Kotor

Nyilvánvaló, hogy a Kotori-öbölben megszállva Kotort semmiképpen sem szerettük volna kihagyni :-)  Nem voltunk messze tőle, talán még 15 km-re se, ez kb. 30 perces autóutat jelentett. Mivel gyakorlatilag egysávos út vezet körbe az öböl partján fel voltunk készülve arra, hogy majd dugóban kell ácsorognunk, ahogy az interneten olvastunk is ilyen beszámolókat. A város felé haladva ugyan beállt a forgalom, mert a körforgalom jól visszadugította az autókat, de nem volt azért annyira vészes. Meg hát nyaraltunk, ilyenkor engem nem zavar a dugó annyira, ha közben a tengerpart mellett állunk, és egyik szememmel  nézhetem a tengert, a másikkal meg az előttünk magasodó várhegyet a felvezető lépcsősorral. 

A vár alatt, a kikötőtől kicsit arrébb néztünk ki egy nagyobb parkolót a neten, és könnyen meg is találtuk, és még hely is volt benne. 1,2 euró volt a parkolás óránként. 

Kotor óvárosát a Velencei Köztársaság idejn alakították ki a XV. században, és ez nagyojából így is maradt. És valóban, a kis szűk utcácskákban sétálgatva pontugyanolyan hangulata lesz az embernek, mintha Velencében sétálgatna, csak csatornák nélkül, és talán nincs akkora tömeg. 

Az óratorony egy háromszintes harangtorony, amely az óváros bejáratánál áll. 1602-ben épült, Kotor egyik legikonikusabb látnivalója és népszerű turisztikai látványosság.

A torony hatalmas kőtömbökből épült, és a harmadik emeleten két óralappal rendelkezik, az egyik a főtérre, a másik a tengerre néz. Az óra harangja 30 percenként szólal meg. Az évszázadok során számos földrengést és más természeti katasztrófát túlélt,

A kotori várat egy 4.5 km hosszú várfal veszi körbe, ami helyenként 20 méter magas is lehet. A vár 1979 óta az Unecso világörökség része. 

Fel a várba 1350 lépcsőt kell megmászni, és ezért az élményért 8 eurót kell fizetni. A gyerekek közül talán Marcinak  nem kellett jegyet venni. ( de lehet, hogy Milánnak sem? már nem emlékszem. ) 

Mindenképpen kényelmes és nem csúszós talpú cipő/szandál javasolt, mert fényesre vannak koptatva néhol a kövek. 

Érdemes felfelé haladva vissza-visszanézni, mert már út közben is remek a panoráma a városra és az öbölre. 

Hosszú, de jól járható lépcsősor vezet felfelé. 

Fenn a várban elég sokan voltak. Nemigen lehetett olyan képet készíteni, hogy ne legyen senki benne. 

Borzasztó meleg volt, és út közben nincs vízvételi lehetőség, csak a kis műanyag asztalos árusoktól lehet innivalót venni. Így amikor megjártuk az erődöt, úgy támadtuk meg az első utcai kutat a lépcső alján, mint aki a sivatagból szabadult. 

A vízről még nyaralás előtt mindenféléket olvastunk, hogy iható, nem iható, mi amikor megérkeztünk, megkérdeztük a szállásadót, ő szerinte iható volt, és ittuk is. Nem volt se zavaros, se rossz ízű. Mi végig, az ottlétünk alatt ittuk a csapvizet, és egyikünknek sem volt semmi baja. De mi itthon is a csapvizet isszuk, nem veszünk ásványvizet. Persze lehetett venni olcsón 6 literes kannás vizet, és sokan ezt is veszik, de hacsak egy mód van rá, nem termelünk műanyag szemetet. Volt egyébként nagy szelektív konténer a faluban, a buszmegállónál, de nem feltétlenül volt helyesen használva, sokszor láttunk benne mindenféle egyéb szemet is. De legalább volt, és már ezt is pozitívumként éltük meg, hogy elindultak az európaiasodás útján. Műanyag szatyrot viszont még mindig tömegével használnak, indokolatlanul sokat. 

Sétáltunk még kicsit a városban, ettünk, fagyiztunk, de délutánra olyan tömeg lett, valószínű befutott egy tengerjáró hajó is, hogy inkább hazaindultunk, és otthon strandoltunk. 

Szerintem a kotori vár kihagyhatatlan. Minden fáradságot, bosszúságot, embertömeget, parkolási mizériát megér egyszer fölcaplatni a hegyre. 

Montenegró, Tivat

 Montenegróba érkezésünk napján már mem volt lehetőségünk nagyon felderíteni a terepet, épp csak egy leheletnyit tudtunk sétálni a falu egyetlen kis szűk utcácskáján, és nehezen volt hihető és elképzelhető, hogy ezen az egy úton közlekedik mindenki, buszok, gyalogosok, autósok... pedig de. Aztán pár nap múlva mi is ráéreztünk a helyi közlekedési szokásokra, és tulajdonképpen nem volt semmi gond. 

A komp csak az első napokban volt zavaró, azt is megszoktuk. Csukott ablakoknál pedig egyáltalán nem hallatszódtak. 

Másnap a közeli Tivatba mentünk. Tivat arról híres, hogy már az osztrák időkben katonai bázist építettek ide, majd később a jugoszláv néphadsereg legfontosabb bázisa lett. A tengerparton van is egy katonai-hadászati múzeum, ami pont kedden, amikor ott jártunk zárva volt, majd a következő héten is, amikor lehetőségünk lett volna megnézni, mert rossz idő volt, ugyancsak kedd volt, de egyébként is csak délután 3-kor nyitnak ki ( ???). Nem is értettük. De az udvaron áll egy régi jugoszláv hadi tengeralattjáró, ami azért így kívülről elég érdekes volt, bemenni meg ugye nem tudtunk. 

És ha már ott jártunk, akkor végigsétáltunk a külföldi befektetők által létrehozott luxus jachtkikötőn, ami huhhhh...egész szép példányokban lehetett gyönyörködni. 

Másnap újra Tivat felé indultunk, mert reptér mögött találtunk olyan strandot, ami mellett volt parkoló, és a strandról is jókat írtak. ( plaza Kalardovo)  És ha már ott voltunk, akkor strandolás után átsétáltunk egy kis félszigetre, amit Virágok-szigeteként jegyeztek a neten, mert tavasszal állítólag virágba borul az egész szigetecske, mivel tele van leanderrel és olajfákkal. A szigeten egyébként régen katonai üdülőtelep működött. Ennek romjai fogadják az embert, mikor ideér. Nem túl bizalomgerjesztő.  De beljebb a sziget valóban szép, és a csücskéből nagyon szép a tenger. 

Délután már a "mistrandunkon" strandoltunk. Ahogy tettük minden este, amg itt voltunk.