Zempléni napok 1. , Boldogkőváralja- Vár

( 2020. március) 

Év elején, még olyan január körül,  amikor a suliban  elhangzott, hogy a március 15-s hétvégét megtoldják 2 tanítási nélküli munkanappal, és még hétfőn-kedden sem lesz iskola. Korábban is már emlegettük, hogy jó lenne valahová elmenni a tavasszal megint, merthogy az előző évi Villány is olyan jól esett. Mivel a tavaszi szünetet rendszerint a rokonokkal, nagyszülőkkel szoktuk tölteni, ezen felbuzdulva elkezdtünk valamit szervezni arra a négy napra. Akkor még szó sem volt arról, hogy koronavírus, még a kínai hírek is épp csak csordogáltak. 

Először a Tátrában gondolkodtunk, mert régóta ígérjük már a fiúknak, hogy majd elmegyünk. Velük még nem voltunk. De erről még idejében lemondtunk, még mindig nem a vírus miatt, hanem azért, mert tartottunk tőle, hogy belecsúszunk valami későtéli nagy havazásba, és március közepén a gyerekekre már nemigen szokott jó lenni a téli felszerelésük. szóval leginkább praktikussági okokból. 

Így végül Zemplén mellett döntöttünk, ahogy mi már voltunk kettesben, de Zemplénből sosem elég, és a zempléni várakat mindenképpen a gyerekekkel együtt szerettük volna végigjárni. Úgyhogy nagyon lelkesen foglaltunk le egy szállást Boldogkőváralján, és izgatottan vártuk az indulást. 

Idő közben szépen beszivárgott az életünkbe a koronavírus, de még az indulás napján sem volt szó arról, hogy iskolabezárás, meg egyebek, sőt... pont az ellenkezője hangzott el a médiában, hogy szankciókat fognak bevetni azon iskolák ellen, akik be mernek zárni. Szóval így indultunk el a Zemplénbe. 

Út közben Mezőkövesden álltunk meg kicsit pihenni, és uzsonnázni. Réges-régen voltunk itt egy esküvőn, és próbáltuk feleleveníteni az akkori emlékeket. 

Aztán ahogy közeledtünk Boldogkő felé, már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk, és egyre izgatottabban kémleltük a vidéket, hogy mikor pillantjuk meg a várat. 

És egyszer csak ott volt, a teljes valójában. És imádtuk! A későbbi napokban még nagyon sok arcát láttuk, napsütésben, naplementében, kora reggel, este kivilágítva. sokkal jobb és szebb képek is születtel a várról, mint ez. De ez volt a legeslegelső, még az autóból, a falu felé haladva. 

A szállásunk a Boldogkő Ház  nevezetű vendégházban volt, gyakorlatilag a vár alatt. Egy konyha-étkező részből 2 szoba nyílt, mindkettőhöz volt külön fürdőszoba. A konyha jól felszerelt volt, edényekkel, mikróval, vízforralóval, és kávéfőzőt is kaptunk a tulajtól, aki nagyon kedves és segítőkész volt. Mindennel meg voltunk alapvetően elégedve. 

( A fiúk kezdetben elégeetlenkedtek, mert valmai gond volt a kábeltévével a faluban, és csak a földi adók jöttek, de hamar megszokták, és hát nem is hiányzott) 

Sittysutty elfoglaltuk a szállást, szusszantunk egyet, és már indultunk is a várhegyre, hogy még legyen elég időnk a zárásig. Lévén még pont a szezon előtti héten jártunk, még nagyon korlátozott ideig voltak csak nyitva a nevezetességek, köztük a listánkon szereplő várak is. ( Végül Füzért a vírus miatt már nem is tudtuk megnézni. ) 

Én teljesen föl voltam spanolva, olyan régóta csak képen nézegettem és mondogattam, hogy majd egyszer eljövünk ide, hogy szinte hihetetlen volt, ahogy ott magasodott a felettünk a szikla tetején a vár.

A szállásunktól egy laza 20-30 perces séta vezetett fel a várhoz, kicsi hegymászással, de az inkább volt izgalmas, mintsem megerőltető. De a vár autóval is megközelíthető, egészen a vár lábáig lehet menni, ahol egy nagy parkolóban lehet hagyni az autót. 

Sajnos, bár nem volt rossz idő, mégis hűvöskés volt, nem sütött a nap, és délutánra, mire a várhoz indultunk, már eléggé borús lett és nagy szél is volt. 

 Az andeztitufa hegy tetejére épült várat valószínűleg a tatárjárás után építették, mint erődítmény, mely a Kassai utakat és a Hernád völgyét volt hivatott védeni.

Fölfelé haladva. Alattunk a falu, körülöttünk a hegyek. 

Oroszlánszikla. Tetején a híres gyilokjáróval és az őrtoronnyal. 

A vár maga igazán remek. Olyan IGAZI VÁR.

A vár pontos építésének időpontját nem ismerjük, de annyi biztos, hogy a tatárjárás után, az 1200-as évek végén már állt. Építése a Tomaj és az Aba család neváhez fűződik, de az évszázadok során rengeteg tulajdonosa volt a várnak. 

Később, 1701-ben, a császári katonák felrobbantották, és ez után sokáig csak pusztult. 1945-ben állami tulajdonba került, de csak 1963-ban kezdtek hozzá a felújításhoz. Később az egykori palotaszárnyban turistaszálló működött, amit a 90-es években zártak be, és kiállítótermeket hoztak létre a helyén. 2002-ben, és 2013-ban is nagyobb volumenű felújításon esett át, befedték a palotaszárnyat, rendbehozták a szárazmalmot, és újabb kiállításokat létesítettek. 

A vár jelenleg is felújítás alatt áll, bár ottjártunkkor még pont nem kezdték el, de később, a nyári szezonban is csak hétvégente volt látogatható. 

A fiúk a pinceszintre, a börtönbe és a kínzókamrába akartak először menni, így ott kezdtünk, rögtön a bejárattól balra. 

Kovácsműhely. 

Kőkutya. 

Várbörtön és kínzókamra. 

 Majd gyorsan, mert elég szeles idő volt, és még mielőtt nagyon beborulna az ég, kimentünk a csücsökbe, az őrtoronyba.

Annyi képet láttunk már a toronyról, a várról, és a környékről, de igaziból, élőben látni mégiscsak mindennél fantasztikusabb. Nem is nagyon volt kedvünk otthagyni sem a tornyot, sem a panorámát. 

A vár alatt,  ott lenn, a hegyoldalban barackfa ültetvény volt, amin Marcinak nagyon megakadt a szeme, és elhatározta, hogy majd neki is lesz ilyen gyümölcsfás ültetvénye. 

A felfelé vezető ösvény. 

Mire végeztünk a gyilokjáróval, addigra a heves szélben már eléggé átfagytunk, és jól esett a felújított Palotaszárnyban végignézni a hadtörténeti- és makettkiállítást. Közben a szárazmalmot is megtekintettük. 

Régi pénzek. Ilyen pengősei a nagymamámnak is voltak elrakva a szakácskönyvében. Kisgyerek koromban mindig megcsodáltam őket. 

A fiúk még kicsit szaladgáltak a várudvaron, benéztek lyukakba, ott oldalt, a lépcső tetején nyíló pici teremben a gönci barackról, és az abból készült pálinkáról lehet olvasni. 

Az Oroszlánszikla a másik oldalról, lefelé jövet. 

Közeleg a tavasz :-)

Másnapi, napsütéses felvételek: 

Bár meleg napsütésben indultunk, mégis jól átfagytunk mire hazaértünk, de megérte! 

Másnapra hosszú napot terveztünk, úgyhogy ránkfért a pihenés.

A 2020-asokról

 Lassan 2020 vége felé járva lassan belecsapok majd az idei élményeinkbe is... 

Azt gondolom, hogy a 2020-as év mindenkinek nagyon emlékezetes lesz, és nemcsak az utazós élmények miatt, főleg nem amiatt. 

Nekünk is sok tervünk volt az idénre, amiből aztán volt, amiről nagyon hamar lemondtunk, volt, amit nagyon nehezen engedtünk el, ( a tengerparti nyaralást), de végül megtettük, átszerveztünk, újragondoltunk, és próbáltuk a kialakult helyzetnek megfelelően kihozni mindenből a maximumot, és nem keseregni a lemondott programokon, hanem élvezni a MOST-ot. 

A karanténos időszak talán arra jó volt, hogy kicsit jobban értékeljük a szabadságunkat, és hagyjunk időt magunknak arra, hogy úgy igazán megéljünk egy-egy pillanatot, hogy aztán tényleg legyen miből töltekezni. 

Az idén sok belföldi helyen jártunk. Felfedeztünk új helyeket,  kipipáltunk régi bakancslistásokat, újrafelfedeztünk régen látott ismerősöket,  és azt kell mondjam, így lassan a télbe fordulva nincs bennünk hiányérzet. Igen, jó lett volna ha tavasszal el tudunk menni a Tátrába, ahogy azt először terveztük, igen jó lett volna újra a tengernél nyaralni, ahogy azt megígértük a gyerekeknek, de ez az év most nem erről szólt, hanem arról, hogy a lehető legbiztonságosabban tudjunk feltöltődni, és élményekkel gazdagodni. Sokat tanultunk az idei évben önuralomról, türelemről, toleranciáról, megtanultuk értékelni a kis dolgokat, a rövid séták gyönyörűségét, a közeli helyek csodáját, megtanultuk, bár ezt korábban is tudtuk, hogy nem kell messzire menni, hogy jól érezzük magunkat, hogy a csodák szinte karnyújtásnyira is itt vannak velünk, hogy egy szokatlan szemszögből nézve a megszokott is lehet gyönyörű. Megtanultuk értékelni a szabadságunkat, hogy vannak lehetőségeink, megtanultuk megkeresni és megtalálni a bajban is a jót, megtanultunk örülni az apró csodáknak. 

Remélem, hogy ezek a képességek most örökké velünk is maradnak, akkor is, amikor újra kinyílik majd körülöttünk a világ, amikor majd újra oda utazhatunk majd, ahová csak akarunk félelem és megkötések nélkül. De addig örülünk, hogy ilyen csodás országban élünk, ahol mindig akadnak ránk váró felfedeznivalók. 

Szóval ilyen szemmel fogok majd beszámolni az idei kalandjainkról, hogy a 2020-ról ne csak a vírus és a karantén jusson majd eszünkbe sok év m úlva, hanem az is, hogy mennyi szuper dolgot csináltunk együtt.