2012. június 15.

Nagy-Hárs-hegy, Kaán Károly kilátó

454 méterrel  a tengerszint felett helyezkedik el a Kaán Károly kilátó, ahonnan a szomszédos János-hegyi Erzsébet-kilátóhoz hasonlóan ugyancsak körpanorámában gyönyörködhetünk az alattunk lévő városban, és a környező hegyekben.
 A Hármashatár-hegy:

 A János-hegy az Erzsébet-kilátóval:

 A korábbi kilátó helyén egy fából épült kilátó állt, de az sajnos összedőlt. Az új kilátó alapzata már kőből készült. Kaán Károly erdőmérnök és földművelésügyi államtitkár  volt, nevéhez több olyan intézkedés fűződik, mely a természet értékeinek megőrzését szolgálja.
A kilátóhoz a gyermekvasúr Szépjuhászné megállójától érdemes indulni, és kalandos, néhol elég nehéz terepen vezet az út.
 A Bátori-barlang egyik alsó bejárata:  A legenda szerint 20 éven át ebben a barlangban remetéskedett Bátori László pálos szerzetes, aki magyar nyelvű magyarázatokat írt a Bibliához. A barlangot a 19.- 20-dik században többször is feltárták, kutatták, és értékes leleteket is találtak, többek között, gímszarvas és orrszarvú maradványokat, Mária Terézia korabeli pénzérméket, továbbá megtalálták a szerzetes kápolnáját, és a lakhelyét a barlangon belül.
Az amatőr barlangászok sorozatos balesetei, és az értékes belső miatt a barlangot lezárták, és a mai napig zárva van, csupán két kővel eltorlaszolt vasajtó jelzi a korábbi lejáratokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése