A 2020-asokról

 Lassan 2020 vége felé járva lassan belecsapok majd az idei élményeinkbe is... 

Azt gondolom, hogy a 2020-as év mindenkinek nagyon emlékezetes lesz, és nemcsak az utazós élmények miatt, főleg nem amiatt. 

Nekünk is sok tervünk volt az idénre, amiből aztán volt, amiről nagyon hamar lemondtunk, volt, amit nagyon nehezen engedtünk el, ( a tengerparti nyaralást), de végül megtettük, átszerveztünk, újragondoltunk, és próbáltuk a kialakult helyzetnek megfelelően kihozni mindenből a maximumot, és nem keseregni a lemondott programokon, hanem élvezni a MOST-ot. 

A karanténos időszak talán arra jó volt, hogy kicsit jobban értékeljük a szabadságunkat, és hagyjunk időt magunknak arra, hogy úgy igazán megéljünk egy-egy pillanatot, hogy aztán tényleg legyen miből töltekezni. 

Az idén sok belföldi helyen jártunk. Felfedeztünk új helyeket,  kipipáltunk régi bakancslistásokat, újrafelfedeztünk régen látott ismerősöket,  és azt kell mondjam, így lassan a télbe fordulva nincs bennünk hiányérzet. Igen, jó lett volna ha tavasszal el tudunk menni a Tátrába, ahogy azt először terveztük, igen jó lett volna újra a tengernél nyaralni, ahogy azt megígértük a gyerekeknek, de ez az év most nem erről szólt, hanem arról, hogy a lehető legbiztonságosabban tudjunk feltöltődni, és élményekkel gazdagodni. Sokat tanultunk az idei évben önuralomról, türelemről, toleranciáról, megtanultuk értékelni a kis dolgokat, a rövid séták gyönyörűségét, a közeli helyek csodáját, megtanultuk, bár ezt korábban is tudtuk, hogy nem kell messzire menni, hogy jól érezzük magunkat, hogy a csodák szinte karnyújtásnyira is itt vannak velünk, hogy egy szokatlan szemszögből nézve a megszokott is lehet gyönyörű. Megtanultuk értékelni a szabadságunkat, hogy vannak lehetőségeink, megtanultuk megkeresni és megtalálni a bajban is a jót, megtanultunk örülni az apró csodáknak. 

Remélem, hogy ezek a képességek most örökké velünk is maradnak, akkor is, amikor újra kinyílik majd körülöttünk a világ, amikor majd újra oda utazhatunk majd, ahová csak akarunk félelem és megkötések nélkül. De addig örülünk, hogy ilyen csodás országban élünk, ahol mindig akadnak ránk váró felfedeznivalók. 

Szóval ilyen szemmel fogok majd beszámolni az idei kalandjainkról, hogy a 2020-ról ne csak a vírus és a karantén jusson majd eszünkbe sok év m úlva, hanem az is, hogy mennyi szuper dolgot csináltunk együtt. 

Mártély- Ártéri tanösvény

( 2019.október) 

Nyáron is szóba került már, de úgy gondoltuk, hogy sokkal szebb lesz a vízpart, ha ősszel megyünk, amikor minden olyan szép színes, és végül igazunk is lett, és pont  az utolsó szépnek mondható őszi napon mentünk el Mártélyra, alaposan kicentizve.
Jó ideje rajta volt már a listámon Mártély, és a pallós sétány, ami nem lenne akkora nagy baj, ha nem alig fél órányira lenne tőlünk, amikor Papához megyünk. Ennek ellenére, vagy épp ezért mindig csak halogattuk, és sosem került rá sor. Igaz, hogy amikor még Máté nagyon pici volt, akkor voltunk itt egyszer sétálni, de az már olyan rég volt...
Nem gondoltam, hogy Mártélyon el lehet tévedni, de olyan észrevehetetlen barna fatáblára volt kiírva, hogy hol kell lekanyaraodni a Holt-ág felé, hogy mire észrevettük, addigra már el is hagytuk, és egyéb lehetőség nem volt több. Úgyhogy a falut elhagyva már éreztük, hogy az lesz a legjobb, ha megfordulunk. Innen már sima liba volt.

Lévén már nem volt az az igazi őszi kirándulós nap, nem voltak túl sokan, bátran lehetett bámészkodni.

Mintha a csónakok csak azért lennének ide kikötve a stéghez, hogy lefotózzuk őket. :-)

 A vadludak V-alakban vonultak felettünk, mint a mesében :-)

A település már a középkorban halászóhely volt, és a falu központja máig tartja a halászfalu jellegét. a Holt-Tisza partja pedig kedvelet kiránduló- strandolóhely nem csak a helyieknek. 3 tanösvényen is végig lehet menni a Holt-Tisza mentén, az Ártéri 2.6 km hosszú és inkább a holtág kialakulására teszi a hangsúlyt, míg  a Tiszai, ami 6.8 km, inkább az ártéri élővilágot mutatja be, míg a Vízi tanösvény 4 km -en keresztül a vízi élővilágot ismerteti meg. 

A tanösvény, ahová készültünk a holtágnak a túlsó végén volt, úgyhogy odaáig mindenképpen el kellett sétálnunk, és amikor már mentünk egy jó darabon, akkor muszáj volt kicsit rákapcsolni, mert nem tudtuk, hogy mennyire vagyunk még onnan, ahol lenni akarunk, és nehogy elkezdjen nagyon ránk sötétedni.

Persze valójában nem volt ez akkora nagy távolság, csak a fiúk tették fel a " mikor érünk már oda" lemezt idejekorán.

Aztán az erdős ösvény egyszer csak kisebb kanyart vett, és akkor már tudtam, hogy itt vagyunk. Itt vannak a pallók. Óvatosan mertünk csak rálépni az itt-ott kiálló, néhol hiányzó pallósorra, de stabilnak tűnt, annak ellenére is, hogy egyes helyeken tényleg úgy kellett bűvészkednünk, hogy száraz lábbal tudjuk tovább haladni, mert meg volt billenve, a látvány annyira fantasztikusan gyönyörű volt, hogy egyébként sem rohantunk volna csak úgy végig. Ha a gyerekeket sikerült csendre inteni, akkor ránktelepedett az a mély csend, amit csak az békák kuruttyolása, madarak cserregése, halak csobbanása és a nádas vészjósló suhogása tört csak meg. Elképesztően jó érzés volt ott lenni!

Mintha egy filmdíszletbe csöppentünk volna bele.

Úgy látszik, hogy a lépcsők és a felhők mellett a fapallók szerelmese is lettem :-)

Az ösvény végén van egy kis piknikezőhely. Innen tovább lehet haladni a hosszabb tanösvény mentén, de mi ennek a lemenő nap fényében már nem vágtunk neki, hanem csak egy röpke sétát tettünk az élő Tiszáig. Így is, az az út, amiről azt gondoltuk, hogy a mi tanösvényünknek a folytatása, és egy kört bezárva visszavisz minket, az is járhatatlanul sárosnak tűnt, úgyhogy ott mentünk vissza, ahol jöttünk, így oda-vissza is végigsétáltunk a pallókon.

Piknikezőhely

A Tisza

Közben szép lassan elkezdett a nap is lemenni, és szép narancssárgás-rózsaszínűre festette az eget. 

Teve-szikla, Egri vár

( 2019.október)

Nem telhet el úgy ősz, hogy legalább egyszer ne menjünk fel a hegyekbe gyönyörködni a színekben.
Tavaly ősszel, szinte még nyárias melegben , de amikor már belengették az időósok, hogy hatalmas lehülés közeledik, akkor gyorsan még felmentünk a Pilisbe. Nem volt sok időnk kirándulgatni, így már egy ismerős, és könnyű terepet választottunk, a Teve-sziklák Egri vár kombót. Az egri vár makettjét egyébként is megígértük Máténak, akik idén vették az Egri Csillagokat, és a filmet is megnéztük, úgyhogy aktuális volt, hogy megnézzük a hegyek közé épített díszletvárat.

Pilisborosjenő legvégén parkoltunk le, egy kis büfé mellett, ahol isteni gulyásleves illat terjengett. Pechünkre ekkor nem álltunk meg enni, mikor pedig visszafelé jöttünk, akkor már nem volt a levesből. Innan indultunk el a hegyek irányába, elhaladva a levendulamező mellett, majd kicsit arrébb a hangok irányába kanyarodtunk, és először a Kőfülkénél mésztuk meg a sziklatömböket, majd kicsit tovább mentünk és már ott is voltunk a Teve-sziklánál.

A Kevély- hegyi kőfülkék felderítés közben.

Rövid séta után már fel is tűnnek a jellegzetes formájú Teve-sziklák.

A sziklát megmászva, és a túloldalán kilyukadva folytattuk tovább az utunkat.

A dolomitfal és a tetején fekvő tisztás.

Bár a kilátás gyönyörű, valószínű lekeveredtünk a hivatalos ösvényről a nagy bámészkodásban, mert egy eléggé dzsindzsás szűk csapáson haladunk, harcolva a csalánokkal és a karistoló bogáncsokkal, de mivel irányban jól haladunk, így nem variálunk, hanem megyünk, ahogy tudunk, és várjuk, hogy elérjük a célunkat. 

Egy idő után fel is tűnik már a vár oldala.

Bár romló félben van a vár, mert a forgatás óta nincs gazdája, mégis kedvelet kirándulóhely, piknikezőhely.Velünk együtt több család is élvezi a késő őszi napsütést, a várudvaron, egy nagyobb gyerektársaság számháborúzik, a mi gyerekeink is élvezettel fedezik fel a bugrókat, a tornyokat, kergetik egymást.

Ezen az ösvényen indulunk el visszafelé.

El is érjük a korábban már alulról látott tisztást, és innen felülről is meg tudtuk nézni a sziklákat.

Kevély