A Comói-tónál

Milánó heteinket rendszerint úgy terveztünk, hogy Milánót ha tehettük, akkor hétköznap fedeztük fel, hétvégén pedig messzebbre kirándultunk. Ami az úticélokat illeti nem volt nehéz dolgunk, Milánó környéke bővelkedik látnivalókban, és vonattal mindenhová nagyon egyszerűen és gyorsan ott lehet lenni.

Az első ilyen hétvégi utunk természetesen a Comói-tóhoz, Comoba vezetett, rögtön az érkezésünk másnapján. Vonattal fél óra utazás csupán.

A Comói-tó Olaszország harmadik legnagyobb tava, és egyes források szerint ez Európa legmélyebb tava, néhol a 410 méter mélységet is eléri.  A tó igen kedvelt a milánóiak körében, szívesen utaznak ide hétvégenként, hogy egy kis friss levegőt szívjanak a városi hétköznapok után. A rajongásukat maximálisan meg tudom érteni, a tó maga, és az őt körülölelő Alpok csúcsai fantasztikus látványt nyújtanak, ami párosul a friss vízparti hűvös levegővel, ami a meleg nyári délutánon nagyon jól esett. A hegyoldalon szebbnél szebb villák állnak, (némelyik híres filmsztároké), messziről is jól látható pompás kerttel, színpompás virágokkal. 

Nyáron a Comói-tó partja a legzsúfoltabb, turisták lepik el mindenhonnan, a tavat vitorlások és kisebb-nagyobb szárnyashajók lepik el. Mi nyáron voltunk ott, és hátvégén, igaz, hogy sokan voltak, de nem volt zavaró. Nem éreztem nyomasztónak, nem vonta el a tömeg a figyelmemet a városról és a látnivalókról. 

A tóparton hangulatos sétányon lehet sétálgatni, kacsákat, hattyúkat nézni, hajókban gyönyörködni, padokon napfürdőzni, és hát ott a gyönyörű kék vizű tó, és a hegyek! Igazán nem kell ennél több :)

Como városa a tó délnyugati leágazásának végénél helyezkedik el, ( a fordított y-alakú tó bal szárának csücskénél), Milánóhoz a legeközelebb fekvő tóparti város. A város még a bronzkorban jött létre, majd a római időkben Julius Ceasar telepeseket költöztetett ide. A rómaiak úttal kötötték össze Milánóval. Később a Viscontiak és a Sforzák fennhatósága alatt is állt, az egyedülálló textil- és selyemkészítésének köszönhetően virágzóvá fejlődött. A selyemipar máig a legjelentősebb a térségben, innen látják el a milánói divatipart minőségi selymekkel. A Museo della Sata-ban(Selyemmúzeum) megismerhetjük az ipar fejlődését, és a selyem készítését.
Középkori falai máig jó állapotban vannak.

A tóparti séta után a város magja felé vettük az irányt, és a Piazza Doumo felé indultunk. A tér felé haladva hangulatos kis utcákon visz az utunk, szép régi házakkal övezve, majd a szűk kis utcák egy gyönyörű térben teljesednek ki, hatalmas dómmal. A téren kedvünkre válogathatunk a kávéházakban és a cukrászdákban. Jól esik leülni az árnyékot adó napernyők alá egy finom kávéra. 

A comói székesegyházat még 1396-ban kezdték el építeni, de csak 1744-ben fejezték be. A templomon érezhető is a többszáz éves átmenet, két vége jól tükrözi a gótikus és a reneszánsz közötti különbséget. A keleti vége tiszta reneszánsz, zöld tetejű szentéllyel, a nyugati homlokzat viszont főként gótikus, hosszú, keskeny ablakokkal, és szobrokkal. 

A székesegyház, a harangtorony.

Közötte a csíkos márvány városháza.

Templombelső:

A faliszőnyegek (képen jobb oldalt) a 16.-17. századból valók, Toscanából és Flandriából érkeztek.

 

A városi séta után siklóval felmentünk a város fülé magasodó hegyre, Bruneta-ba,  hogy felülről is megcsodáljuk azt, ami lentről már ámulatba ejtett. Mindenképpen  érdemes kipróbálni a siklózást! Már az út is maga az élvezet, ahogy meredeken emelkedünk felfelé a hegyen, és egyre inkább a szemünk elé tárul az alattunk fekvő tó, majd később a város.

Oda visz fel a sikló :)

Szemben a Villa Como, melyben a kert és pár szoba látogatható.

Ott megy fel a sikló!

A hegyi séta után még egy kicsit kacskaringóztunk a városban. A városfal mentén belebotlottunk egy helyi piacba. Amolyan bolhapiacfél volt, és tele volt vásárló turistával. Majd szépen visszasétáltunk a pályaudvarra, mert hamarosan indult a vonatunk vissza Milánóba.

A város szülötte Alesandro Volta, az elektromosság mértékegységének a névadója. Háza, a Tempio Voltiano,  ma múzeum.