Tavaszi pihenés Gyulán

Egy kis délutáni kirándulásnyi időre voltunk már Gyulán, nagyon-nagyon régen, még 2003-ban. Akkor, ha jól emlékszem, épp be volt zárva a vár, talán hétfő volt, ami szünnap. 

2003-as papírkép

Akkor és most

Nagyjából azóta vágytam oda vissza, pláne, mióta gyerekeink vannak és elkészült pár éve a nyitott strand mellett az fedett rész is. A visszatérésnek pedig most jött el az ideje, és amolyan tavaszköszöntőként 3 napot töltöttünk el a városban. 

Gyula a Fehér-Körös bal partján fekszik, mindössze 88 méterrel a tengerszint felett. A Fehér- és a Fekete- Körös Magyarország legtisztább vizű folyói közé tartoznak. Nevét a város helyén álló egykori monostor után kapta, melyet egy Gyula nevű főúr alapított, és keresztelt el  Gyulamonostorának. A terület már a honfoglalás idején is lakott volt.
A város az Anjouk idején fejlődik leginkább, ekkorra tehető az első hiteles említése is, egy Károly Róbert korabeli oklevélben.

Mivel nem sok időnk volt, a városi sétára rögtön az érkezésünk után sort is kerítettünk, mert másnapra a várlátogatást és strandolást terveztünk. A panziónk nagyon klassz volt, közel a várhoz és a strandhoz, és nyáron még jobb az elhelyezkedése, mert akkor a szomszédos hátsó kapu is nyitva van a strand felé. Most nem volt, így körbe kellett mennünk, de ez is csak pár perc sétát jelentett. 

A gyerekeknél pedig a galériás szoba volt a best of :)

A város felé menet persze elhaladtunk a vár mellett is, átvágtunk a parkon,  a csónakázó tavon megnéztük a kacsákat. Nyáron bizonyára sokkal színesebb itt az élet, most még nagyon a tavasz elején jártunk, még nem zöldültek a fák, nem működtek a szökőkutak, nem virágoztak a parkokban a virágok, de azért így is nagyon szép volt minden.

Világóra

A város fő látnivalója természetesen a Vár, mely Európa egyetlen épen maradt síkvidéki téglavára. A 14-15. században épült. A török támadások idején ez a vár is előtérbe került a törökök szemében. Míg Szulejmán pasa 1566-ban Szigetvárt ostromolta, addig Gyula ellen Petraf pasa érkezett 32000 emberrel. A várat Kerecsényi László várkapitány csekély számú védőseregével 9 hétig tartotta, majd a várat feladták, de a szabad elvonulást ígérő törökök a megadók többségét lemészárolták. 

Később az 1848-49-es szabadságharcnak szomorú helyszíne lett a vár, a 13 aradi vértanú közül 9-et itt tartottak fogva a kivégzésükig. Fogvatartásuk helyszínét emléktáblák jelzik.

A várban vármúzeum működik, érdemes megnézni. 

A kapun belépve a vár emeletére érkezünk, így ott kezdtük a termek körbejárását. Az emeleten vannak a lakószobák, a lovagterem, fegyverszoba, kápolna, lent a földszinten pedig a mindenféle műhelyek, fazekasműhely, kovácsműhely, éléstár, és a várbörtön, ahol a kínzás számtalan formáját mutatják be. A kiállított kínzó- és vallatóeszközök mellett grafikákon ábrázolva ott lóg a falon, hogy hogy is nézett ki ez a valóságban. Hát nagyon durva volt! A képeket nézve is eléggé gyomorforgató  volt.

Várudvar

Lovagterem. A falakon körbe az egykori várurak és várúrnők családi címerei láthatóak.

 A várat egy helyi kézműves, Lakatos Tibor,  megépítette gyufaszálakból. A munka 1 évig tartott, és 28600 gyufaszálat vett igénybe saccperkábé, és  nagyon jó lett.

Szűk csigalépcsőn a vár falára és a vár tornyába is fel lehet menni. A vár falain lévő keskeny lőréseken ugyan nehézkes a körbetekintés, de a toronyból szép körpanorámát láthatunk a városról, és a város körülvevő messzi-messzi síkságról.

 Az Almásy-kastély, mely idén februártól átalakítás és felújítás alatt áll. Várhatóan 2015. júliusában látogatóközpontként fog újra kinyitni, számos kiállítással, kávézóval, cukrászdával, ajándékbolttal, rendezvénytermekkel, és rendezett parkkal.A projektről, a kastély múltjáról és a jövőbeli tervekről  itt lehet sokmindent olvasgatni.

Az Erkel hotel és a strand

A gyulai Várfürdő a szomszédos Almásy-kastély parkjában helyezkedik el, ami felér egy botanikai kirándulással is, mert több mint 100 féle fa, bokor és cserje díszíti. Ebből most télen/tavasz elején sajnos nem sokat élvezhettünk, nem is voltunk kint a kinti részen egyáltalán, még szétnézni sem, csak a benti medencéket használtuk, de azt kifulladásig. A kertben rács védi az un. Erkel fát, amely alatt Erkel a Bánk bán egyes részeit komponálta. A fa nem korabeli, Gyula város vezetése jelképesen ültette.
A gyulai gyógyvíz elsősorban kopásos megbetegedésekre, műtét utáni rehabilitációra, nőgyógyászati problémákra van kiváló hatással. 

A város híres szülötte Erkel Ferenc, aki egy 1795-ben, iskolának épült házban született 1810. november 7-én. Az egykori iskola most múzeumként, emlékházként működik, megtekinthetjük benne Erkel munkásságát, és a korabeli családi életet.

Régi képek, képeslapok láthatók Gyuláról, Gyula környékéről, Gyula életéről ezen a blogon.

A Comói-tónál

Milánó heteinket rendszerint úgy terveztünk, hogy Milánót ha tehettük, akkor hétköznap fedeztük fel, hétvégén pedig messzebbre kirándultunk. Ami az úticélokat illeti nem volt nehéz dolgunk, Milánó környéke bővelkedik látnivalókban, és vonattal mindenhová nagyon egyszerűen és gyorsan ott lehet lenni.

Az első ilyen hétvégi utunk természetesen a Comói-tóhoz, Comoba vezetett, rögtön az érkezésünk másnapján. Vonattal fél óra utazás csupán.

A Comói-tó Olaszország harmadik legnagyobb tava, és egyes források szerint ez Európa legmélyebb tava, néhol a 410 méter mélységet is eléri.  A tó igen kedvelt a milánóiak körében, szívesen utaznak ide hétvégenként, hogy egy kis friss levegőt szívjanak a városi hétköznapok után. A rajongásukat maximálisan meg tudom érteni, a tó maga, és az őt körülölelő Alpok csúcsai fantasztikus látványt nyújtanak, ami párosul a friss vízparti hűvös levegővel, ami a meleg nyári délutánon nagyon jól esett. A hegyoldalon szebbnél szebb villák állnak, (némelyik híres filmsztároké), messziről is jól látható pompás kerttel, színpompás virágokkal. 

Nyáron a Comói-tó partja a legzsúfoltabb, turisták lepik el mindenhonnan, a tavat vitorlások és kisebb-nagyobb szárnyashajók lepik el. Mi nyáron voltunk ott, és hátvégén, igaz, hogy sokan voltak, de nem volt zavaró. Nem éreztem nyomasztónak, nem vonta el a tömeg a figyelmemet a városról és a látnivalókról. 

A tóparton hangulatos sétányon lehet sétálgatni, kacsákat, hattyúkat nézni, hajókban gyönyörködni, padokon napfürdőzni, és hát ott a gyönyörű kék vizű tó, és a hegyek! Igazán nem kell ennél több :)

Como városa a tó délnyugati leágazásának végénél helyezkedik el, ( a fordított y-alakú tó bal szárának csücskénél), Milánóhoz a legeközelebb fekvő tóparti város. A város még a bronzkorban jött létre, majd a római időkben Julius Ceasar telepeseket költöztetett ide. A rómaiak úttal kötötték össze Milánóval. Később a Viscontiak és a Sforzák fennhatósága alatt is állt, az egyedülálló textil- és selyemkészítésének köszönhetően virágzóvá fejlődött. A selyemipar máig a legjelentősebb a térségben, innen látják el a milánói divatipart minőségi selymekkel. A Museo della Sata-ban(Selyemmúzeum) megismerhetjük az ipar fejlődését, és a selyem készítését.
Középkori falai máig jó állapotban vannak.

A tóparti séta után a város magja felé vettük az irányt, és a Piazza Doumo felé indultunk. A tér felé haladva hangulatos kis utcákon visz az utunk, szép régi házakkal övezve, majd a szűk kis utcák egy gyönyörű térben teljesednek ki, hatalmas dómmal. A téren kedvünkre válogathatunk a kávéházakban és a cukrászdákban. Jól esik leülni az árnyékot adó napernyők alá egy finom kávéra. 

A comói székesegyházat még 1396-ban kezdték el építeni, de csak 1744-ben fejezték be. A templomon érezhető is a többszáz éves átmenet, két vége jól tükrözi a gótikus és a reneszánsz közötti különbséget. A keleti vége tiszta reneszánsz, zöld tetejű szentéllyel, a nyugati homlokzat viszont főként gótikus, hosszú, keskeny ablakokkal, és szobrokkal. 

A székesegyház, a harangtorony.

Közötte a csíkos márvány városháza.

Templombelső:

A faliszőnyegek (képen jobb oldalt) a 16.-17. századból valók, Toscanából és Flandriából érkeztek.

 

A városi séta után siklóval felmentünk a város fülé magasodó hegyre, Bruneta-ba,  hogy felülről is megcsodáljuk azt, ami lentről már ámulatba ejtett. Mindenképpen  érdemes kipróbálni a siklózást! Már az út is maga az élvezet, ahogy meredeken emelkedünk felfelé a hegyen, és egyre inkább a szemünk elé tárul az alattunk fekvő tó, majd később a város.

Oda visz fel a sikló :)

Szemben a Villa Como, melyben a kert és pár szoba látogatható.

Ott megy fel a sikló!

A hegyi séta után még egy kicsit kacskaringóztunk a városban. A városfal mentén belebotlottunk egy helyi piacba. Amolyan bolhapiacfél volt, és tele volt vásárló turistával. Majd szépen visszasétáltunk a pályaudvarra, mert hamarosan indult a vonatunk vissza Milánóba.

A város szülötte Alesandro Volta, az elektromosság mértékegységének a névadója. Háza, a Tempio Voltiano,  ma múzeum.