2013. szeptember 19.

Blogszülinap

Egészen véletlenül derült ma ki számomra, hogy éppen ma 2 éve írtam ide az első bejegyzést, azzal a céllal, hogy majd ide jól összeszedem az összes utazásainkat közel s távol. 
A cél az még mindig ugyanaz. A megvalósításban eddig nem szerepeltem valami jól, két év alatt mindössze 68 bejegyzés született, ez a 69-dik. Pedig lenne miről írnom... de még mennyire. 
Egyelőre több az időben visszarepülés, mint az aktualitások, e folyton tervezem, hogy legalább az újdonságokat gyorsan frissiben dokumentálom, de aztán ez is mindig elmarad, aztán meg már ugyanúgy nem aktuális, mint a régiek, és akkor meg már inkább onnan folytatom. Na szóval értitek, vagy nem, de az se baj.
Visszatekintés terén most 2009-nél járok, annak is a felénél, júniusnál, a nápolyi nyaralásunknál. 
Ez volt az az év, ami vízválasztó volt az utazásaink terén, és ha van még valaki aki velem tart, vagy aki néha-néha még becsatlakozik a ritkás írásaimba, azoknak írok egy kis előrejelzést, hogy mi minden várható majd még a továbbiakban, mert kalandokban aztán volt részünk rendesen.
Szóval egy kis kedvcsináló a jövőre nézve. ( nyilván többéves tervről beszélek, ha a bejegyzéseim sűrűségét nézem :))
A közeljövőben még be fogom fejezni a nápolyi passzust, és lesz még:
- Pompei
- Vezúv
- Sorrento
- Casertai Bourbon kastély

Aztán. Maradunk Olaszországban, de majd észak felé megyünk, cél:
- Milánó és annak kisebb-nagyobb környéke, a Comó-i tótól elkezdve többfelé. Milánóba többször is vissza fogok majd térni. 
- Olaszországból lesz még Trieszt, Velence és Bologna és még sokan mások.
Hogy a hazai pálya se maradjon ki:
- lesz Őrség
- Szigetköz
- Sümeg (vagy az már volt is?)
- Visegrád
-Hajdúszoboszló és Poroszló
Majd Nyugat- Európa felé vesszük az irányt, és 
- a Fekete-erdőn át eljutunk
- Franciaországba, a Vogézekbe, és itt fogunk kirándulni erre-arra, többek között Strasbourgba.
Megmutatom majd Salzburgot is. 
Nagy tervem, hogy egyszer majd Budapest nevezetességeiről is írok majd, nem tudom mikor lesz erre is időm. Képek mindenesetre gyűlnek hozzá. 
Ez ideáig az utolsó nagy utunk Spanyolországba vezetett, Olaszországon és Dél-Franciaországon át,  odafelé kicsit Provanceban, visszafelé a Francia-Riviérán. 
Megmutatom majd milyen Barcelona télen. Fantasztikus, ezt már most elárulom. 

De mire ideáig el fogok érni, addig még sok újabb utazás lesz a hátunk mögött, reményeink szerint. 
Szóval. 
Bár tény, hogy nem vagyok túl aktív, de azért tartsatok velem továbbra is. Talán megéri.
 


4 megjegyzés:

  1. Szia Bea! Érdeklődéssel olvasgatom a blogodat. Sok szép helyen jártatok és a következők is izgalmasnak ígérkeznek ha még várni is kell rájuk:)Hasonló cipőben járunk, ami az írásgyakoriságot illeti. Én is kissé le vagyok maradva, de talán abban is van jó dolog, ha utólag elevenítődnek fel ezek az emlékeket, szinte olyan, mintha megint ott lenne azon a helyen az ember.

    Üdvözlettel, Nonik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nonik, örülök, hogy be-bekukkantasz, és olvasol. Maradjon ez így a jövőben is, én pedig ígérem megpróbálom összeszedni magamat írásilag:)
      Üdv:
      Bea

      Törlés
  2. Bea, én olvaslak, és mindig várom az új bejegyzést. A családblogodban is szívesen olvastam mindig az utazásaitokról, itt is szívesen végigolvasom újra az élményeiteket, belföldit-külföldit egyaránt.

    VálaszTörlés