A szentbékkállai kőtenger

Az idei balatoni nyaralás egyik legnagyobb kalandja és felfedezése a szentbékkállai kőtenger volt. Ennél érdekesebb, izgalmasabb és gyerekfárasztóbb kirándulást keresve sem találtunk volna. 

Egyszer, talán tavaly, láttam valami tévéműsorban, lehet, hogy a Balatoni Nyár volt, nem tudom, hogy a műsorvezetők meglátogatták ezt a kőtengert. Csak fél szemmel figyeltem, láttam, hogy egy nagy területen rengeteg hatalmas kődarab fekszik szerteszét, de több nagyon nem jött át a műsorból. 

Most, hogy Tapolca felé elmentünk a szentbékkállai bekötőút mellett eszembe jutott, hogy ha úgy alakul, akkor egyszer majd arra kanyarodhatnánk, és megnézhetnénk ezeket a köveket, ha már így a tévében is megmutatták, és mi meg még nem láttuk, pedig ki tudja hányszor megfordultunk már erre. 

Ez a valamikor most jött el. Zánka után tehát errefelé indultunk a huppanós úton. 

Maga a kőtenger szinte az egész Káli-medencében megtalálható, Kővágóörstől egészen a Hegyestűig, de Szentbékkállánál vannak a legnagyobb és leglátványosabb képződmények. A kőtenger az egykori Pannon-tengerből visszamaradt homoküledékből keletkezett, vulkanikus tevékenységek következtében feltörő kovasavak cementálták ezt a homoküledéket, és néhol egészen hatalmas kődarabok maradtak meg.

A kőtengert mi a falu felől közelítettük meg, szépen ki van táblázva, hogy merre kell menni. Az egyik elágazásnál különválik a gyalogos és az autós út. Mi most az autóson mentünk, de klassz lehet a gyalogos túra is, egyszer talán azt is kipróbáljuk. Autóval jól megkerültette velünk a területet, és az út nagyobbik része már földutas volt, de jól járható, és elmentünk a lovaspóló pálya mellett is. ( Nem tudtam, hogy ilyen van errefelé, egyszer egy lovaspóló meccset is megnéznék szívesen. ) 

Az út egészen elvisz a kőtenger lábához. Már-már azt hittük, hogy nem fogunk tudni leparkolni, de végül mégis sikerült, mert még egészen hátul is voltak helyek, amikor már azt gondoltuk volna, hogy már biztos nincs arra semmi.
Már a kocsiból is lehetett látni néhány szépen megtermett példányt, de ami a domb tetején várt minket, az egyszerre volt fantasztikus és félelmetes látvány. Rögtön a hely jellegzetessége, az Ingókő felé indultunk. Az ingókő egy nagy lapos kő, amire ha felállunk, akkor meg lehet billegtetni. Mintha a T betű teteje mozogna. Lentről nézve borzasztó félelmetes! Én meg mit sem sejtve előreküldtem a fiúkat,  (Ferivel)  hogy másszanak fel, és én majd lefényképezem őket lentről a nagy szikla tetején.  Míg ők másztak, addig én lent szörnyűlködtem, hogy úristen, ez a kő mozog! 

A kövek tetejéről pedig nagyon szép a kilátás a környező dombokra.

Nagyon szuper volt! A gyerekek különösen élvezték, akármeddig elmászkáltak volna még a köveken. Gyerekes, különösen örökmozgó  fiúgyerekes cslaádoknak kifejezetten ajánlom!

A környék tartogat még szépségeket, túraútvonalakat, kilátót, ahonnan az egész Káli-medence belátható, szóval akár egy egész napos kirándulást is lehet szervezni. Nem kizárt, hogy fogunk még mi is erre járni. 

Zánkai haditechnikai park

Ha Füredről Tapolca felé autózunk, akkor az út mellett mindig látjuk a nagy helikoptert, de csak most alakult úgy, hogy arrafelé autózva megálljunk és megnézzük. A park közvetlenül a gyerektábor mellett van, vagy üdülőközpont vagy nem is tudom most mi a neve. A parkot 2010-ben alakították ki, egy tavaly nyár eleji cikkben azt olvastam, hogy felmerült, hogy bezárják, hogy ellepi a gaz, hogy nem lehet bejutni, merthogy az Erzsébet táborrá alakult komplexumnak nincs rá igénye, és ezért nem is akarja karbantartani, sattarasattara... hogy mi áll tulajdonképpen mindennek a hátterében nem tudom, a lényeg, hogy most odamentünk, és a park működik, nyitva van, nincs gaz, sőt szépen karbantartott úton lehet körbesétálni és megnézni a járműveket.

A jegyárus néni nagyon kedves, még azt is felajánlja, hogy kifelé jövet felváltja a pénzünket. 

Rögtön az első helikopterbe be lehet ülni, utána a többit már csak nézni szabad, kordonnal el is vannak kerítve. 

Persze, hogy belemegyünk mindannyian. Ez egy szállítóhelikopter, két oldalt padsor, mint a teherautókon, elül a pilótafülkébe be lehet ülni, de a bácsi azt mondja, ne nyúljunk semmihez. A fiúk azért lelkesen beülnek, és feszítenek a kopott székben, mint pók a lucernásban. Én inkább kint járom körbe, bent borzasztóan fülledt a levegő. 

Zamárdiban is van egy ilyen hely. Ott állítólag mindenbe bele lehet ülni. Szép kis vita is van ebből az interneten, hogy melyik a jobb, ha csak nézni szabad, és akkor az állaga, minősége megóvható a kiállított járműveknek, vagy az, ha mindenki mindent megtapizhat, neadjisten letörhet, és a tárgyak megrongálódnak, és egy idő után élvezhetetlen és lepusztult lesz minden. Hát kétoldalú a dolog, az biztos.

A kijáratnál vettünk egy fagyit, és hmmm... volt diós fagyi is, amit úgy szeretek, de olyan ritkán találkozom vele. Fagyival a kezünkben pedig sétáltunk egy kicsit az üdülőközpont parkjában.

Egy igazi kis miniváros van itt, biztos klassz lehet itt táborozni régen is és most is. A hátsó sportpályán éppen valami atlétikai verseny zajlott, de van fedett sportcsarnok, mozi, étterem, téli házak, nyári házak. Jó nagy területen feküdhetek ez az egész, mert ezeket a bungalókat nem is láttuk, csak az iránymutató nyilakkal találkoztunk. A tábor területén van a kalandpark is.

Ez is túl hideg volt :)

 Van egy kis miniskanzen, amit mi most kihagytunk, hogy legyen időnk a következő programunkra.

Nagyvázsonyi Postamúzeum

A várral szemközt, egy műemlékházban található a helyi postamúzeum. A múzeum állandó kiállatás keretében 1968. óta hírközlés-technika fejlődését mutatja be, különös tekintettel a Balaton-felvidékre, és annak tárgyi emlékeit, dokumentumait lehet megtekinteni. Néhány régi telefont ki is lehet próbálni, a gyerekek nagy örömére. Ők már nem találkoztak (legalábbis a mienk) amolyan hagyományos asztali, tárcsázós telefonnal, el is kellett nekik mondani párszor, hogy tegyék le  a kagylót, különben nem fog csörögni a telefon, és fognak tudni beszélni. Továbbá a távíróval is írhattak pár szót, amit aztán megkaptak a nénitől emlékbe, pecséttel, mindennek ellátva. :)

Láttunk egy csomó telefonkártyát, amit régebben mi is nagyban gyűjtöttünk, de már ezer éve nem volt a kezemben, nem is tudom, hogy létezik-e még. 

Nekünk nosztalgikus volt, a fiúknak pedig nagy kaland, érdemes rászánni egy félórácskát, és visszamenni egy kicsit a nem is olyan régmúltba. :)

www.iranymagyarorszag.hu 

A nagyvázsonyi pálos kolostor romjai

A kolostort Kinizsi Pál és apósa Magyar Balázs alapította azzal a céllal, hogy majd itt lesz a családi temetkezőhelyük. Kinizsit 1494-ben  ide is temették, a sírhelyet később feltárták, és a  a sírköve a vár kápolnájában látható. Ide temették továbbá Kinizsi Pál feleségének, Magyar Beginának második férjét, Horváth Márkot, aki lovasbalesetben hunyt el.

A kolostor templomát Szent Mihály tiszteletére szentelték fel. 

Az 1500-as években, azért, hogy elkerüljék, hogy a törökök erődítménnyé alakítsák, felrobbantották, a többi környékbeli kolostorral egyetemben. A köveit a 16-17. században felhasználták a vár építéséhez, felújításához, bővítéséhez, de a falu házaihoz is használtak fel belőle. 

Mivel a templom elég messze állt a falutól, így a falubeliek később nem építették újjá, helyette a falu közepén építettek új plébániatemplomot. 

Bár a kolostor romjai védett műemléknek számítanak, az 1960-as évek óta nemigen történt rajtuk semmiféle állagmegóvás. 

A templom 31 méter hosszú, és egykor gótikus boltozat fedte. A szentély egyik fala teljes egészében megmaradt. A kolostorban kódexíró szerzetesek éltek, és 4 általuk írt kódex maradt fenn. 

Egy várbeli teremőr állítása szerint a kolostor "itt van nem messze", és a vár előtti jelzőtábla 600 métert mutatott. Nekivágtunk hát. A kijelölt irányba indulva előbb egy földútra értünk a temető mellé, ami bevitt minket az erdőbe, majd az erdőben még egy kis erdei ösvényen is fel kellett mennünk,  végül csak csak megtaláltuk, de hogy nem 600  méter volt, az biztos. Nem volt mondjuk megerőltető a séta, csak épp nem erre számítottunk. 

A kolostor makettje a várkápolnában:

Nagyvázsonyi vár

A nagyvázsonyi Kinizsi-vár, a vár uráról, Kinizsi Pálról kapta a nevét. Építésének pontos idejét nem lehet tudni, de a XV. századból már vannak emlékek a várról. Kinizsi Pálnak 1472-ben adományozta Mátyás király a hadjáratokban tanúsított vitézségének jutalmául, és haláláig ő is maradt a vár ura. A vár lakóvárként működött, fő funkciója a várbirtokon keresztül haladó Buda-Róma közötti borostyánút felügyelete volt. 

Rövid ideig török kézen is volt, majd a Rákóczi-szabadságharc idején hol a kurucok, hol a labancok birtokolták. Az 1760-as években a Zichy család a patak túloldalán új kastélyt épített. Ezután a várat egy ideig börtönnek használták, majd kihasználatlanul állt. Földrengés és tűzvész is pusztította, tornyának nagy része leomlott. 1955-61-ig újítottak rajta, majd 2005-ben újabb feltárásokat végeztek, és 2013-ban az addigra veszélyessé váló  lakótornyot is felújították. 

Többször is jártunk már a várban, összesen háromszor. Először 2007-ben, gyerekek nélkül, igaz, akkor nem lehetett a várba bemenni, zárva volt a régészeti munkák miatt. De a környék, a kilátás a dombról akkor is csodálatos volt. 

2007.

Aztán legközelebb már gyerekekkel voltunk 2013-ban, a felújítás után, és ekkor nyár volt, főszezon, és éppen elcsíptük az akkor kezdődő várjátékokat. 

A vár mellett, egy melléképületben van egy kisebb nyomda- és pergamenmúzeum, ahol a néni szívesen mesél a környékről, és szép pergameneket lehet vásárolni. 

A várjáték nem túl szerencsés időpontban kezdődött, a legnagyobb déli napsütésben, és hát árnyék az nem nagyon volt. Volt néhány napernyő odakészítve a nézőtér mellé/fölé, de mivel mi nem az elsők között érkeztünk esélyünk sem volt helyet találni alatta, így a várfal tövében próbáltunk egy kis árnyékhoz jutni. A műsor ezért, vagy másért, de borzasztó hosszúnak tűnt, de azért végigültük, és utána viszont nagyon jó volt, hogy meg lehetett mindent fogni, ki lehetett mindent próbálni, a kardokat, a buzogányokat, a sisakokat, és a gyerekeknek ez nagyon tetszett.

A lovagi torna után felfedeztük a várat. Minden lépcsőt megmásztunk, minden lyukba bekukucskáltunk, mindenhonnan kinéztünk, a gyerekek mindenhová felmásztak, mindent kipróbáltak, mindenhová belestek, nagyon tetszett nekik. Így volt ez először és másodszor is, és szerintem így lenne, akárhányszor mennénk.
A lakótorony tetejére keskeny csigalépcsőn másztunk fel, közben minden szinten van egy kis kiállítás a várról, Kinizsi Pálról, a környékről. A torony tetejéről pedig remek a kilátás a Bakonyra. 

Lépcsősor a toronyba

Kinizsi Pál sírköve