Salgó vára

Már amikor ősszel Somoskőn voltunk, ( itt még nem írtam róla, de fogok), már akkor elhatároztuk, hogy majd Salgó várát is megnézzük. Erre most tavasszal, a húsvéti szünetben került sor.

Salgó vára a 13-14. században épület, a 625 méter magas bazaltoszlopos hegycsúcs tetejére. A vár honlapján rengeteg hasznos, és érdekes információ található a várról és a környezetéről is, érdemes fölkeresni. ( www.salgovar.hu)

Autóval egészen a Salgóbányai Ifjúsági táborig lehet menni, ahol egy jó nagy parkoló várja a kirándulni vágyókat. Nem volt jó idő cseppet sem, picit még az eső is csöpögött amikor befelé indultunk az erdőbe, és olyan hideg volt, hogy a farmerdzsekimre még rávettem a másik kabátomat is. De mire beljebb értünk, sőt, mire fölértünk a várhoz, addigra még melegünk is lett, és a nap is próbált kisütni.

Ahogy elindultunk, nem is nagyon néztük, hogy merre induljunk, volt ott egy széles ösvény, sárga jelzéssel, hát azon indultunk el.  Visszafelé vettük csak észre, hogy egy másik út is vezet fölfelé, ami érinti az ugyancsak neves látványosságot errefelé, a Boszorkány követ. Mi ennek elkerülésével értünk fel a várhoz. ( de legalább ide is lesz miért visszajönni 😃 )

Szépen haladtunk ezen a sárga úton, a madarak csiripeltek, a szél zúgott, és a korábbi nagyobb esőnek köszönhetően olyan szép volt az egész erdő, olyan csillogóan zöld. 

Az erdőből egy nagy tisztásra jutottunk, majd egy másikra, ahol még egy kis pihenőhely, tűzgyújtó hely is ki van alakítva, és kicsit el is bizonytalanodtunk, hogy jó felé megyünk-e, vagy az ahol haladunk, csak a tanösvény. Szerencsére épp jött lefelé egy turista, aki megnyugtatott minket, hogy jó az irány, ott lesz fönn a vár, csak menjünk kitartóan fölfelé.

Hát mentünk.

Pihenőhely

Az út mellett találtunk néhány információs táblát az erdőről, és a lakóiról, de csak átfutottuk. A fiúk pedig egy szép szalamandrát is találtak. 

Ahogy haladtunk, úgy lett egyre meredekebb az út, egyre kövesebb, és hatalmas kőomlások szegélyezték.

 Már a célegyenesben.

És egyszer csak ott állt a vár előttünk, fölöttünk. 

1845-ben Petőfi Sándor hosszabb gyalogtúrát tett a környéken. A szomszédos Somoskőn, a vár alatt álló Petőfi-kunyhóban szállt meg egyszer, úgy indult az azóta róla elnevezett Petőfi-sétányon át Salgó várához, melynek gyönyörűszép környezete annyira megihlette, hogy megírta a Salgó című versét. A várban kopjafával és a bazaltoszlopok tetején márvány emléktáblával emlékeznek a költő ittjártára. 

...Fölmentem a hegy sziklatetejére

S letelepedtem a romok fölött.

Verőfényes nap volt, tekintetem,

Nem lelve gátot, mérföldekre szállt,

Mint börtönéből megszökött madár,

S vigan köszönté a kék messzeséget,

Hol a faluknak tornyán, a mezőknek

Juhnyájain s a patakok vizén

S mindemhol a nap fénye tündökölt....

( Salgó-részlet)

Óóó igazán klassz vár ez! És annyira nagyon szép a kilátás! A szélnek köszönhetően szép tiszta volt a láthatár, jó messzire el lehetett látni, talán egészen a Tátráig. És persze ott a szomszéd hegyen, ott állt Somoskő vára, ami ugye már Szlovákia, és ami így távolabbról nézve is nagyon szuperül néz ki!

Somoskő vára, ami már Szlovákiához tartozik

A várban, és a toronyban rajtunk kívül egy kamaszfiú társaság volt még. 4-5 fő, valamilyen sportrendezvényen voltak itt, és feljöttek. Nem lett volna ezzel probléma, csak hát annyira, de annyira csúnyán beszéltek, hogy sajnos a kevesebb időt tudtunk a toronyban bámészkodással tölteni, mint amennyit szerettünk volna, mert annyira nagyon zavartak azok a trágár szavak... egyáltalán nem volt kisgyerek füleknek való, úgyhogy csak gyorsan körbesétáltunk, és már mentünk is tovább, lehetőleg hallótávolságon kívülre.

Lefelé jövet még a nap is kisütött, és szép tavaszias idő lett. 

Távolból, autóból. 

Már az autóban ülve, Salgóbányán keresztülhaladva mentünk el egy Zenthe Ferenc park mellett. Itthon utánanéztem, hogy miért is kapta Zenthe Ferenc nevét ez a kis park, és kiderült számomra, hogy a Nemzet Színésze ebben a kis faluban született, és nevelkedett 9 éves koráig. Persze akkoriban a falu korántsem a mai képét mutatta, hiszen fejlődő bányaváros lévén nyüzsgött benne az élet, és az arculata is meglehetősen ápoltabb volt, mint most. De ahogy Zenthe Ferenc mindig jó szívvel és szeretettel gondolt vissza a salgóbányai gyermekéveire, úgy a város lakói és vezetése máig hasonló büszkeséggel és szeretettel gondolnak a színészre. azt olvastam, hogy bár a szülőházát sajnos már régen lebontották, de egy közeli még álló, hasonló épületben tervezik egy Zenthe Ferenc emlékkiállítás létrehozását. 

Úgyhogy már két dolog is van, ami miatt érdemes visszatérni :-) És persze a pazar természeti környezet! 

Biciklivel a Naplás-tóhoz

Ahogy most végiggondoltam az áprilist, és megnéztem, hogy mi minden is történt az elmúlt hónapban, hát nyugodt szívvel mondhatom, hogy az idei április alaposan megtréfált bennünket. Hiszen rögtön április elején szinte nyárias időben, rövidujjú pólóban tekertünk ki a Naplás-tóhoz. Majd alig több mint két hétre rá, újra havazott, a hegyekben hótorlaszokról, többtízcentis hóról szóltak a híradások. Szóval kijutott mindenből.

Április elején, amikor olyan nagyon szép idő volt, hogy szinte már éreztük a közelgő nyarat, egy vasárnap délután biciklire pattantunk, és a Naplás-tó felé vettük az irányt. Hogy miért pont oda, azt nem tudnám megmondani, leginkább azért, mert ez jutott eszünkbe. A Városligetbe nem akartunk menni, mert ott már sokszor voltunk, és sokat járunk, és azt a távot már megerőltetés  nélkül le tudjuk tekerni mindannyian. Igaz, a Naplás-tó a másik véglet volt egy picit, azaz nem volt biztos, hogy mindenki ( főleg Marci) bírni fogja a hazautat is. De hát mi ilyen bevállalósak vagyunk. :-)

A Naplás-tónál, bár nincs tőlünk annyira messze, mondhatnám, hogy a szomszéd kerület, ami igaz is, csak a szomszéd kerületnek mi meg a tó két átellenes végén lakunk, szóval nincs annyira messze, de mégsem járunk oda sűrűn. Konkrétan egyszer voltunk ott korábban, évekkel ezelőtt, írtam is akkor róla, ITT.
Akkor autóval mentünk, most biciklivel. Tőlünk a tóig majdnem végig jól lehet biciklivel menni. Egy darabon külön bicikliút vezet, majd nagyobb darabon a járda melletti biciklisávot használtuk. Kényelmes volt, nem volt keskeny, nem volt zsúfolt sem. Én eleinte, látatlanban ódzkodtam tőle, és volt egy B terv is a fejünkben, hogy ha nagy kavarás lesz a gyalogosok és a biciklisek között, akkor majd a kis utcákon megyünk, de nem volt semmi, szépen haladtunk.
Egészen a Szilas-patakig mentünk így a járda mellett, ott viszont rátértünk egy vadiúj, csilivili biciklis útra, ami szépen vitt a patak mellett, és egy madártanösvény is fut ezzel párhuzamosan, amit 2015. őszén adtak át a bicikliúttal együtt,  de ezzel most nem töltöttünk időt.

A bicikliút után volt egy kicsit problémásabb a közlekedés, mert át kellett kelnünk egy viszonylag forgalmas út túloldalára, és ott még menni párszáz métert az út szélén, vigyázva az autósokra és kerülgetve a kátyúkat. Voltak akik nem az út mentén jöttek, hanem tovább a patak mellett egy föld ösvényen, de mi nem mertük ezt bevállalni a mi biciklijeinkkel.

És már ott is voltunk a tónál! Tadamm! Milyen jó, hogy nem autóval jöttünk, mert parkolóhelyet nehezen találtunk volna. :-)
Parkoló keresés helyett egy csak egy jó kis piknikhelyet kerestünk, ahová le tudunk heveredni, meg tudjuk enni a szendvicseinket, és tudunk gyönyörködni a tóban. Nagyon szépen és melegen sütött a nap. El tudtunk volna aludni ott a kellemes tóparton.

Horgászjeggyel horgászni is lehet. De érdemes körbesétálni a tavat is, mert nagyon szép, és érdekes. Mi most ezt nem tettük meg, de korábban igen.
A tavon, bár tilos a korcsolyázás, télen, amikor befagy ugyancsak kedvelt hellyé válik, és megtelik korcsolyázókkal.

Mi jó nagyot bicikliztünk ez alkalommal. Marcit már úgy kellett hazatolni :-)

A Magyarság Háza

Ugyancsak 15-én, ahogy hozzácsapódtunk a mutatványosok felvonulásához, akik a Szentháromság-térre vonultak, majd ott egy kis előadást tartottak, és ahogy ott ácsorogtunk, akkor figyeltem fel rá, hogy a mellettünk lévő épületből huszárok jönnek-mennek ki meg be. A mutatványosok előadása nem volt számomra annyira érdekes, hogy érdemesnek tartottam volna ott álldogálni hosszasan, így indítványoztam a fiúknak, mi lenne, ha bemennénk abba a házba, mert ott biztos vannak huszárok.

És hát voltak is! Mindenféle huszáros programok voltak szerte az épületben, ruhapróba, kardpróba, puskapróba, csákókészítés, satöbbi, ami a gyerekeknek nagyon is tetszett is. ( leszámítva, hogy a kézműveskedéshez irtó hosszú sort kellett volna végigállnunk) 

De amiért meg én örültem nagyon, hogy bejöttünk, az maga az épület, mert az valami csodálatosan szép! 

A Magyarság Háza minden magyar összetartozását jelképező intézmény. Programjai, kiállításai, rendezvényei mind azt a cél szolgálják, hogy megismerjük a magyarság történetét, sokszínűségét határon innen és túl, és erősítse a nemzeti összetartozást. 

Az épület helyén egykoron, az 1400-as években, Hess András nyomdája működött. Itt készült az első magyarországi nyomtatott könyv, természetesen latin nyelven, a Cronika Hungarorum, mely Mátyás király koráig meséli el az ország történetét. Később Jezsuita Akadémia működött itt, majd a mai ELTE elődje, a Nagyszombatról Budára költöztetett egyetem is itt működött. 

Mai neogótikus képét az 1900-as évek elején kapta, Fellner Sándor felújításának köszönhetően. Ekkor készült el a többszázfős bálterem is, mely ma esküvők és rendezvények helyszíne többnyire, de itt forgatták a Napfény íze című film vívójelentét is. ( tényleg, most megnéztem. :-) )

Az épület a II. vh.-ban súlyos sérüléseket szenvedett. Ezeknek egy részét még máig sem sikerült helyrehozni, a munkálatok még mindig tartanak. 

Az 50-es években a Műegyetem kolléguma működött itt, ebben az épületben fogalmazódott meg az 56-os forradalom idején a diákság követelése. 

Jelenleg a Mi, magyarok című állandó kiállításnak ad otthon, mely a  Kosztolányi Dezső által tíz legszebbnek tartott magyar szó köré épül. 

A kiállítás mi az ünnep alkalmával nem láttuk, mert leragadtunk a huszároknál, de az épület maga is nagyon gyönyörű. Egyszer mindenképp érdemes benézni. 

Táncsics börtöne

Meg egy kis Budai Vár

A gyerekek minden évben nagyon lelkesek, amikor közeleg március 15-e. Ahogy egyre nagyobbak, egyre jobban képben is vannak, hogy miről is szól a '48-as szabadságharc, pontosan el tudják mondani, hogy mi hogy történt, és persze ilyenkor Petőfi és Kossuth Lajos lázban égünk napokig.

Ennek ellenére mindig nagy dilemma, hogy hogyan töltsük az ünnepet, mert egyik évben véletlenül belecsúsztunk a Múzeum-kert előtti kiabálásba, és azt még egyszer nagyon nem szeretnénk. Gyerekekkel különösen nem. Az ünnep nem erről szól.

Tavaly kattantak rá először arra, hogy menjünk fel a várba, és nézzük meg Táncsics börtönét. A börtön épülete évtizedekig, egész pontosan 68 évig amerikai tulajdonban volt, mígnem 2014-ben visszakerült a magyar állam tulajdonába, de nyilvánosan csakis március 15-én látogatható, egyébként nem, mert a területen régészeti munkálatok folynak. Feltárás után valószínűleg egy 48-as emlékközpontot fognak itt létesíteni. ( a börtönépület történetéről egy remek írás ITT. )Tavaly nem is tudtunk kapun belülre kerülni, mert nyilván nem 15-én voltunk ott, hanem 14-én, vagy ki tudja... 

De idén szerencsénk volt, mert bejutottunk. Legalábbis a kertbe. Mert csak az látogatható.

A budai Várnegyed szinte minden egyes épülete megérne egy-egy bejegyzést, hiszen alig találni olyan házat, amin ne lenne valamilyen emléktábla, vagy ne lenne már önmagában is annyira szép, hogy az ember megáll, és megnézi. Sajnos, ahhoz, hogy behatóbban is tudnám tanulmányozni, és jól körbefényképezni legalább a híres és méltán megcsodált épületeket, mint a Halászbástya, vagy a Mátyás templom, ahhoz sosem töltünk el elég időt itt, és akkor is túl sok az ember, mindig van valami rendezvény, sok turista, kirakodóvásár, hangzavar, zene, és ilyenkor leginkább arra figyelek, hogy el ne vesszenek a gyerekek, és kevesebb idő van fényképezésre. 

De azért persze mindig születnek képek, és mindig megcsodáljuk, hogy milyen szép a mi városunk innen fentről. :-) 

De hogy visszakanyarodjak Táncsics börtönéhez... 

Két évben két irányból közelítettük meg, egyszer jobbról, egyszer balról. Ünnep idején nem olyan egyszerű a városi közlekedés, de a vár minden oldalról lenyűgöző, és mindig nagy élmény. 

A Mátyás templomot senkinek sem kell bemutatni. Belülről sajnos még nem volt szerencsém látni, de nagyon tervben van. Pláne mióta a toronyba is fel lehet menni.

 És íme, már itt van Táncsics-börtöne! Táncsics utca 9. Kívülről.

 Az udvarban mindenféle népi játékokat lehetett volna játszani, kipróbálni, ha az emberben, és az ember gyerekeiben van elég türelem. Nekünk sosincs erre kapacitásunk, hogy hosszú 10 perceket álljunk sorban, így csak bámészkodtunk, nézelődtünk.

Egy különálló romos épület a kert közepén. Igazából ez látszik, börtönnek, de Táncsics nem ebben raboskodott, mint ahogy Kossuth Lajos sem, hanem a főépületben, meglehetősen kényelmes körülmények között, bútorozott, könyvekkel teli szobákban.

Micsoda panoráma :-)

 Ünnepi forgatag.

 Mutatványosok készülődése.