2012. május 14.

Zalakaros

A gyógyfürdőjének köszönhetően kedvelt üdülőhely. A 96 fokos termálvíz az olajkutató fúrások eredményeképpen tört fel az 1960-as évek elején. A fürdővíz elsősorban reumás megbetegedésekre, mozgásszervi problémákra, nőgyógyászati panaszokra van jótékony hatással.
Mi 2007. tavaszán egy hosszú hétvégét töltöttünk itt, egy 4 csillagos szállodában, a Mendan-ben.

A kilátásunk a szobából: természetesen esett a hó. 


Ez volt az első wellnessezésünk, egész addig csak hallottunk róla, hogy létezik a pihenésnek egy ilyenformája, és csak terveztük, hogy majd egyszer kipróbáljuk. Azóta persze már voltunk néhány helyen, és nagyon szeretünk is wellnessezni, de ez az első alkalom mindenképpen meghatározó volt, és igazából nem is nagyon találjuk párját. Igaz, akkor még kettesben voltunk, azóta meg hármasban-négyesben járunk mindenhová. 
A szálloda nagyon klassz volt, én legalábbis teljesen odavoltam, hiszen ez volt az első sokcsillagos szállodám, fogalmam sem volt milyennek kell lennie egy ilyennek, mindenesetre nekem nagyon tetszett, és hatalmas nappalis-.hálófülkés-étkezős szobánk volt. (lehet hogy ezt már apartmannak hívják?)
A szállodának volt/van saját fürdőrészlege, többféle medencével, meg élményzuhanyzókkal, szaunával, satöbbi, és persze masszíroztattunk is, meg jógáztunk is, meg konditermeztünk is, és nagyokat ettünk-ittunk, ahogy azt kell. A hotel mondjuk tele volt osztrák nyugdíjassal, akik ide járnak kezeltetni magukat, de minket ez nem nagyon érdekelt.




Egyik délután, amikor nem volt annyira rossz idő, felsétáltunk a közeli dombra, ahol volt egy kilátó, onnan néztünk szerteszét. 
És mivel tavasz volt, március, az egész faluban nyíltak a liliomfák és az aranyesők.


Gyorsan eltelt az a 4 nap amit ott töltöttünk, tudtunk volna még maradni akár hetekig is:) 
Hazafelé még megálltunk a közeli Bivalyrezervátumnál Kápolnapusztán, ahol megnéztünk egy benti kiállítást a Kis-Balaton élővilágáról, majd az istállókat, de aztán  kint a puszta közepén olyan erős szél volt, hogy nem tudtunk sok időt ott tölteni, mert levitte a szél a fejünket. A telepen egyébként 200 bivaly él, és a rezervátum fontos szerepet tölt be a hazánkban őshonos bivalyok fennmaradásában, és génállományuk megőrzésében Így gyorsan csak körbenéztünk, aztán bemenekültünk az autó melegébe, és hazafelé indultunk. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése