőt. de aztán csak mentünk, mentünk felfelé, amerre a nyíl mutatta, de még mindig nem volt sehol semmi, az út viszont egyre csak rosszabb, egyre csak macskakövesebb lett, így végül a temetőig nem caplattunk fel, inkább még a zsidónegyed kis szűk sikátoraiban sétálgattunk egy kicsit, és kerestük az utat a főtér felé. 

a trebici zsidónegyed Európa egyik legnagyobb egybefüggő zsidónegyede. 

Kialakulása 12. század körüli. A negyedben ma is az eredeti házak állnak, jelentős részüket már felújították. Összesen 123 különböző stílusú ház, két zsinagóga és a temető maradt fenn.

A 18.században ez volt az egyik legnépesebb zsidó település Morvaországban. A II. vh. alatt a zsidó lakosság csaknem kihalt, és a háború után csak 10 lakó tért vissza.

A zsidónegyedből a folyón átkelve elérjük a város főterét, a Károly teret, amely méretében alig tér el a prágai Vencel tértől, így az ország egyik legnagyobb tere. A 19.század elején a tér reneszánsz és barokk épülettek volt körbevéve, de 1822-ben, tűzvészben ezek mind elpusztultak. A tér melletti dombon áll a Szent Márton templom, melynek 75 méter magas tornya a város szinte minden pontjáról látható. 

Érdekesség: A Jihlava  folyó partján lévő strandon zajlottak 1992-ben a Játék határok nélkül vetélkedői, amit a helyi csapat meg is nyert.