Pernstejn vára

A Pernstejn család székhelyéül szolgáló 800 éves vár Morva föld legnagyobb vára, és az egyik legszebb, legépebb a középkori várak közül. Nem véletlen, hogy a világ minden tájáról ide érkező filmesek egyik kedvenc forgatási helyszíne.
Nagyon megörültem, amikor a térképet nézegetve rábukkantam erre a várra, mert fél órányira autóútra volt csak tőlünk, és a képeket nézegetve olyan IGAZI vár volt. A valóságban is az volt persze, mégis, egy kicsit keserédes lett ez a várlátogatás.

Az út nagyon szép, őszi dimbes-dombos tájon vezetett keresztül. Imádtam. Annyira szép ilyenkor a táj, amikor minden olyan színes még, az út széli fák és a távolabbi hegyek erdői is mind ezer színben pompáznak, a sárgától a pirosig minden árnyalatban.

Pernstejn felé közeledve egyszer csak megpillantottuk a hegy tetején a várat.  A színes fák közül előbukkanó vártorony már innen lentről is csodás volt.

A várat Pernstejnből csak gyalogos túraútvonalon lehet megközelíteni, autóval a szomszédos Nedvedicéből lehet felmenni egészen a várkapuig. Itt viszont napidíjat kell fizetni a parkolásért. 

Nagyon jó volt kiszállni az autóból az őszi erdő közepén. Körülöttünk mindenhol fák, a lábunk nedves színes leveleken taposott, és mindennek olyan friss erdőillata volt. És volt előttünk a vár!
A várat a 13.században kezdték építeni. Később az évszázadok alatt többször is gazdát cserélt, és átalakították, felújították, így nem ritka a 19.századi berendezés sem a vár belsejében.

 A túraútvonalról érkezők kapuja.

Ahogy egyre közeledtünk a várhoz, az úgy lett az egyre hatalmasabb, egyre zordabb, egyre félelmetesebb. Az én képzeletemben pontosan az ilyen várakban laknak a kísértetek. Szerintem nagyon félelmetes volt még ránézni is, de mellette olyan jó is volt, hogy olyan nagy, olyan mogorva, olyan erős. Annyira VÁR! Valahogy a félelmetessége mellett biztonságot is sugallt, hogy ide aztán nem jöhet be az ellenség.  És nem is jött, története során egyszer sem sikerült az ellenségnek bevennie. A magas sziklán lévő várat vizesárkok, és felvonóhidak veszik körül, ezzel is növelve a biztonságot, a bevehetetlenséget. 

Nem tudom, milyen filmeket forgattak már itt, próbáltam rákeresni az interneten, de nem találtam semmit róla, érhető nyelven legalábbis nem, de én biztos valami borzongós-sikítósat csinálnék, ha én lennék mondjuk Angelina Jolie :)

A kapunál rövid tanakodás után befizettünk egy várnéző túrára. Vagyis én mondtam, hogy ha már itt vagyunk menjünk be, és akkor még tényleg azt gondoltam, hogy jó lesz ez. Valahol azt olvastam, hogy van fegyverkiállítás, meg azt gondoltam, ha már egyszer ilyen híres középkori vár, akkor biztos lesznek páncélok, meg zászlók, amik egy normális lovagi várban vannak, és amik szerintem tökre érdekelték volna a fiúkat. Több lehetőség is volt kiírva, hogy mi pontosan melyikre mentünk nem tudom, csak mondta a jegyárus hölgy, hogy nem sokára indul egy vezetés, megyünk-e arra, vagy várunk egy másikat. Mi meg mentünk. Kaptunk a kezünkbe egy-egy angol nyelvű paksamétát, némelyik oldala jó sűrűn teleírva. 

De az általam elképzelt kicsit interaktív, kicsit gyerekfigyelem felkeltő várnézés helyett hozzácsapódtunk egy 10-15 fős cseh társasághoz, cseh idegenvezetővel, aki szobáról-szobára, teremről-teremre, folyosóról-folyosóra ontotta magából az információkat a várról több mint egy órán keresztül.

Eleinte még izgalmas is volt, a nyirkos, hideg várudvar, a nagy várkapuk, a rácsos kutak és börtönszerű lyukak a gyerekeket is érdekelték. Ekkor még Marci is nagyjából elvolt, akit kivetettek a hátihordozóból, mondván, hogy nem fog bent elférni, mert szűkek lesznek a járatok. Hát annyira azért nem voltak szűkek, hogy egy hátizsáknyi gyerek ne fért volna el a Feri hátán, inkább meredekek voltak a lépcsők, mintsem szűkek. Így aztán Marcit eleinte nyakban vitte Feri, majd végig ölben kellett cipelni, és csak néha tudtunk letenni. Az elején még követtük is a papírunkon az angol szöveget, de pár szobával beljebb, amikor már a fiúk nem annyira találták izginek a dolgot, mert nem csinálhattak semmit, nem léphettek sehová, nem mászkálhattak körbe, míg a csaj beszélt, és nem nyúlhattak semmihez, na akkor már elég sok erőnket elvette az, hogy őket valahogy kordában tartsuk, és az angol szöveg is tele volt építészeti szakszóval, amit én egyáltalán nem értettem. Ráadásul vissza sem tudtunk fordulni, hogy kimenjünk, mert az ajtókat folyamatosan kulcsra zárta mögöttünk az idegenvezető.

A vár ettől függetlenül nagyon jó volt. Csak ez a szervezett csoportos idegenvezetés.... hát ez nem nekünk való volt, ebben az esetben. 

 Rideg várudvar:

 Kilátás az egyik teraszról. Meseszép.

 A vár bejárata felülről.

A túra végén volt néhány érdekes terem, egy hatalmas fogadóterem, vadászterem agancsokkal, aztán egy csomó kitömött madár, és a legvégén a könyvtárterem. Ez tényleg szép volt, és itt végre volt  néhány páncélos lovag is, de ekkorra a gyereknek már végképp elveszett az összes türelmük és érdeklődésük. Fényképezni nem lehetett odabent.Majdhogynem futva menekültünk ki a levegőre, minél messzebb a cseh karattyolástól. 

Kint sétáltunk még egy kicsit a várudvaron, megnéztük a kápolnát, kiszellőztettük a fejünket. 

Kicsit szomorkásan távoztam. Még a szuvenírbolt melletti makettkiállítást sem volt kedvem megnézni. 

A vár végülis jó volt, és érdemes is volt megnézni, így utólag bánnám is, ha kihagytuk volna, de jó tanulság volt, hogy máskor egy ilyen idegenvezetést ne vállaljunk be. 

Hazafelé a szomszéd hegyről még visszapillanthattunk a várra. 

 Végül napsütésben autóztunk haza.

Prága, Óváros

Az Óváros felé tartva a gyerekek inkább nyűgösek és fáradtak voltak, mintsem lelkesek, ezért belengettük előttük, hogy ha ügyesen jönnek, akkor majd beülünk valahová enni. Ez kicsit segített. Meg segített a parkban óriásszappanbuborékot fújó srác, meg a sok piros villamos, amik mind-mind figyelemelterelő hatásúak voltak. A várból lehömpölygő embertömeg nagyobbik része a vár alatti park után jobbra, a Károly-híd felé vette az irányt, mi pedig úgy döntöttünk, hogy inkább különcködünk kicsit, és nem vegyülünk be  tömegbe, egyelőre. Így a Károly-híddal szomszédos hídon battyogtunk át a Moldva túloldalára, távolból szemlélve meg a híres hidat. 

A Károly-híd elődjeként két korábbi hidat ismerünk, egy fahidat, majd később a Judit-hidat, amit elvitt az árvíz.  IV: Károly 1357-ben bízta meg a Szent Vitus székesegyház építészmesterét, hogy tervezzen egy masszív hidat. Ez a híd még ma is áll. Építése a 15. században fejeződött be. A híd jellegzetes szobrai csak később kerültek a helyükre. A leghíresebb szobor Nepomuki Szent János szobra, mely 1683-ban került a helyére.  Az óvárosi hídtorony 1391-ből való, ez a régebbi, és az egyik legértékesebb középkori védőtoronynak számít. A kisoldali kettős torony kisebbike a 12. századi Judit-híd része volt, csak átépítették.

A középkorban a híd a társadalmi- és a kereskedelmi élet központjává vált, innen engedték a folyóba az elítélt bűnözőket, többek között Nepomuki Szent Jánost is,  és itt vonult át a koronázási menet is. A hídról pompás a kilátás a Moldva két oldalára.

A Károly-híd teljes hosszában

Visszatekintve a hídról a vár felé a ködbe burkolózó Szent Vitust látjuk.

Az  Óvárosi tér felé haladva elhaladtunk a Zsidónegyed mellett, de nem mentünk be, megnéztünk sok kirakatot, ahol az Orloj mindenféle méretű mását, vagy Orlojjal díszített bármit meg lehetett kapni.

Egy kanyar jobbra, egy kanyar balra, és már ott is voltunk az Városháza tornyának lábánál,  ahol a szokásos tömeg közepébe csöppentünk, plusz esküvő is volt a városházán, a téren egy hatalmas limuzin, és az ünneplő vendégsereg is ott tolongott a bámészkodó turisták között.

A tér közel 9ezer négyzetméter, és nyolc utca torkollik bele. A középkorban piactérként működött, ahová egész Európából jöttek a kereskedők. 

Északi felén Husz János szobra áll, melyet a eretnekségért kivégzett tudós halálának 500. évfordulóján emeltek, 1915-ben. 

 Az 1400-as évek elején tervezett óra, nemcsak az időt mutatja, hanem az évszakokat, hónapokat, az állatövi jegyeket, a Nap és a hold mozgását. Minden órában egy csontváz képében megjelenik a halál, lélekharangját kongatva, majd elindul Krisztus és az apostolok körmenete, majd kukorékol a kakas, és az óra elüti az egészet.

A Városháza és a torony is látogatható. A toronyból mesés kilátás nyílik a térre, a város közelebbi és távolabbi részeire, a várnegyedre. Érdemes felmenni, és körülnézni, bár elég hosszasan kellett sorban állnunk, mert a torony tetején csak libasorban lehet kimenni a mellvédhez. A torony a városházából közelíthető meg, és lifttel is fel lehet menni, de egyébként is teljesen akadálymentes, mert nem lépcsős, hanem emelkedős-lejtős. 

A torony tetején körben többnyelvű információs táblákon van kirakva, hogy éppen mi van előttünk, és mit kell arról tudni. Nagyon szuper. 

Strahovi kolostor

A Szent Vitus és a várnegyed

Szent Miklós templom

Husz János szobra a tér északi részén

Tyn- templom

A térről a Károly-híd felé akartunk menni, de valahol elvétettük az irányt, és a Vencel térre jutottunk, ahol viszont végképp elkezdett esni az eső, aminek egész nap lógott a lába. 

Vencel tér, és a büféasztalok

Hogy bőrig ne ázzunk bemenekültünk egy mekibe, és mivel az eső csak nem akart elállni, és későre is járt már, nem kanyarodtunk vissza a Károly-híd felé, hanem metróra szálltunk, és visszamentünk az autónkhoz. 

Fárasztó napunk volt, de nagyon-nagyon jó volt újra látni Prágát, még akkor is ha gyerekekkel voltunk egy nem épp gyerekbarát helyen.