Montenegrói tartózkodásunk utolsó napjára egész napos strandolást terveztünk. Aztán persze ember tervez, Isten végez, és szerda reggel, az utolsó napunkon zuhogó esőre ébredtünk.
Az látszott, hogy nem lesz ez egész napos esőzés, de a délelőtti strandolásunkat elmosta rendesen. Sztán ahogy elállt az eső, akkor felvetettem, hogy csináljunk még valamit fürdés előtt, az eső úgyis biztos jól lehűtötte a vizet.
Még egy régebbi futásom alkalmával láttam, hogy az egyik falu felett egy kőtemplom magasodik a hegyoldalban, és vezet is arrafelé egy jelzett út. Egyik alkalommal el is indultam fölfelé, hogy megnézzem, milyen út vezet fölfelé, mert ha olyan dzsindzsás-bozótos, mint amilyenen a múltkor mentünk, akkor felejtős az egész, de nem... szépen kanyargós köves utat láttam fölfelé. Akkor nem mentem sokáig, de nem tudtam kiverni a fejemből a helyet, kicsit utána is olvastam, és elég jó kis délelőtti sétának tűnt, úgyhogy ezt vetettem be a strandolás helyett alternatívaként, és végül mindenki rá is bólintott. Meggyőztem őket, hogy klassz lesz.
Egyedüli problémának csak a parkolás tűnt, mert azon a szakaszon nemigen van kialakított parkoló, max az út szélén lehúzódva, de bíztunk benne, hogy mivel az út a posta mellől indul, hátha ott van néhány hely... és szerencsénk volt, mert épp találtunk egyet, amit gyorsan le is foglaltunk, és már indultunk is fölfelé.
Az út tényleg olyan volt egész végig, mint amilyen az elején, nagyköves, szép, kanyargós, és sokkal meredekebb, mint gondoltam. Eszembe is villant, hogy még jó, hogy nem futva jöttem, ezen a csúszós emelekedős kőúton nemigen boldogultam volna.
A kőút egyébként többszáz éves, de sajnos egy részének a lebontását tervezik, egy autóút megépítése miatt. Ennek a nyomvonalát már láttuk is, de a kőút szerencsére akkor még sértetlennek tűnik.
A települést egy 14. századi írásos dokumentumban már említik. A Velencei Köztársaság uralma idején a falunak 1200 lakosa, négy üzlete, két olajsajtoló malma és négy péksége volt. Mára ebből semmi sem maradt, a fenti faluban ma már csak hárman élnek, 2-en egészen fent, a falu látképét uraló templom mellett, akik a templomot is gondozzák, egy férfi pedig lentebb, aki egy kis büfét is üzemeltet, nagyon finom kecskesajtokkal és helyi szörpökkel. És pazar kilátással az öbölre és Perastra.
Elhagyatottságában is nagyon hangulatos falu. Bármeddig el tudtam volna kóborolni az elhagyott házak között legelésző kecskék társaságában.
Az eső utáni pára még igencsak le volt ülve az öbölben.
A futóútvonalam felülről :-)
Másnap magunk mögött hagytuk Montenegrót. Én nagyon szerettem! Szerintem lenyűgözően szép a táj, a hegyek és a tenger összhangja minden egyes nap ámulatba ejtett. Csak azért nem voltam végtelenül szomorú, hogy indulnunk kell, mert volt még előttünk kaland bőven, hiszen Bosznia felé vettük az irányt, és hát... az is elég hűűűűhaaaa volt :-)