2012. május 9.

Zsámbék

Jó néhány éve, amikor már volt autónk, de még nem voltak gyerekeink, és amikor épp nem volt kedvünk a kanapén punnyadni pizzásdobozzal a kezünkben és valamelyik sorozat aktuális részeit nézni egymás után, na akkoriban fogtuk magunkat és elzarándokoltunk a közeli városokba, falvakba, csak hogy elmondhassuk, hogy itt is voltunk. Ilyenkor persze vendéglőben ebédeltünk, vagy a főtéren kávéztunk-fagyiztunk is. (eme jó szokásunknak azóta is szívesen hódolunk, hacsak tehetjük)
Zsámbék mindössze 400 lakosú község a Budai-hegység keleti lábánál. A egykor volt templomot 1220-56-ig építették. Az 1400-as évek végén a pálosoké lett, és ők építették a templomhoz a kerengőt.
1763-ban egy földrengés megrongálta, és azóta romokban áll. 
A kéttornyos, 3 hajós templom homlokzata és toronypárja román, belseje gótikus stílusú. Északi oldalához egy kolostor is csatlakozott, de már ennek is csak a romjait láthatjuk.



A Várkastély a 14.században épült, Mátyás király fiáé, Corvin Jánosé volt, majd később a törökök végvárként használták, majd a Zichy család birtokába került. Ma Tanítóképző Főiskola.
A Lámpamúzeum, az ország egyetlen lámpamúzeuma, Borus Ferenc magángyűjteménye. Szinte minden darabját saját pénzen vásárolta, és maga restaurálta. A gyűjtemény darabjaiból a Magyar Filmgyártás is kölcsönzött. Jelenleg több mint 1000 darabból áll. 1995-ben bekerült a Guinnes Rekordok könyvébe, 1999-ben a múzeum alapítóját a Köztársasági Elnök Arany Emlékéremmel jutalmazta. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése