2018. február 28.

Kirándulás a Sólyom-bércre

(2017.november)

A kőkapui hétvégénk sajnos nem volt túl kedvező a hegyi kirándulásokra nézve. Mi nem vagyunk annyira turisták, hogy szuper felszereléssel vágunk neki a hegyeknek bárhol-bármikor, akár esik, akár fúj, így amikor esik az eső, akkor számunkra a hegyek felejtősek. Így volt ez az első napon.
Két éjszaka valahol meg egyébként is olyan kevés, mert mire megszoknánk az ottlétet már indulni is kell haza.
A hazaindulás napján aztán ha nem is szép őszies idő volt, de legalább nem esett az eső, így hazaindulás előtt mindenképpen járni akartunk egyet a közeli hegyekben. A recepción egy rövid kb. 3 km-es tanösvényt ajánlottak, amire csak forgattuk a szemünket, és mondtuk, hogy mi azért egy merészebb, hosszabb túrát is bevállalnánk. Így indultunk el a Sólyom-bércre, ami hoteltől oda-vissza kb. 3 órás sétát jelentett.
Az út eleje egy szép betonút volt, ez egészen a kisvasút végállomásáig, a Rostallóig  tartott, onnan már földes, saras, pocsolyás hegyi úton haladtunk tovább. Azt gondoltam, hogy az ősznek ebben a késői szakaszában, novemberben, amikor már nincsenek a fákon színes levelek, amikor már minden kopár és a télre készül, hogy ekkor már nem lesz olyan szép a hegy. De tévedtem! Most is gyönyörű volt, most is csak álmélkodtam, és csodáltam a fölém magasodó fákat a meredek hegyoldalon.


A kisvasút vágányai. Sajnos a vonat már nem járt.

Egy darabon a Kemence-patak mellett haladtunk.






Sokáig a völgyben haladtunk.

És bár járható volt az erdei út, néhol azért voltak egész nagy vízátfolyások, és dagonyák.

Aztán egyszer csak a sárga jelet a hegy oldalában találtuk meg, és egy keskeny ösvényen felcaplattunk a csúszós hegyoldalon.



Annyira gyönyörű volt. Fönt, a hegy felmagasságánál folytatódott az ösvény, de itt már jóóó meleg  volt, mert eddigre rendesen kisütött a nap, és át is jutott valamennyi a fák között.


Itt már elkezdett sziklásodni is a hegyoldal, de kényelmes sétával haladtunk fölfelé.




Mígnem kiértünk egy rétre, ahol ismét egy kanyart tettünk, a csúcs felé.


 Elszórt szikladarabok.





És amikor felértünk a csúcsra, akkor elénk tárult a csodás panoráma. Kicsit ködös, kicsit felhős, de így is szép. Távolban pedig ott magasodott Regéc vára.


Ott van Regéc!






Időztünk egy kicsit, de mivel várt még ránk egy hosszú autóút, így indultunk vissza a hotelbe. Visszafelé már gyorsan haladtunk, és a nap is elbújt addigra, úgyhogy mire visszaértünk már fáztunk is egy kicsit.
Nagyon kevés volt ez a hétvégényi idő itt a Zemplén közepén. Épp csak arra volt elég, hogy rájöjjünk, hogy mennyi minden van még itt, ami felfedezésre vár, és mint szinte mindig, amikor eljutunk egy új helyre, most is úgy jöttünk el innen, hogy ide még vissza kell jönni! Hosszabb időre, gyerekekkel, mert ezt a sok csodás várat, ami itt van, ők is nagyon élveznék!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése