2017. március 26.

A mosonmagyaróvári vár

( 2010. június)

Hédervárról továbbra is Bécs felé gurulva az volt a terv, hogy megállunk majd Mosonmagyaróváron is, teszünk egy rövid sétát, iszunk egy kávét, kicsit körbenézünk, mert Mosonmagyaróvár neve számunkra összenőtt az M1-es mentén lévő utolsó magyar benzinkúttal. Ha ezen az úton megyünk akárhová is, akkor is tuti megállunk, és legalább a vécéig eljutunk, néha még kávézunk is. Itt van az a kuponos vécérendszer, hogy fizetős ugyan a vécé, de a pénzt visszakapod kupon formájában, amit a büfében tudsz levásárolni. Persze 100 ft-ért nagyjából semmit nem lehet kapni a büfében, de a kuponok nem napra szólnak, össze lehet őket gyűjteni, ha valaki többször jár arra. Nem úgy mint mi. 
Szóval megálltunk Mosonmagyaróváron, és parkolóhelyet is találtunk, és rögtön a vár felé vettük az irányt. 
Én, szégyen-gyalázat, nem tudtam akkor még, hogy miféle vár van a városban, sőt, annyira sem voltam képben, hogy összekössem a város nevében szereplő vár-at azzal, hogy itt bizonyára van egy vár, vagy valami afféle. Szóval nekem nagyon új volt :-) Persze azóta már sokkal-sokkal felkészültebben indulok neki egy-egy utazásnak, de ez akkoriban még nem volt rám nagyon jellemző. Bár sok mindent azóta sem sikerült kiderítenem a várról, de azért mégiscsak...

A Fertő-tó és a Mosoni-Duna térségének várai a középkorban fontos katonai szerepet játszottak. A korabeli facölöpös várat még István király létesítette, de a tatárjárás idején már kővel is meg volt erősítve. A török támadások idején mégis ágyúlövés nélkül kaput nyitottak az ellenségnek. 
A vár később teljesen elvesztette katonai jelentőségét, és 1818-ban gazdasági akadémiát indítottak el benne, és máig  itt működik Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági- és Élelmiszertudományi Kara, mely a korabeli akadémia jogutódja. 





Körbejártuk a várat, kívülről, kicsit az udvarába is bekukkantottunk. egy jó kis cukrászdát keresve pedig megnéztük  a helyi termál hotelt, ami ugyancsak szóba került akkor, amikor szállást kerestünk.

Habsburg Frigyes szobra 


Több infó a városról és a látnivalókról, itt.   Mert nem csak fogászatokból, fodrászatokból, és optikusokból áll a város, hanem sokkal több értéke is van, még akkor is, ha elsőre nem tűnik fel a sok fogászt között :-)  És ami akkor még nem volt, de most már van, és most már olyan korú gyerekeink is vannak, akik már értékelnék is, a Futura Élményközpont, semmiképpen nem fogjuk kihagyni ha legközelebb erre járunk.
De akkor és ott csak erre a kis sétára volt időnk és lehetőségünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése