Bujáki várrom

2018.július

Ha sok időnk lett volna, akkor akár gyalog is átkirándulhattunk volna a Bujáki várromhoz, biztos jó kis séta lett volna, egy tanösvény is van az út mentén,  de mivel se sok időnk nem volt, meg Marci sem igen bírta volna a hosszas gyalogtúrát a hőségben, így a kilátótól egy igen rossz minőségű úton átautóztunk a várhegy lábához.
A honvédségi üdülő melletti parkolóban parkoltunk, és innen sétáltunk vissza párszáz métert az elágazásig, ami a várromot jelölte.

Tudtuk, hogy egy régen gazdátlan, felújítatlan várromra kell számítunk, de ha már itt jártunk a közelben, nem akartuk kihagyni. Hogy a vár pontosan mikor épült, nem tudni, de valamikor a tatárjárás utánra teszik. Az 1300-as évek elején már oklevelekben említik. Az évszázadok során többször is tulajdonost cserélt, ide-oda adogatták a királyok hálájuk jeléül. A 16. században a növekvő török fenyegetettség hatására jelentős megerősítésen esett át a vár, és ekkor épült a külső falgyűrű és az északi nagy körbástya. 1552-ben mégis török kézre került. Majd megint ide-oda foglalták el, hol a magyarok vissza, hol a törökök el. Végül 1666-ban a törökök felrobbantották, és azóta nem történt rajta semmiféle rekonstrukció, sem állagmegóvás, ami szerintem elég szomorú.

Látszik is rajta sajnos... néhány kőkupac, néhány faldarab, amit ilyenkor nyáron a növényzet teljesen benő, és alig látszik belőle valamicske.  

Az 1950-es években vlt egy terv a felújításra, már-már bele is kezdtek, de aztán hirtelenjében katonai területté nyilvánították a várat és környékét, így a munkálatok, amit szinte még el sem kezdtek, már be is fejeződtek. Ekkor terelték el a Kéktúra útvonalát is Hollókő felé. 

Volt ugyan terv arra, hogy bekerül a várprogramba, de végül kikerült onnan, és a közeli Hollókő várát újították fel/építették újra, Bujáknak pedig nem maradt semmi. De hátha lesz még belőle valami. Feri azt mondja, hogy gyerekkorában a Szigligeti vár is hasonlóan lepusztult volt, aztán milyen klassz hely lett belőle az elmúlt pár évvel ezelőtt. Szóval én azért reménykedem, hogy egyszer majd Buják is megszépül. 

A kereszteződést nem lehet eltéveszteni, bár a jelölő táblának is hiányzik már a fele... 

Rövid, és nem túl megerőltető erdei út vezet föl a az egykori várhoz.

A vár alatt van egy kis pihenőhely, ahol kifüggesztett papírlapokon olvashattunk a vár múltjáról és jelenéről.

Innen már csak egy-két kis kanyar, és már látni is a vár köveit a bozótos között.

A buja növényzet nemcsak a várfalakat nőtte be, de már-már az ösvényt is.

Talán az egykori várkapu maradványai:

A várudvar felé tartva. Persze a maga módján még hangulatos is  a vadregényes növényzet, de mégiscsak kár ezért az egykor szép várért. A várudvart, és az a vár maradványait lelkes önkéntesek szokták megtisztítani a növényektől, hogy amennyi még áll belőle, az legalább látható legyen. Iagzi túrázók a vár felkeresésére a tavaszi vagy a késő őszi időszakot javasolják leginkább, amikor a növényzet még nem ennyire buja zöld, mint most, nyár közepén.

Ha másért nem, a kilátásért mindenképpen érdemes feljönni ide.

Gazzal benőtt kis lépcsős ösvényen lehet felmenni az egykori bástya maradványaihoz.

A Sasbéri-kilátó teteje is ide látszik.

Marci is majdnem eltűnik a gazosban...

A fák lombjai között is megbújnak még a falak.

Teljesen benőtt falmaradvány. Ilyen az, amikor a természet visszaveszi, ami az övé.

Honvédségi üdülő

Ennyi maradt, az egykori hatalmas várból. Azt olvastam, hogy körbe lehet sétálni kívülről a falakat, de akkora volt a susnyás, hogy igazából még ösvény sem látszott semerre.
Így visszamentünk az autóhoz, és Cservölgypusztára mentünk a fiúkért a táborba.

Sasbérci-kilátó

(2018.július) 

Már-már hagyomány, hogy a nagyok minden évben eltöltenek egy hetet Nógrád megye tanyavilágában, egy táborban. Ilyenkor, amikor értük kell menni a tábor végeztével, akkor rendszerint úgy megyünk, hogy előtte még kirándulhassunk egy kicsit, mert Nógrád megye annyira jó hely, és annyira sok szép látnivalóval vár minket.
Egy dolog van, amit mindig elfelejtünk, vagy ha nem is felejtjük el, nem vesszük számításba a tervezésnél, hogy mennyire nem lehet praktikusan, könnyen, gyorsan közlekedni Nógrád megyében. Mert hiába nézzük, hogy húú ez nincs messze, mert amikor ott vagyunk, hogy akkor menjünk egyik helyről a másikra, akkor rájövünk, hogy ha nem akarunk megint a hegyek közötti kétes földutakon lavírozni, ahol egyszer már ráfáztunk, akkor bizony a fél megyét körbe kell kerülni. (kis túlzással.)

Ez úttal a Sasbérci kilátó volt az egyik célpontunk, és a Bujáki vár a másik.

A Sasbérci-kilátónál kezdtünk.
Majdhogynem a kilátó lábáig lehet autóval menni, mi is addig mentünk. Tábla jelzi, hogy merre tovább, és rövid sétával már ott is voltunk a kilátónál.

Az út helyenként jónak volt mondható, helyenként pedig útnak sem igen nevezhető állapotban volt.

Az út érint egy Kiskérpuszta nevezetű helyet, ami arról nevezetes, hogy itt töltötte gyerekkorának nyarait Szent-Györgyi Albert. Erről egy emléktáblával is megemlékeznek, amit mi csak autóból láttunk, nem álltunk meg.

Itt már nem volt olyan jól járható...

A kilátó egykor grófi vadászházként épült, az 1920 körül építette gróf Poppenheim Szigfrid erdőtulajdonos feleségének, gróf Károlyi Erzsébetnek, és eként is használták pár évtizedik az építményt. Az alsó szinten lakott az erdész a családjával, a felső szinten pedig a vadászok pihenhettek meg. Csak ahogy az évek során elmaradoztak a szállóvendégek, a kilátóház állapota is egyre romlott, mígnem a 90-es években már használhatatlanná is vált, beszakadt a teteje. A 2000-es évek elején egy nagyszabású felújításon esett át, de a nem megfelelő faanyag miatt a kilátó állapota hamarosan újra nagyon leromlott. Így újabb felújításra volt szükség, ami 2017 őszére ért véget körülbelül. a felújított kilátó 2018. tavaszától látogatható újra. 

A táblától, ahol parkoltunk alig pár száz métert kellett már csak gyalogolni. Mivel meleg, hőséges nyári nap volt, nemisigen vágytunk nagyon többre, inkább csak a látvány, a panoráma volt az, ami vonzott. 

Békalencsés tavacska

 Árnyas erdei út a kilátó felé.

 És íme, már ott is vagyunk.

Először körbejártuk, alaposan körbenéztük.
Van itt klassz piknikezőhely, tűzrakó helyek, egy kis behúzódó.

Gyönyörűszépen fel van újítva.

Egy kis olvasnivaló is van a kertben.

Csak amikor be akartunk menni, hogy felmenjünk, és fentről is körbenézzünk, na akkor nem tudtunk bemenni. Kicsit még ólálkodtunk ott a kilátó alatt, hogy most mi legyen... majd begurult nagy robajjal egy fiatal társaság, és leparkolt kicsit arrébb, egy már ott álló autó mellett, melyből kiszállt egy bácsi, és már nyitotta is ki az ajtót, hogy fel lehet menni. Nem értettük, hogy aludt volna egészen eddig, és nem vette észre, hogy ott sétálgatunk? De mindegy is, a lényeg, hogy bejutottunk. 

Egy lépcsőházon keresztül lehet feljutni a kilátóteraszra, a lépcsőházból nyílnak a majdani vendégszobák, de ezek egyelőre még nem üzemelnek. Valami olyasmi az elképzelés, mint az felújított galyatetői-kilátónál, csak azt mondja a bácsi, hogy bevezetett víz meg áram nélkül nehézkes lenne egy kicsit a működtetés. Ő személy szerint nem is hiszi, hogy ez valaha is meg fog valósulni. 

A teraszhoz vezető köztes emeleteken kiállítások vannak, makettek a környező hegyekről, régi fotók a környékről, a kilátóról, a felújításról.

És a kilátás az tényleg megért minden perc várakozást.

Szanda várromjának a toronymaradványa is ide látszik.

És a bujáki várromokat is ki lehet venni a fák között. Igaz, nagyon kell meresztenünk a szemünket.

A fiatal társaság sittysutty lőtt a tetőn pár képet, és már ott sem voltak, mi még elbeszélgettünk egy kicsit a bácsival. Mesélt érdekes dolgokat, régebbről meg mostanából is, a felújításról, és hogy hát.... mivel jóóóó sokba került a felújítás, és jóóó messziről hozták hozzá a faanyagot, a beruházó az emeleti szobákból tervezi, hogy majd visszajön az a pénz... de ahogy már említettem, a jelenlegi minimálkonforttal nem lehet manapság kiadni ezeket a szobákat, vagy ha igen, nem annyiért, hogy megérje. A vizet-villanyt pedig felhozni ide az erdő közepére, ahol semmi más nincs, az sem lenne túl jó befektetés... szóval a bácsi eléggé szkeptikus a kilátó jövőjét illetően, bár mint mondta, mint helybéli, ő örülne a legjobban, ha nem lenne újra az enyészeté pár évtized múlva. 
Hát reméljük nem lesz az! Mert valóban nagyon szépre sikerült ezt most megcsinálni, és igazán élmény itt a környéken eltölteni rövidebb-hosszabb időt. 

Bikás park

Nyáron, amikor a nagyok valamilyen iskolai táborban vannak, akkor van egy hetünk, amikor Marcival kettesben járhatjuk a várost. Ilyenkor szóba jöhetnek olyan programok is, amik egyébként a nagyoknak már unalmasak, mint például a klasszikus játszóterezés. Itt most nem valami speckó nagycsúszdás, nagy mászófalas helyre gondolok, hanem csak egy mezei játszótérre, amiből sajnos, nem sajnos, az iskolások már kinőttek. Vagy ha még el is foglalnák ott magukat ideig-óriág, akkor is nagyon kilógnak már a hagyományos játszótér közönség közül.
Egy meleg nyári napon így kerültünk Marcival a Bikás-parkba. Arrafelé volt dolgom, és gondoltam, ha már át kell utaznunk a városon, akkor eltöltjük ott a délelőttöt.

Bevallom, hogy amíg a négyes metró szóba nem került a városban, és amíg át nem adták pár éve, azt sem tudtam, hogy létezik ilyen, hogy Bikás-park. Soha nem vitt arrafelé az utam.
Valójában nincs is ott semmi izgi, mégis azt mondom, hogy nem bántuk meg, hogy pár órát eltöltöttünk ott.
A park egy tízemeletes panelházakkal övezett területen van kialakítva már évtizedek óta. Nevét a park dombján álló bikáról kapta.
A parkot, és a jellegzetes Bikás-dombot a Kelenföldi Lakóteleppel egyidőben létesítették 1974-ben. A Monda  című szoborcsoportot Kiss István szobrászművész alkotta, a szürkemarhákat ábrázozoló szoborcsoport eredetileg a Napot,  a Holdat, és a CSillagokat is tartalmazta a marhák szarvai között, de ezek a szimbólumok többszöri pótlás után is elvesztek, így ezek ma már nem szerepelnek a szobrokon.
A dombról még annyit, hogy él egy pletyka, legenda, szóbeszéd, hogy  a Bikás park területén a lakótelep építésekor egy teherautó annyira megsüllyedt a sárban, hogy nem tudták kihúzni. Végül otthagyták és ráhordtak mindenféle építési törmeléket, sittet, ez lett az építkezés hulladéklerakó helye. Végül egyszerűbbnek találták, ha befedik földdel, így alakult ki a 8 méter magas szánkózódomb. Ami vagy igaz, vagy nem, de hogy hulladék van alatta, azt én elképzelhetőnek tartom. Mivel a metró építésekor sem nyúltak a dombhoz, így ez a titok akkor sem derült ki. :-)

Így néztek ki eredetileg: (budapest-foto.hu)

A parkot viszont egészen felújították, rendbe hozták. Oldalt sportlétesítményeket hoztak létre, focipályák, teniszpályák, fedett csarnokok. Ennek szélén találtuk egy Grosics Gyula emlékművet. 

 A metróhoz közel kávézók, fagyizók, friss térkövezés, ami jól jön a gördeszkásoknak, és egy  most divatos földből jövő szökőkút is van. Ettől, bevallom, engem a hideg ráz, mert nehéz megmagyarázni egy gyereknek, hogy most épp nincs nálunk csereruha, hogyha összevizezi magát. Persze akik tudják, hogy itt erre is kell számítani, azok rögtön így készülnek. :-)

Középen egy mesterséges kis tavacska van, ugyancsak a gyerekek örömére, Marci legalábbis nagyon szereti az ilyesmit. Pláne, ha még halacskák is úszkálnak benne.

És a park másik végében van a játszóteres rész. Azt olvastam az interneten, hogy szuperklassz hely, és ezt csak megerősíteni tudom, tényleg nagyon menő. 
Még az elkerített részen kívül van egy jókora mászóobjektum, ami nagyon meg is tetszett Marcinak, és nem is akarta abbahagyni az ideoda mászás. Majd felmászott, és elfeküdt a tetején. Én meg lent ácsorogtam. 

A benti, elkerített részen külön a sarokban van egy minijátszó, az igazán kicsiknek.
Van egy vizespocsolós rész is, amit most mi kihagytunk. És kicsit arrébb egy nagyobb mászóváras csúszda, hinták, a szokásos.
Ami nekem nagyon tetszett, és kisgyerekes anyukaként úgy örültem volna neki, hogy volt hely a játszótéren belül kismotorozni. Sőt fel is van festve egy mini kreszpálya. Szerintem ez annyira szuper megvalósítás, csak mifelénk, meg akkor még, amikor igazán erre lett volna szükségem, akkor egyáltalán nem volt ez elterjedve.

Ami még nagyon tetszett, hogy a tér nagyobbik része árnyékos volt, és oldalt volt egy vastagabb füves rész, ahol lehet pl. focizni, vagy plédet terítve piknikezni. Szóval úgy néz ki, hogy a tér kialakításakor meghallgatták a szülői igényeket. Nem messze a játszótértől vécé is van. Igaz, fizetős, de van, ami még mindig említésre méltó. 

Kifelé jövet megint megálltunk a nagy mászónál, meg volt mellette egy kisebb is, csak arra nagyon rásütött a nap. 

Szóval, ha erre jártok, akár tudatosan, akár véletlenül, akkor próbáljátok ki, és járjatok egy kört a Bikás-parkban! :-)