Zempléni napok 4. Füzér -Kis-Milic túra - Károlyi -kilátó

 ( 2020. március) 

A harmadik, és egyben utolsó egész napunkon Füzér felé indultunk. Már csak ez a vár hiányzott a képzeletbeli listánkról, és reménykedtünk, hogy talán sikerül még ezt is megnéznünk. De mivel ettől a naptól kezdve zártak be az iskolák, ( csak a miénkben még tanítás nélküli munkanap lett volna amúgy is), így nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, úgyhogy volt B tervünk is. 

És milyen jó, hogy volt, mert a vár aznaptól már zárva tartott :-( 

Az odaút olyan volt, mintha a világból mennénk ki körülbelül, mert sehol egy lélek nem járt, és nagyon fura volt látni, hogy szinte az az országhatárt mutató fekete vonalon haladunk Füzér felé, a rádióban vagy nem jött adás, vagy csak szlovák adók voltak foghatóak.  A hegytetőre érve aztán szépen rá is láttunk Kassára. Legalábbis az iparnegyedére. 

Elhaladtunk a Hollóházi Porcelánmanufaktúra mellett, ami ugyancsak zárva volt már, de mindenképp várólistás. 

Aztán már gyorsan feltűnt a látóhatárban a várhegyen álló füzéri vár. 

A várat a 13. század elején építették, így Magyarország legkorábbi várainak egyike. Jelentős felújításon esett át 2014 és 2016 között, melynek keretében felépült az úgynevezett Alsó Vár, megújult a Felső Vár várkápolnája, palotaszárnya és alsó bástyája.

A Várhegy alatti parkolóban parkoltunk, és bár sejtettük, hogy a várba már nem fogunk tudni felmenni, azért mindenképpen a lehető legközelebb szerettünk volna sétálni hozzá, így arrafelé indultunk. 

Nem jutottunk messzire, csak a kapuig. :-( Ott kicsit bámészkodtunk, busongtunk kicsit. A felújítási munkálatok még mindig zajlanak, úgyhogy kicsit tanulmányoztuk a csilléket, és egyebeket, amik segítik az építkezést. Aztán elővettük a B tervet, hogy akkor nincs mese, felmegyünk a Kis-Milicen lévő Károlyi-kilátóba. 

Az Országos kéken kell haladni, el sem lehet téveszteni. A vártól nem messze a Várforrásból még vettünk magunkhoz friss vizet, és már indultunk is. 

Talán a Magas-hegy oldalában találtuk ezt a kilátót, ahonnan szép rálátás nyílt Pusztafalura. 

Hogy ne oda-vissza ugyanazon az úton menjünk, így odafelé egy felső erdészúton haladtunk párhuzamosan a patak mellett futó kék jelzéssel. 

És így jutottunk el a Csatatéri-erdészházhoz.  A Csata-rét neve a kuruc korból ered, számtalan bujdosó húzta meg magát a környező erdőkben,összeütközve a labancokkal. 

Itt a pihenőpadoknál meg lehet pihenni, de mivel mi a nemolyan messze lévő kilátónál már megpihentünk és némileg meg is uzsonnáztunk, nem álltunk itt meg hosszú időre, hanem nekivágtunk az erdőnek. 

Egy kezdetben nem túl meredek, de azért a végeláthatatlansága miatt kicsit fárasztó emelkedővel indítottunk, hosszan-hosszan fölfelé. 

És ahogy haladtunk fölfelé, úgy lett egyre meredekebb az emelkedő, úgy kerültek a kezekbe a támasztóbotok, és sűrűsödtek meg a pihenők. 

A Kakas-bárc tetején lévő sziklaformázat. Itt muszáj volt kifújni magunkat, hiszen innen jött csak igazán a túra túrarésze, az igazi meredek hegymászás. :-)

Gyönyörűséges volt az erdő. Így lombkorona nélkül talán még szebbek ezek a szálbükkösök, ahogy sorakoznak szépen sorban... 

Meredeken vezet az út fölfelé. 

De a végén ott áll a kilátó. 880 méter magasan. A kilátót 2015-ben avatták fel. A  kilátót a nagykárolyi Károlyi család előtt tisztelegve Károlyi-kilátónak nevezték el. A család ugyanis évszázadokon át gondos birtokosa volt a környező erdőknek, mezőknek, településeknek.

Az országhatárt jelző betontömbök mellől Szlovákia felé nézve. 

Jó darabig elidőzünk itt, nézzük a kilátást, bár nincs teljesen tiszta idő, de így is lenyűgöző a Zemplén vonulata, a sátras csúcsok, és a vár látványa a lábunk alatt. 

A fiúknak nagyon tetszik, hogy egyik lábukkal Magyarországon vannak a másikkal Szlovákiában. A kilátóban nagyon fúj a szél, onnan hamar lejövünk, de a lenti padnál kicsit megpihenünk, és megesszük az elemózsiánk maradékát, elrágjuk az almáinkat. Találkozunk egy futóval, aki a Nagy-Milic felől érkezik, és itt pihen meg. Váltunk pár szót, majd ő megy tovább. 

A Nagy-Milicre, bár innen már nincsen messze, nem megyünk át, mert azt olvastuk, hogy a tetejéről sincs igazából kilátás. Megelégszünk a Kis-Miliccel, nem akarjuk a gyerekek tűréshatárát a végtelenségig húzni. Szép lassan elindulunk lefelé. 

Lefelé már gyorsabban haladunk, visz a lejtő, és visszafelé a Csatarétnél a jelölt kékre térünk, ami a patak mellett halad. 

A Várforrásnál újra megállunk. Jól esik a friss víz. 

A parkolóból még megcsodáljuk a várat, újra és újra, és már ott eldöntjük, hogy jövünk majd még errefelé. Mert szívünk csücske  a Zemplén! 

Zempléni napok 3.- Regéci vár

 ( 2020. március)

Ott tartottam, hogy kigördültünk Vizsolyról, és Regéc felé tartottunk. Azt már tudtuk, hogy a faluban lévő látogatóközpontot már nem fogjuk nyitva találni, úgyhogy rögtön a vár felé mentünk, és a hegy lábánál lévő parkolóban hagytuk az autót a fiúk nagy kárálása ellenére is. Mert hogy ők túl messzinek találták még a fák fölött kibukkanó várat, és ők annyi sokat tutibiztos, hogy nem bírnak gyalogolni. Nem annyira veszettsok egyébként, talán ha 2 km, és nem is megerőltető fajtából. Szóval figyelmen kívül hagytuk a nyafogásukat. 

Vizsolyból a waze Vilmány felé vezetett minket... hát nem a legjobb út volt ez... több volt rajta a lyuk, mint az út. Cserébe viszont láttunk legelésző teheneket az út szélén. Fővárosi gyerekeknek már ez érdekességszámba ment :-) Bezzeg, régen, amikor még gimnazista koromban vidéken a buszra vártam reggelente, akkor a buszmegállón rendre keresztülgyalogoltak a tehenek a domb felé menet. Csak jöttek felém, néztek azokkal a nagy bamba bociszemükkel, és olyan érzésem volt, hogy ők észre sem veszik, hogy ott vagyok. Csak csóválták a fejüket, és és néztek... Nagyon féltem, hogy egyszer nekemjönnek. Azóta már otthon sincs ilyen tehéncsorda hajtás. :-( 

Amikor a rögös úton zötykölődve egyszer csak előbukkant a vár, akkor nagyon izgatottá váltam. :-)

És akkor elindultunk a városszéli parkolóból ezen a szép földúton a vár felé. 

Milán duzzogott egy sort lemaradva, hogy miért kell neki gyalogolni :-)

Tény, hogy haladt el mellettünk még nem egy autó. De én mondjuk taplóságnak tartom az erdőbe autóval behajtani. Persze nem volt tiltva, de több táblán kérték a kirándulókat, hogy aki teheti, hagyja lent az autóját, és ne zavarja a természetet. 

Aztán az erdőbe beérve már nem volt olyan egyhangú az út. Minél feljebb értünk, annál meredekebb volt a kaptató, de nem volt vészes egyáltalán. 

Aztán ugyanaz a Milán, aki a lapos földúton vergődött, hogy ő nem akar gyalogolni, a hegy teteje felé már meredekebbé váló hegyoldalon úgy felfutott, maga mögött hagyva mindannyiunkat, hogy úgy kellett utánakiabálni, hogy várjon meg.

És ahogy a vár bejáratát megközelítettük hihetetlen látványban volt részünk! Ott fehérlett a távolban a Tátra!!! Sok helyen jártunk már, ahol a leírásban azt olvastuk, hogy tiszta időben akár a Tátráig is elláthatunk, de sosem láttunk még el így. Igaz, nem is voltunk ennyire közel :-)

A várat az 1300-as években építették.

A vár leginkább arról híres, hogy miután férje meghalt, ide vonult vissza Zrínyi Ilona a gyermek II. Rákóczi Ferenccel, aki itt tölötte kisgyermekkorát. Itt éltek akkor is, amikor Zrínyi Ilona már Thököly Imre felesége volt, és a várat hadi központtá alakították, és ez nagy részben Zrínyi Ilona irányításával történt meg, míg a férje közben harcolt. Sajnos miután Thököly fogságba esik, a várat is elfoglalják a császáriak, akik királyi utasításra felrobbantják azt 1686-ban.

A Rákóczi-szabadságharc idején már nem volt jelentősége. A köveit a helyi lakosok széthordták. Számos tulajdoncsere, és állami tulajdon után 1990-ben került a regéci önkorményzat gondjaiba, és 1999-ben kezdődik meg a vár résgészeti feltárása, környékének rendbetétele és elkezdődnek a felújítási munkálatok, melyek azóta is tartanak. (szerencsére.)

Mondjuk nekem jelen állapotában is nagyon tetszik. Így olyan igazi vár, nem amolyan műemlék. Persze az állagmegóvás miatt fontos a felújítás is. 

 A vár déli oldala még most fog majd csak felújítódni.

Az újraépített Északi-toronyban egy kiállítótér működik, az adott korról.

És vannak  kisebb teraszai, és egy körbejárható rész, ahonnan remek a kilátás minden irányba.

Ez egy olyan igazi szövevényes vár, sok átjáróval, kis beugrókkal, szerintem nagyon izgalmas.

Emléktábla a várudvaron. 

Az egykori várudvarról a felújított északi oldal felé nézve. De van itt büntető-üreg, pince, kút, stb...

A vár m ásik oldala még elég romos, és csak egy ideiglenes falépcső vezetett fel, amire figyelmeztetnek is, hogy mindenki csak saját felelősségre menjen tovább. Hát mi természetesen bátrak voltunk :-)

 

Nem volt nagy tolongás a várban. Rajtunk kívül még talán 2 pár volt ott. Tisztes távolságban. Bár ekkor még pont nem volt karantén, és a helyiek is csak legyintettek a koronavírusra.

Miután alaposan kibámészkodtuk magunkat, kifelé indultunk a várból. A lefelé menet már gördülékenyebben ment, mint a felfelé menet. 

És a naplementében csodálatos volt a Boldogkői vár, ahogy a főútról lekanyarodtunk a falu felé.