Rotterdam és az üvegpaloták

Rotterdam Hollandia második legnagyobb városa, és Európa legnagyobb teherforgalmát lebonyolító kikötője. Sokáig a világ legnagyobbja volt, de nemrégiben Sanghaj, és Szingapúr átvették a vezető szerepet mégpedig a konténerek számában, és az olajszállító hajók forgalmának tekintetében. Rotterdam még ma is 500 tengeri járat végső kikötőhelye, és több mint 1000 másik kikötővel van összeköttetésben.
A város a Nieuwe Mass folyó két partján helyezkedik el. 

A kikötő mellé épülő város a Nieuwe Waterweg megépítése után időben 1872-ben élte a virágkorát, növekedésének egyik jelképe a  Witte Huis (Fehér Ház), mely 1898-ban a maga 45 méteres magasságával Európa legnagyobb irodaépülete volt. 

A II. világháború során, 1940-ben, a Luftwaffe bombatámadást indított a város ellen, és ekkor a belváros szinte teljes egészében megsemmisült. A háború után az 50-es években kezdték újraépíteni, de egy egészen új, modern stílusban, majd a 80-as években kezdték építeni a városra ma is leginkább jellemző egekbe szökő irodaházakat, és ezzel egy modern üzleti negyedet alakítottak ki.

Már a pályaudvarról kilépve is rögtön belebotlunk ezekbe a modern üvegpalotákba, amik még ha nem is felhőkarcolók, de mindenképpen szokatlan látványt nyújtanak, hiszen a látványuk inkább amerikaias, mintsem európai, és egyáltalán nem egy tipikus holland. Már csak ezért is érdemes ide látogatni.

A Városháza csodával határos módon épen maradt a világháborús bombázás után. 1914-20 között épült.

A város nem igazán bővelkedik a hagyományos értelemben vett látnivalókban, a főutcát a formatervezettnél még formatervezettebb irodaházak, bevásárlóközpontok szegélyezik, mégis érdemes rajta végigsétálni. Vasárnap délelőtt elég kihalt volt minden, néhányan lézengtek csupán az utcákon, így nyugodtan lehetett a fejünket az ég felé fordítani, és bámészkodni, nem mentünk neki senkinek. 

Az Euromast- torony felé sétálgatva elhaladtunk a kikötő mellett is, ahol áll néhány múzeumhajó, és az egyikben van egy hajózási múzeum is.

Ezután átvágtunk egy hatalmas, szép zöld, virágos, pados, kistavas, kacsás parkon. Máténak igazi kánaán volt ez a hely. Ahol lehet szaladgálni és még kacsák is vannak, az a hely egy gyereknek maga a paradicsom. És mivel a park mellett van a múzeum, ezért a parkban szétszórva mindenféle képzőművészeti alkotások, szobrok találhatóak.

 A múzeum tetejéről leugrani készülő szoborember.

A parkból pedig már látszódott az Euromast-torony, a város ékessége. A tornyot 1960-ban emelték az akkori Floriade, a kertészeti és virágkiállítás alkalmából, és akkoriban ez nagy technikai bravúrnak számított. A torony alapjául 131 betoncölöpöt vertek le, majd erre egy vasbeton blokkot helyeztek. A torony 185 méter magas, és több fokozatban a legtetejéig fel lehet menni. A torony teteje egyben Hollandia legmagasabb pontja is. A középen lévő üvegfalas részben étterem és szuvenírbolt is van. Innen még két szakaszban lehet felmenni, a legtetejére már csak egy olyan lifttel, amiből nem is lehet kiszállni, hanem maga a lift forog körbe, ezáltal biztosítva a körpanorámát. 

Ha jól emlékszem a fiúk csak az éttermes részig jöttek fel, onnan csak én mentem tovább, egy félelmetes lyukasaljú lépcsősoron felbaktattam a következő szintig, de már az éttermes részről is remek volt a kilátás a városra és a tengerre és a kikötőre, bár a kikötő felett elég párás volt a levegő.

A legeslegfelső szintre már én sem mentem fel. Nem a magasságtól féltem, az nem tartott volna vissza, inkább ez a liftbe bezártság volt az, ami taszított, hiába no... kicsit klausztrofóbiás vagyok, ami néha előjön, és felülkerekedik rajtam. És bár a városban nem sok emberrel találkoztunk, a toronyban mégis egészen sokan voltak, és valahogy nem éreztem a késztetést magamban ehhez a lifttúrához. Kicsit olyan bizarrnak tűnt felmenni a világ tetejére 4-5 vadidegennel egy üvegkalitkában... brrr.....

A nap hátralévő részére a Rotterdam mellett fekvő szélmalomparkot terveztük megnézni, ahová hajóval lehet eljutni a belvárosi kikötőből. Így a torony után szépen visszasétáltunk a parti sétányon a városba. Út közben szebbnél szebb, és nagyobbnál nagyobb hajókat láttunk, és elhaladtunk az Erasmus-híd mellett is, mely a város északi és déli részeit köti össze, a híres filozófusról kapta a nevét, aki a város szülötte volt. Ekkorra már feléledt a város is, és nem csak a turisták kerültek elő valahonnan, hanem a helyiek is a biciklijeikkel, a görkorcsolyáikkal, motorjaikkal, és mindenki élvezte a szép napos időt.

Folytatás: hajóút és a szélmalompark