Ha sok időnk lett volna, akkor akár gyalog is átkirándulhattunk volna a Bujáki várromhoz, biztos jó kis séta lett volna, egy tanösvény is van az út mentén, de mivel se sok időnk nem volt, meg Marci sem igen bírta volna a hosszas gyalogtúrát a hőségben, így a kilátótól egy igen rossz minőségű úton átautóztunk a várhegy lábához.
A honvédségi üdülő melletti parkolóban parkoltunk, és innen sétáltunk vissza párszáz métert az elágazásig, ami a várromot jelölte.
Tudtuk, hogy egy régen gazdátlan, felújítatlan várromra kell számítunk, de ha már itt jártunk a közelben, nem akartuk kihagyni. Hogy a vár pontosan mikor épült, nem tudni, de valamikor a tatárjárás utánra teszik. Az 1300-as évek elején már oklevelekben említik. Az évszázadok során többször is tulajdonost cserélt, ide-oda adogatták a királyok hálájuk jeléül. A 16. században a növekvő török fenyegetettség hatására jelentős megerősítésen esett át a vár, és ekkor épült a külső falgyűrű és az északi nagy körbástya. 1552-ben mégis török kézre került. Majd megint ide-oda foglalták el, hol a magyarok vissza, hol a törökök el. Végül 1666-ban a törökök felrobbantották, és azóta nem történt rajta semmiféle rekonstrukció, sem állagmegóvás, ami szerintem elég szomorú.
Látszik is rajta sajnos... néhány kőkupac, néhány faldarab, amit ilyenkor nyáron a növényzet teljesen benő, és alig látszik belőle valamicske.
Az 1950-es években vlt egy terv a felújításra, már-már bele is kezdtek, de aztán hirtelenjében katonai területté nyilvánították a várat és környékét, így a munkálatok, amit szinte még el sem kezdtek, már be is fejeződtek. Ekkor terelték el a Kéktúra útvonalát is Hollókő felé.
Volt ugyan terv arra, hogy bekerül a várprogramba, de végül kikerült onnan, és a közeli Hollókő várát újították fel/építették újra, Bujáknak pedig nem maradt semmi. De hátha lesz még belőle valami. Feri azt mondja, hogy gyerekkorában a Szigligeti vár is hasonlóan lepusztult volt, aztán milyen klassz hely lett belőle az elmúlt pár évvel ezelőtt. Szóval én azért reménykedem, hogy egyszer majd Buják is megszépül.
A kereszteződést nem lehet eltéveszteni, bár a jelölő táblának is hiányzik már a fele...
Rövid, és nem túl megerőltető erdei út vezet föl a az egykori várhoz.
A vár alatt van egy kis pihenőhely, ahol kifüggesztett papírlapokon olvashattunk a vár múltjáról és jelenéről.
Innen már csak egy-két kis kanyar, és már látni is a vár köveit a bozótos között.
A buja növényzet nemcsak a várfalakat nőtte be, de már-már az ösvényt is.
Talán az egykori várkapu maradványai:
A várudvar felé tartva. Persze a maga módján még hangulatos is a vadregényes növényzet, de mégiscsak kár ezért az egykor szép várért. A várudvart, és az a vár maradványait lelkes önkéntesek szokták megtisztítani a növényektől, hogy amennyi még áll belőle, az legalább látható legyen. Iagzi túrázók a vár felkeresésére a tavaszi vagy a késő őszi időszakot javasolják leginkább, amikor a növényzet még nem ennyire buja zöld, mint most, nyár közepén.
Ha másért nem, a kilátásért mindenképpen érdemes feljönni ide.
Gazzal benőtt kis lépcsős ösvényen lehet felmenni az egykori bástya maradványaihoz.
A Sasbéri-kilátó teteje is ide látszik.
Marci is majdnem eltűnik a gazosban...
A fák lombjai között is megbújnak még a falak.
Teljesen benőtt falmaradvány. Ilyen az, amikor a természet visszaveszi, ami az övé.
Honvédségi üdülő
Ennyi maradt, az egykori hatalmas várból. Azt olvastam, hogy körbe lehet sétálni kívülről a falakat, de akkora volt a susnyás, hogy igazából még ösvény sem látszott semerre.
Így visszamentünk az autóhoz, és Cservölgypusztára mentünk a fiúkért a táborba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése