Velke Mezirici-Kilátó

Úgy adódott, hogy tavaly nyáron pár napot megint Csehországban töltünk. Az már csak véletlen volt, hogy úgy adódott, hogy a legmelegebb napokon sikerült elszabadulnunk, és  Meziriciben kellemes borús 25 fokra ébredtünk. Igaz, az első nap  még ott is iszonyat forróság volt, és másnap estére már kibírható volt a meleg.. Ellenben az otthonnal.
Megérkezés után, mivel Ferinek be kellett mennie a céghez, mi a meleg ellenére bementünk a városba, hogy keressünk egy fagyizót. Érdekes nagyon, hogy a legnagyobb nyárban is fél 5 körül, vagy 5-kor(?) már bezárnak még a fagyizók, cukrászdák is... itthon azért a legnagyobb szezonban egészen estig nyitva vannak. Végül csak találtunk egy nyitva tartó csavaros fagyist, és bár híg volt már a fagyi és folyós, és még csak csokis sem volt, de azért fagyi volt. Mentünk egy kört, és benéztünk a városháza aulájába, és a templomba is, ami épp nyitva volt.

A városháza plafonja

 Másnap délutánunk pedig nagyon izgalmasra sikeredett!

Tavaly nyáron ( 2014-ben) már láttuk a plakátját, hogy épül fenn a sícentrumnál egy kilátó, de augusztusban, amikor itt voltunk, akkor még nem lehetett rá felmenni, csak ősszel volt a hivatalos átadás. 

Most, innen, ahol lakunk, majdnem szemben van velünk, a túlsó hegy tetején. Ott magasodik, világít, és hívogat, tehát egyértelmű volt, hogy az első adandó alkalommal odamegyünk. 

Gyalog nem mertünk volna nekivágni, a googlemaps szerint olyan 4 km oda, meg ugyanennyi vissza, plusz az emelkedő, plusz Marci... túl sok volt már itt a rizikófaktor, így autóval mentünk, és inkább ott fent sétáltunk még egy kicsit. 

Az autóút teljesen felvisz a hegy tetejére, egészen a kilátóig. 

Lentről felnézve borzasztó magas a kilátó, és eléggé félelmetesnek is tűnik. Tanakodtunk is egy kicsit, hogy milyen felállásban menjünk fel, és maradjunk lent, Máté és Milán már a lépcső alján ugrált, hogy ők biztos, hogy jönnek, Marci is ment volna, de én nem mertem Marcit ezen a nyitott lépcsősoron felvinni, egyrészt, mert vagy túl vakmerő lett volna, vagy pont hogy megijed, amikor jobban kezd feljebb fújni a szél. Végül Feri és Marci csak az aljáig jöttek, mi pedig hármasban felmasíroztunk a tetejébe. 160 lépcsőfok volt, csigalépcső. Nem, nem számoltuk meg, minden fokra ki volt téve egy megszámozott tábla. 

Olyan szép volt odafentről a kilátás! Egyik oldalon a város, az autópályahíd, a másikon pedig a zöldellő, sárgálló dombok a végtelenségig. És jól fújt a szél!

Az autópályahíd

A vár felülről

A város

A főtéri templomtorony

Autópálya

 A száraz adatok a kilátóról:

 Félelmetesen néz ki, hát nem?

A kilátó után pedig egy hatalmas kört tettünk környező dombokon. Úgy indultunk le a hegyről, hogy csak megnézzük azt a lenti tavat, aztán mikor leértünk, akkor a másik dombon másztunk fel. A fiúk nagyon élvezték a nyakukba szakadt szabadságot, és úgy rohantak le a lejtőn, majd úgy mentek fel a az emelkedőn is, mint a karámból kiengedett kiscsikók. Nem is nagyon láttuk őket, csak azt, hogy két kis színes pötty ott ugrabugrál valahol elöl.

 Csodaszép délutánunk volt!