Nagyvázsonyi Postamúzeum

A várral szemközt, egy műemlékházban található a helyi postamúzeum. A múzeum állandó kiállatás keretében 1968. óta hírközlés-technika fejlődését mutatja be, különös tekintettel a Balaton-felvidékre, és annak tárgyi emlékeit, dokumentumait lehet megtekinteni. Néhány régi telefont ki is lehet próbálni, a gyerekek nagy örömére. Ők már nem találkoztak (legalábbis a mienk) amolyan hagyományos asztali, tárcsázós telefonnal, el is kellett nekik mondani párszor, hogy tegyék le  a kagylót, különben nem fog csörögni a telefon, és fognak tudni beszélni. Továbbá a távíróval is írhattak pár szót, amit aztán megkaptak a nénitől emlékbe, pecséttel, mindennek ellátva. :)

Láttunk egy csomó telefonkártyát, amit régebben mi is nagyban gyűjtöttünk, de már ezer éve nem volt a kezemben, nem is tudom, hogy létezik-e még. 

Nekünk nosztalgikus volt, a fiúknak pedig nagy kaland, érdemes rászánni egy félórácskát, és visszamenni egy kicsit a nem is olyan régmúltba. :)

www.iranymagyarorszag.hu 

A nagyvázsonyi pálos kolostor romjai

A kolostort Kinizsi Pál és apósa Magyar Balázs alapította azzal a céllal, hogy majd itt lesz a családi temetkezőhelyük. Kinizsit 1494-ben  ide is temették, a sírhelyet később feltárták, és a  a sírköve a vár kápolnájában látható. Ide temették továbbá Kinizsi Pál feleségének, Magyar Beginának második férjét, Horváth Márkot, aki lovasbalesetben hunyt el.

A kolostor templomát Szent Mihály tiszteletére szentelték fel. 

Az 1500-as években, azért, hogy elkerüljék, hogy a törökök erődítménnyé alakítsák, felrobbantották, a többi környékbeli kolostorral egyetemben. A köveit a 16-17. században felhasználták a vár építéséhez, felújításához, bővítéséhez, de a falu házaihoz is használtak fel belőle. 

Mivel a templom elég messze állt a falutól, így a falubeliek később nem építették újjá, helyette a falu közepén építettek új plébániatemplomot. 

Bár a kolostor romjai védett műemléknek számítanak, az 1960-as évek óta nemigen történt rajtuk semmiféle állagmegóvás. 

A templom 31 méter hosszú, és egykor gótikus boltozat fedte. A szentély egyik fala teljes egészében megmaradt. A kolostorban kódexíró szerzetesek éltek, és 4 általuk írt kódex maradt fenn. 

Egy várbeli teremőr állítása szerint a kolostor "itt van nem messze", és a vár előtti jelzőtábla 600 métert mutatott. Nekivágtunk hát. A kijelölt irányba indulva előbb egy földútra értünk a temető mellé, ami bevitt minket az erdőbe, majd az erdőben még egy kis erdei ösvényen is fel kellett mennünk,  végül csak csak megtaláltuk, de hogy nem 600  méter volt, az biztos. Nem volt mondjuk megerőltető a séta, csak épp nem erre számítottunk. 

A kolostor makettje a várkápolnában:

Nagyvázsonyi vár

A nagyvázsonyi Kinizsi-vár, a vár uráról, Kinizsi Pálról kapta a nevét. Építésének pontos idejét nem lehet tudni, de a XV. századból már vannak emlékek a várról. Kinizsi Pálnak 1472-ben adományozta Mátyás király a hadjáratokban tanúsított vitézségének jutalmául, és haláláig ő is maradt a vár ura. A vár lakóvárként működött, fő funkciója a várbirtokon keresztül haladó Buda-Róma közötti borostyánút felügyelete volt. 

Rövid ideig török kézen is volt, majd a Rákóczi-szabadságharc idején hol a kurucok, hol a labancok birtokolták. Az 1760-as években a Zichy család a patak túloldalán új kastélyt épített. Ezután a várat egy ideig börtönnek használták, majd kihasználatlanul állt. Földrengés és tűzvész is pusztította, tornyának nagy része leomlott. 1955-61-ig újítottak rajta, majd 2005-ben újabb feltárásokat végeztek, és 2013-ban az addigra veszélyessé váló  lakótornyot is felújították. 

Többször is jártunk már a várban, összesen háromszor. Először 2007-ben, gyerekek nélkül, igaz, akkor nem lehetett a várba bemenni, zárva volt a régészeti munkák miatt. De a környék, a kilátás a dombról akkor is csodálatos volt. 

2007.

Aztán legközelebb már gyerekekkel voltunk 2013-ban, a felújítás után, és ekkor nyár volt, főszezon, és éppen elcsíptük az akkor kezdődő várjátékokat. 

A vár mellett, egy melléképületben van egy kisebb nyomda- és pergamenmúzeum, ahol a néni szívesen mesél a környékről, és szép pergameneket lehet vásárolni. 

A várjáték nem túl szerencsés időpontban kezdődött, a legnagyobb déli napsütésben, és hát árnyék az nem nagyon volt. Volt néhány napernyő odakészítve a nézőtér mellé/fölé, de mivel mi nem az elsők között érkeztünk esélyünk sem volt helyet találni alatta, így a várfal tövében próbáltunk egy kis árnyékhoz jutni. A műsor ezért, vagy másért, de borzasztó hosszúnak tűnt, de azért végigültük, és utána viszont nagyon jó volt, hogy meg lehetett mindent fogni, ki lehetett mindent próbálni, a kardokat, a buzogányokat, a sisakokat, és a gyerekeknek ez nagyon tetszett.

A lovagi torna után felfedeztük a várat. Minden lépcsőt megmásztunk, minden lyukba bekukucskáltunk, mindenhonnan kinéztünk, a gyerekek mindenhová felmásztak, mindent kipróbáltak, mindenhová belestek, nagyon tetszett nekik. Így volt ez először és másodszor is, és szerintem így lenne, akárhányszor mennénk.
A lakótorony tetejére keskeny csigalépcsőn másztunk fel, közben minden szinten van egy kis kiállítás a várról, Kinizsi Pálról, a környékről. A torony tetejéről pedig remek a kilátás a Bakonyra. 

Lépcsősor a toronyba

Kinizsi Pál sírköve

Tapolca, Malom-tó

Úgy alakult a nyarunk, hogy rengeteg helyen jártunk a Balaton környékén. Köszönhető ez annak, hogy bár igazán remek kánikulás nyarunk volt, mi mégis kifogtuk azt a kétszer egy hetet, amikor nem volt strandidő. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy így viszont remek kirándulásokat tudtunk tenni már ismert, és még ismeretlen helyeken is.
Az egyik ilyen hely Tapolca volt, ami nem is volt tervben, de mégis ott kötöttünk ki. Eredetileg a csobánci várat terveztük aznapra, de akárhogy is néztük, a Gyulakesziről felfelé vezető utat, nem tűnt úgy, hogy az huzamosabb ideig autóval járható lenne. Mivel az előző napokban pedig irdatlan sok eső esett gyalog nem mertünk nekivágni a gyerekekkel, felszerelés nélkül a hegyoldalnak. Így a várat csak a hegy lábától láttuk, de nem mondtunk le róla. Fogunk még onnan messzire nézni, állítólag remek a panoráma a várhegy tetejéről.

De hogy ne potyára autózzunk el ideáig, hát bementünk Tapolcára, hogy egy kicsit sétáljunk a Malom-tó partján. Mivel adhoc kerültünk ide, a tavas barlangon nem is kezdtünk el gondolkodni sem, pláne, hogy amikor elautóztunk előtte, akkor jókora sort láttunk. Majd egyszer, ha előre tervezünk, akkor foglalunk előre jegyet. Most rögtön a belváros felé mentünk, és próbáltunk parkolóhelyet keresni, ami nem volt egyszerű, de végül persze mindig sikerül. Nagyon hideg szél fogadott minket az autón kívül, nem nagyon volt jó kint lenni. 

Kicsit kavarogtunk a főutcán, mert nem emlékeztünk már pontosan, hogy hogyan is jutottunk le a tóhoz annak idején, 10 éve már. Csak azt tudtuk, hogy volt egy kis lépcső, valami kis beugróban, de hogy az hol volt... hiába mentünk a tábla után, csak nem találtuk meg. Míg végül egészen véletlenül a hátunk mögött lévő táblán vettük észre a helyes irányt. 

A tó az itt eredő Tapolca patak felduzzasztásával jött létre. Két részből áll, a Nagy-tóból és a Kis-tóból. A környék már i.e. 5. században is lakott terület volt, és valószínű, hogy a patakot már a rómaiak is felduzzasztották. Az Árpád- korban viszont mér biztos, hogy állt a mai malom elődje.  A tó egész évben kellemes 18 fokos, ezért egyetlen egy alkalmat kivéve, amikor a bauxit bányászat miatt leapadt a tó vize, nem fagy be sosem. Talán ezért is kedvelt élőhelye a tó az aranyhalaknak (telepítettek) , amik egészen hatalmasra is megnőnek. 

A tó körül remek éttermek, kellemes sétautak, szépen gondozott park, játszótér van kiépítve. Igazán kellemes kikapcsolódást nyújt. 

Pavia

Milánótól fél órányi vonatútra van Pavia. Az útikönyvünk szerint ma már egy meglehetősen álmos kisváros, pedig a 11.századig a Lombard Köztársaság fővárosa volt. A Viscontiak idején szellemi központtá vált, ekkor alapították az egyetemet, mely Olaszország egyik legrégibb egyeteme.
A város igazán magával ragadó. Sokkal-sokkal hangulatosabb mint ahogy azt a könyvből gondoltuk volna. A széles sétálóutcából keskeny kavicsos utcácskák nyílnak, szűk sikátorok, olyanok, amiket én annyira, de annyira szeretek.  A központ felé vezető út végig ilyen, megőrizte régi római képét.

 

A Doumo-t 1488-ban kezdték el építeni, de kupolarésze 19. századi, és magasan a város fölé emelkedik. Ottjártunkkor épp felújították ezt a részt, így nem is került rá a fényképeinkre.

A Basilica di San Michele Maggori 661-ből származó román stílusú templom.

A központ nagy részét az egyetem épületei foglalják el. Itt találjuk a 3 fennmaradt középkori tornyot.
A tornyok lábánál jó megpihenni a hűs köveken.

A Castello Visconteo, a kastély, 1360-ban épült, és szinte ugyanolyan mint a milánói Sforza-kastély. Nem véletlen, hiszen ugyanaz volt az építő. Az 1525-ös páviai csatában egy részét lerombolták. Ma múzeum ( régészeti részleggel) és képtár működik benne.

A város folyóját, a Ticino-folyót, mely a város alatt torkollik bele a Pó-ba, egy fedett híd íveli át, a Ponte Coperto.  A városban már a középkorban is volt egy fedett híd, de az kicsit arrébb volt, és a II. vh-ban lerombolták.