Velke Mezirici- Vár

Az apartman, ahol lakunk, közvetlenül a várdomb alatt van. A konyhaablakból látom a várkaput, ha kilépünk az ajtón, akkor pedig a kastély épülete magasodik fölénk. 

Az eredeti vár 1230 körül épült, és ez Morvaország egyik legrégibb nemesi kővára. A román-gótikus várat a 16.században reneszánsz kastéllyá alakították, majd amikor 1723-ban tűzvész rongálta meg, akkor barokk stílusban újították fel. Az első ismert tulajdonosai a Meziricik voltak, majd az évszázadok során még 13 család lakott itt. A kastélyt hatalmas park veszi körül, amely szabadon látogatható. Ma a kastélyban működik a városi múzeum.

A múzeumban még nem voltam, októberben már csak hétvégente van nyitva pát órát, szóval előfordulhat, hogy nem is leszek. A honlap alapján viszont van bútorkiállítás, korabeli ruhák, használati tárgyak, egyéb berendezések, egy másik részen pedig a szomszédos völgyhídnak köszönhetően van egy kiállítás Csehország hídjairól, azok építéséről, a környező erdők növény- és állatvilágáról és kőzeteiről, szóval tényleg sok minden. link

Ittlétünk alatt már jónéhányszor felsétáltunk a vár mellette parkba, ami éppen a legszebb őszi arcát mutatta nekünk, bár a hetek teltével szemmel látható a tél közeledte, az múlt héten még aranyló lombkoronák már javarészt lehulltak, és a friss lehullott levelek is már száradásnak indultak, kifakultak. Lassan a színpompa átadja magát a téli szürkeségnek, fehérségnek. 

A várra a város számtalan pontjáról rá lehet látni, és minden oldalról mutat magából valami újat. 

Így magasodik fölénk:

Legutóbb bementem a kastély előcsarnokába, ami mindig nyitva van.

 Ami leginkább afelé hajt, hogy belülről is megnézzem ezt a kastélyt, az az, hogy akkor kinézhetek az ablakain:) no meg a honlap galériájában nagyon szép képek vannak márvány lépcsősorokról, kovácsoltvas rácsokról. Nagyon kedvcsináló. Nem kizárt, hogy még betérek ide, ha tudok, akkor gyerekek nélkül, viszont ha csak vezetett túra van, akkor tuti, hogy kihagyom. Majd elválik.

Velké Meziříčí, avagy üdv Csehországban

Most egy kicsit felfüggesztem a múltbéli nápolyi emlékeim felelevenítését, és egy ugrással a jelenben termek. Úgy alakult, hogy az idei októberünket Csehországban töltjük. A székhelyünk Brnotól 50 km-re északra van, Velke Meziriciben, a Brno-Prága autópálya (D1) mellett. Velke Mezirici a wikipédia szerint egy 11ezer fős kisváros, az Oslava és a Balinka folyó torkolatánál. Az első írásos emléke a 12. századból származik, és már 1408 óta városi rangja van.

Nem egy nagy város, de van egy jó kis templomos főtere, ahogy az lenni szokott, van egy jó kis vár a város fölött, kastéllyal együtt, és vannak környező hegyek, ahonnan jól rá lehet látni a városra.

Itt töltjük mi a hétköznapjainkat, és erről fogok most képeket mutatni. Van ám bőven.

Itt van pl. a templom, amit már sikerült megörökítenem jobbról-balról, elölről-hátulról, alkonyatban, naplementében. 

 

Az egykori városfal egy része, és a városkapu

    A Városháza:

A városban a 17.századtól jelentős a zsidó a lakosság. Két zsinagógájuk is volt, és van egy zsidó temető is.

A nagy zsinagógában most egy kínai üzlet üzemel. Számomra ez elég visszás, de hát biztos rendjén van ez így. 

A város felett halad az autópálya híres völgyhídja. Látszik az ablakunkból, és el is sétáltunk már alatta. Hát... elég félelmetes alulról felnézni egy ekkora hídra, főleg hogy az autópálya minősége miatt nagyon hangosan kattognak fent az autók.. Elképzelni, hogy ott megyünk fent autóval, ami akkor nyilván természetes, és élvezettel néznék le, de innen lentről valahogy félelmetesnek tűnik. Nekem van egy kis hídfóbiám, és mindig bennem van, ha hídon megyek át, hogy mi van ha leszakad. Tény viszont elég stabilnak néz ki, bizonyára remek mérnökmunka van mögötte.

 Naplementében:

 Ködbe burkolózva:

 És hát itt van még a vár, de azt majd legközelebb mutatom meg.

A Vezúv

Nápolyban, vagy Nápoly környékén járva kihagyhatatlan a Vezúv megmászása. A mai napig működő vulkán szinte  csalogat, hívogat, de közben távolságtartásra tiszteletre is int. Hiszen mindenki ismeri Pompeii történetét, mindenki látott már legalább 1 filmet ami a Kr.e.79-es eseményekről szólnak, és amikor az ember lába egy ilyen békés, de mégis bármikor kitörni képes földet tapos, akkor azért akarva-akaratlanul is elgondolkodik a világ rendjéről, hogy ki is valójában az úr ezen a világon. Nem mi emberek, az egyszer biztos. Mert bár azóta nagyon fejlett eszközökkel már előre meg lehet/lehetne jósolni egy ilyen hatalmas kitörtést, de megakadályozni nem tudnánk, semmiképp. Csak menteni tudnánk, ami menthető, és talán emberáldozatokat nem követelne az szerencsétlenség. Ma kb. 3 millió ember él a pusztítás útjában, és egyetlen városkiürítési terv létezik ami két hetes előrejelzéssel számol, állítólag kivitelezhetetlen. Bármilyen jobb terv elkészítése nagyjából 10 évbe kerül.

Éppen ezért elengedhetetlen és már-már kötelező program Pompeii, vagy nála kisebb, de ugyanolyan "látványos" Herculaneum meglátogatása. Hogy lássuk, hogy tudjuk, hogy mire képes a természet. 

Mi Pompeiiben voltunk, Herculaneumot csak kívülről néztük meg, azaz felülről egy helyen be lehetett pislantani az egykori városra, amikor a Vezúvra akartunk feljutni. 

A város a rómaiak által kedvelt üdülőhely volt, elegáns tengerparti patríciusházakkal. Az első hamuszőnyeg, ami ráereszkedett Pompeiire, Herculaneumot nem temette maga alá, és a régészek sokáig azt hitték, hogy az emberek megmenekültek a katasztrófa elől, mert csupán 6 holttestet találtak. Aztán 1980-ban kiderült, hogy az igazság sajnos nem ez, mert ahogy a forró sár zúdult lefelé az utcákon, úgy a lakók a tenger felé menekültek, és csapdába estek a menedékül szolgáló patríciusházak raktáraiban, a villák alatt. Itt még ma is csúnyán összeégett csontvázak százait találják meg. 

A lávafolyam az épületekhez jóval irgalmasabb volt, sok ház szinte érintetlenül megmaradt, ajtók, lépcsősorok, erkélyek máig az eredeti helyükön láthatóak. Az egyik házban még egy könyvtárat is találtak. 

Sok ház, és az ókori utcák jelentős részei beépültek a mai városba. Érdemes nyitott szemmel járni, és felfedezni ezeket a kincseket. 

A leleteket a Nápolyi Történelmi Múzeumban lehet megtekinteni. 

A Vezúv utolsó szeizmikus tevékenysége 1980-ban volt, utolsó kitörése pedig 1944-ben. Ekkor a lassú folyású lávának köszönhetően az emberek (27 fő kivételével akiket házak temettek maguk alá) megmenekültek.

A Vezúv 1281 méteres hegy belseje ma is él, és működik, a felszín alatt kb. 8km-re lévő magmakamrából napjainkban is lassan szivárog felfelé a forró láva. A vulkáni működést egyelőre csak a kráter mélyéből érkező kis füstfoszlány jelzi, de a geológusok egyáltalán nem optimisták, mivel a az utolsó kitörés eltömítette a kürtő tetejét, ezért attól tartanak, hogy legközelebb egy kuktára jellemző kitöréssel fog kirobbanni a tűzhányó, leszakítva ezzel a hegy tetejét. Kr.e. 79-ben pontosan ugyanilyen típusú robbanás temette maga alá Pompeii-t, több méter vastag hamu és kő zúdult rá. Pár nap múlva, mikor a szél elállt, amikor az emberek már azt gondolták, hogy túlélték a bajt, és előmerészkedtek a rejtekhelyükről, akkor a túlhevül kövek, a hamu és por lezúdult a lejtőn, és ez a tüzes törmelék temette végül maga alá a várost és az embereket.

A vulkán jelenleg békés, és kedvelt turistalátványosság, hiszen lenyűgöző a kilátás, és a vulkán 200 méter mély és 600 méter átmérőjű krátere is megér egy rápillantást.

A hegy Ercolnano városából közelíthető meg, ahová a Circumvesuviana vonattal érkeztünk. A vonat a Garibaldi térről indul,  és egész sűrűn jár, nem kell bánkódni, ha lekéstük az egyiket. Ennek ellenére mindig tömve volt, volt amikor a folyosóra szorultunk, ami nem volt egyébként baj, mert a babakocsival kényelmesebb volt, és talán szellősebb is, mint bent a fülkében.A vagonok nem légkondicionáltak, de cserébe a lehúzott ablakokon áramlik be a friss, érett paradicsom illat, mert az út mentén véges-végig paradicsomültetvények vannak. Hmmmm..... ha becsukom a szemem, akkor még mindig érzem azt az utánozhatatlan nápolyi paradicsomillatot!!!! Fenséges!
Ercolano-ból busszal és taxival lehet feljutni a hegyre, ha az ember időben odaér. Nekünk ez elsőre nem sikerült, mert Pompeiiben nagyon eltelt az idő, és délután 6 körül már nem ment fel egyik jármű sem a hegyre. Azt mondták azért, mert már nem végeznénk sötétedés előtt. Másnap viszont itt kezdtünk. A busz elég ritkán jár, az iránytaxik viszont folyamatosan közlekednek, és fent meg is várják az utasokat. 8-10 személyes kisbuszok voltak, és árban nem sok különbség volt a busz és a taxik között.

A felfelé vezető út nem volt éppen zökkenésmentes, már ami az út minőségét illeti, másrészt nemolaszként a sofőr olykor igencsak bátornak találtatott, amikor kanyarbevételről volt szó, és hát az út szűk, kanyargós, és néha még szembe is jönnek, szóval igencsak izgalmas volt :)
Érdekes volt, hogy a hegy egész nagy magasságig be van építve, apró kisházak- kis konyhakerttel, és hatalmas kacsalábon forgó kastélyok váltották egymást. Hiába , a egy Nápolyi-öböl  panorámás telek akkor is sokat ér, ha az épp egy működő vulkán oldalában van.

A hegy egész magasságában látható a 1944-es kitörés után maradt száraz, vörös láva, amit sárga és rózsaszín virágok tarkítanak az egész hegyoldalon.

Elég párás volt a levegő, így a tengerig nem igazán lehetett ellátni, néhol észre lehetett venni, hogy ott van a távolban, de a fényképeken ez nem köszön vissza.
A fenti parkolóból egy 20 perces sétára van a kráter, amit újabb 6.5 euróért lehet megtekinteni. Mivel én Milánnal voltam épp várandós, így ezt a kráternézést én kihagytam, mégiscsak egy működő vulkánról beszélünk, aminek a kráteréből kénes gázok törnek fel.
Amíg Feri felment és fotózott, addig én a lenti ajándékboltban és büfében ütöttem el az időt.

Kárpótlásul  hazafelé az egész Vezúvot láthattam a repülőgépből, kráterestől mindenestül :)

A tudósok szerint 2100-ig számíthatunk egy újabb kitörésre. Reméljük, hogy fel leszünk rá készülve. Talán nem lenne kár rááldozni azt a 10 évet arra az evakuálási tervre.