Korfu-Kerkira

Másnap első dolgunk volt, hogy  motort béreltünk, és mivel már rutinos motorosok voltunk (hehehe), és mert elvitték előlünk az utolsó kisrobogót, így egy számmal nagyobbat kaptunk, mint amilyenünk Santorinin volt. Első utunk a sziget fővárosába, Kerkirába vezetett, melynek központján erősen érezhető a velencei és a bizánci hatás. Az óváros nagyjából az Új és a Régi erőd közötti viszonylag kis területen fekszik, gyalogosan kényelmesen bejárható. 

Az óváros szívében emelkedik a Szent Szpiridion-templom, mely nevét Korfu védőszentjéről kapta. Neki tulajdonítják, hogy sziget kétszer is megmenekült a kolerától, és egyszer az éhínségtől is.  Szent Szpiridion mumifikálódott teteme egy kis szentélyben, egy szarkofágban nyugszik, melyhez a gyógyulásban reménykedő zarándokok tömegei vándorolnak, évente négyszer pedig körmenetben tisztelegnek emlékének. 

 

Természetesen mi is bementünk, és meg szerettük volna nézni a testet, de.... mikor beléptünk, akkor a templom telistele volt fekete ruhás, fekete kendős görög öregasszonnyal. Azt sem tudtuk, hogy most be szabad-e menni, vagy sem, arra gondoltunk, hogy esetleg temetés lehet, azért vannak ennyien feketében. Aztán egy kis oldalajtón egyszer csak feltűnt egy pap, és nekünk görögülnemértőknek nagyon fura hanghordozással mondott valamit. Komolyan olyan volt, mintha jól leteremtette volna a jónépet odabent. Mi továbbra is az ajtóban toporogtunk, és nem mertünk se beljebb menni, se fényképezni, (pedig szép templom volt, és ugye más is mint a megszokott katolikusak), sőt még a gépet is a hátam mögé dugtam, nehogy meggyanúsítsanak, hogy titokban fotóztam. Aztán egyszer csak feltűnt újra a pap, aki megint csak mérges hangon, de nyilván csak a görög nyelv miatt tűnt annak, beengedte az asszonyokat a szarkofághoz, akik úgy rohantak, tolongtak be a picike kis szentélybe, mint ha kábé ingyen osztanának valamit a piacon. Lökdösődtek, sipákoltak, és zokogtak, és olyan hangzavar volt, amilyet én még templomban sosem hallottam. Nagyon félelmetes volt!!!! Nem is mertünk közelebb menni a szarkofághoz, hanem csak távolról, amennyire az asszonyoktól lehetett odapislantottunk, és szinte futva menekültünk ki a templomból. Nagyon durva volt!!!!! Én még azóta sem tudom ezt elfelejteni, tényleg féltem, pláne, hogy a pap is úgy beszélt, mintha valami rosszban sántikálnánk. Huhhhh.

Jobbnak láttuk, ha szimplán csak belevetjük magunkat a városba, ami a szieszta és a hőség miatt elég kihalt volt, leszámítva persze a turistákat, és a Régi Erőd felé vettük az irányt, ahonnan remek kilátás nyílik a tengerre, és a jachtkikötőre.

A francia stílusú árkádsor, a Liszton:

Miután kigyönyörködtük magunkat és lejöttünk az erődből a tengerpart mentén az Új Erőd felé indultunk. Közben be-bementünk egy szűk kis utcácskába, és megnéztük a házak között száradó ruhákat is. 

 

 Az erődből aztán fantasztikus kilátás nyílt a városra!!!!!

Már fent elkezdtek gyülekezni a felhők, és mire leértünk, addigra szép kis esőt kaptunk a nyakunkba, és jobb híján egy hatalmas fikusz alá menekültünk a teljes bőrigázás elől.

Korfu-érkezés

Santorini után teljesen beleszerelmesedtünk a tengerparti nyaralásba, a görög hangulatba, a mediterrán konyhába, így amikor közeledett az újabb nyár, akkor újra görög úticélt kerestünk, és Korfut választottuk. Persze a santorinis hangulatot nem találtuk meg itt, de ez egy cseppet sem von le a sziget értékéből, szépségéből, egyszerűen csak más, mint Santorini. Visszanézve a képeket, csodálatos volt a táj, a zöldellő hegyek, a felfelé vezető szerpentinek, a hegytetőkről a kilátás, a sziklás falak, és a meseszép kék tenger. Jó lenne megint ott lenni, vagy legalábbis egy másik görög szigeten. 

Korfu a Jón szigetcsoport legészakibb szigete. Emiatt sokkal kellemesebb klímával rendelkezik mint a görög szigetvilág többi tagja, szinte minden nap esik egy kis eső, (ami nem úgy kicsi, hogy szemelkélő, hanem igazi nagy zuhatag, de rövid ideig tart), és még a legmelegebb hónapokban is kellemes hűvöskés tengeri szellő fúj, ezért a kopár, sziklás szegetekkel szemben Korfut barátságos dús növényzettel borított táj jellemzi. 

A legenda (és Homérosz) szerint itt vetette a tenger a partra a hajótörött Odüsszeuszt. 

A történelem során szinte minden jelentősebb állam fennhatósága alatt volt, volt bizánci, velencei, francia, és brit uralom alatt, csak 1864-től lett Görögország része, és mindegyik uralom rajta hagyta a keze nyomát a sziget arculatán.

A repülés, mint mindig most is nagyon izgalmas volt. Szeretem felülről nézni a világot, egész más arcát  mutatja. 

Akkor még így álltak sorban a Malév gépek a reptéren:

A leszállás pedig különösen érdekes volt, mert a leszállópálya nem a szárazföldön van, hanem a tengeren:) Az "út" mindkét oldalán csak a tenger volt. 

A szállásunk egy kis faluban volt, ahonnan egy röpke sétával eljutottunk a Kanoni-félszigetre vezető tengeri átjáróhoz, ahonnan jól lehetett látni a leszálló gépeket, és a naplementét is. 

 A sziget jelképének számító Vlaherna-kolostor az Egér-szigettel:

 Az Egér-sziget, melyet egyesek Odüsszeusz Poszeidon által kősziklává változtatott gályájával azonosítanak:

Eger

Húúú jó régen jártam már erre, pedig szinte minden nap eszembe jutott, hogy írni kéne ide is, csak hát valahogy sosem lett rá elég időm, pedig egy csomó mindenről tudnék, és fogok is írni. No de most elhatároztam, hogy visszarázódom ideig-óráig ebbe a blogba is, és most ott folytatom, ahol abbahagytam, aztán pedig majd meglátom, lehet hogy ugrálni fogok majd térben és időben, ahogy a kedvem hozza. 

Nos Eger. Én jónéhányszor jártam Egerben, lévén nem messze onnan nőttem fel. Voltam itt osztálykirándulás alkalmával, családi kirándulás során, barátokkal,  (akkoriban nagyon menő volt az egri strand pláne az ózdihoz képest, mert az volt a legközelebbi, ahol volt csúszda!!!! meg kis több medence, talán még hullámfürdő is, de ezt lehet hogy már keverem valamivel) szóval sokszor. 

De mivel a 80-as, 90-es évek kirándulásai nemigen vannak fényképileg megörökítve, talán a 4dikes osztálykirándulásról van néhány fekete-fehér kép otthon, de azzal inkább nem büszkélkednék, így az egy 2005-ös ittlétünk képeit fogom megmutatni, amikor is itt töltöttük a szilvesztert.  

A település már az őskor óta lakott. A környező hegyekben népvándorlás korabeli falvakat és honfoglaláskori sírokat tártak fel. 

A város egyik leghíresebb nevezetessége egyértelműen a vár. A várat a tatárjárás után kezdték építeni, majd többször is átépítették, vagy hozzáépítettek, felújítottak, Szerepe a török támadások idején nőtt meg. 1552-ben Dobó István 2100 fős seregével 38 nap alatt verte vissza a közelítőleg 80ezres török sereget.  A várat ezután is megerősítették, helyrehozták a falakat, bástyákat húztak fel, de 1596-ban a vár mégis elesett, és 1687-ig a törökök közigazgatási központja lett. 

 A vár belső udvara:

 Kilátás a Dobó-bástyáról:

Az egri székesegyház az ország harmadik legnagyobb temploma. Klasszicista műemlék, Hild József tervei alapján készült 1831-37 között. Többször is átépítették, jelenleg 93 m hosszú, 53 méter széles, kupolája 40 méter magas, tornyai pedig 54 méteresek.
A homlokzathoz vezető lépcsősor két oldalán Szent István, Szent László, Péter és Pál apostolok szobrai szegélyezik, a homlokzatot pedig a Hit-Remény-Szeretet allegóriái díszítik.

  

 

 

 

 

Valahogy így fáztunk akkoriban:

Az Egri Líceum az ország egyik legrégibb felsőoktatási intézménye, 1762-82-ig  Gerl József és Fellner Jakab építette.

A városban egyébként csak úgy cél nélkül is érdemes kóborolni, mert nagyon hangulatos, és nagyon szép,és telis-tele van látnivalókkal. Minaret, püspöki palota, Dobó tér, nem beszélve a jó kis éttermekről, vendéglőkről, cukrászdákról. És persze ha Egerben járunk mindenképp menjünk el a Szépasszony-völgyébe, és iszogassunk Egri bikavért:)