Leiden, az egyetemváros

Utolsó hollandiai hétvégénkhez és kirándulásunkhoz érkeztünk :(

Mintha csak sejtették volna odafentről, milyen borús lett ettől a hangulatom, hogy mennyire nem szeretnék még hazamenni, és inkább maradnék még, még, még... egész hétvégén borús esős idő volt. Az egyik napot így félig Delftben (ekkor néztük meg a Royal Delft-t) , félig pedig Hágában töltöttük. A másik napon viszont nem akartunk az ablak előtt búslakodni, hogy milyen rossz az idő, inkább bevállaltuk, hogy max. kicsit elázunk, és elvonatoztunk Leidenbe.

Hogy pontosan mikor érkeztünk a városba, azt már nem tudom, de annyira nagyon korán biztos nem, ennek ellenére a városban semmi, de semmi élet nem volt. Mintha egy lakatlan szigetre érkeztünk volna, sehol egy ember, és minden zárva volt.  Persze ez minket nem zavart. Szép komótosan sétáltunk a pályaudvarról a központ felé. Út közben aztán már találkoztunk néhány utcaseprővel, akik nyilván még az előző esti buli nyomait szedegették össze. Egyetemváros lévén gondolom szép nagy mulatság lehetett itt az éjszaka :)

 Az ország legrégebbi egyeteme működik egyébként Leidenben, Orániai Vilmos alapította, és 1575-ben épült fel, megalapozva ezzel a város vallási- és szellemi központiságát. 

Az idő is igen borús volt, napot nemigen láttunk, még véletlenül sem. 

 Kávézóterasz a csatornán, de még üresen.

 Miénk volt az utca, széltében-hosszában:

 A kedvenc holland szűk házaim:)

A város történelmi központja, a Burcht, vagyis a vár, mely a Rajna két ágának az egybefolyásánál egy mesterséges dombra épült még a 9.században, a frankok támadási ellen. A bejáraton Leiden címerét látjuk az oroszlánnal, és a város jelszavával: "Pugno pro patria- A hazáért harcolok". A várból szép kilátás nyílik a városra, érdemes megnézni. 

A város leghíresebb templom a Peterskerk a 15.század elején épült. A tornya 1512-ben egy vihar következtében ledőlt. Belseje a 1566-os nagy képrombolás miatt dísztelen, csak néhány falfestményt sikerült a 20.században restaurálni. A templom híres holland emberek nyughelye, az egyik tudós professzor sírjába rejtették 1940-ben a az egyetem vezetői a rektori, dékáni láncokat, elkerülve ezzel, hogy illetéktelenek doktorátushoz jussanak.

Ekkor már kaptunk néhány esőcseppet nem csak a nyakunkba, de az objektívünkre is:

A várral majdnem szemben található a városháza, mely a 16-17.században épült, 1929-ben viszont egy tűzvész során majdnem teljesen megsemmisült, csak a homlokzatának egy részét sikerült megmenteni. Ezt a homolokzatot megtartották, és e mögé építették fel a városháza modern épületét.

A városháza előtti hidat, a Korensbeursburgot a helyiek úgy hívják: " A mi Rialtónk".

Aztán elég rendesen elkezdett esni az eső, így egy kis futással bemenekültünk az első utunkba eső kávézóba, ahol már szép nagy turistatömeg várta, hogy elálljon az eső, de ez jól jött nekünk akkor, mert Máténak akadt közönsége, így kedvére szerepelhetett, mi pedig megihattuk a kávénkat viszonylag nyugodtan:) Majd újult erővel mentünk tovább, az eső is elállt szerencsére, és nagyot sétáltunk az egyetemi negyedben, a kanyargós utcákon, csatornákat szeltünk át jobbról-balra és balról jobbra.

 Az egyetem egyik épülete. Tradíció, hogy a holland királyi ház hercegnői a leideni egyetemen tanulnak. Az egyetem egyébként orvostudományban és jogtudományban nagyon erős, és vezeti a holland egyetemek listáját. Az Academisch  Historisch Museum és a botanikus kert látogatható.

A város híres szülötte Rembrant. Szülőháza sajnos már nem áll, csak a városrész egyik házának a falán egy emléktábla jelzi. Ezt a táblát nem találtuk meg, de a városrész maga hangulatos.

Fájó szívvel búcsúztunk a várostól. Lett volna még mit megnézni, és amit láttunk azt is megnézhettük volna alaposabban is, de az időjárás nem kedvezett a hosszas sétálgatásnak. Esett, esett, és esett, és én is szomorú voltam, hogy haza kell mennünk. Maradtam volna még, pláne, hogy az ország apraja-nagyja a nagy ünnepségre készült, a Királynő napjára. Mindenhol lobogtak a nemzetiszín lobogók, minden narancssárgába volt öltöztetve. Én akkor egy kicsit bánkódtam, hogy kimaradunk ebből. Utólag már nem annyira, hiszen ez volt az az év, amikor az ünnepség során egy merénylő belehajtott az autójával  a királyi családot köszöntő tömegbe, és többen meghaltak.

A királynő pedig idén 2013.januárjában jelentette be a lemondását, és az idei április 30-i ünnepségen adta át hivatalosan is a stafétabotot fiának Vilmos Sándornak. 

Bár azóta nem tértünk vissza Hollandiába, (csak Feri egyedül )  de bízom benne, hogy akkor nem örökre búcsúztunk el az országtól.

Dordrecht

A Zuid Holland tartomány legdélibb városa. A középkorban Rotterdam vetélytársa volt, de rotterdami kikötő rohamos fejlődésének  köszönhetően elveszítette jelentőségét. A város a Maas és a Kil folyó torkolatánál épült, és minden irányból víz veszi körül. 

Már a 10.századi krónikákban is megemlítik, majd a 13.században kereskedelmi- és katonai központ lett, ekkor épült a város köré a városfal. A 15.században hatalmas tengerárvíz öntötte el a területet, és a víz elvágta a várost a szomszédos Brabanttól, ekkor alakult  ki az a sziget, amelyen a város ma is áll. Jelentős szerepe volt a spanyolok ellen vívott küzdelemben, és 1572-ben itt gyűltek össze Hollandia rendjei, amikor is elismerték Oraniai Vilmos hatalmát, és megalkották a szabad Németalföld első alkotmányát. 

Delftből egy fél órás vonatozással érkeztünk meg a csendes kisvárosba. A város nem volt túl nyüzsgő, leginkább csak a főtéri piac környékén volt sok ember, a város utcáin nem nagyon jártak, de minket ez nem zavart. Miért is zavart volna?

Ez a kis szöszi kislány csak úgy hozzánk csapódott. Jó hosszú szakaszon jött mellettünk, míg valahogy csak visszakeveredett a családjához.

A "Het hof", ahol a rendek összeültek:

 Ferde falú házak a csatorna partján:

Ebbe a kis utcácskába nemigen mennék be, pedig még neve is volt, és ablakok is nyíltak rá.

 A Főteret (Groenmarkt) körülvevő egykori patríciusházak a régi időket idézik:

 A Főtér  déli végén áll a 14.századi Városháza, melyet a 19.században klasszicista stílusban újjáépítettek.

A csatornák mentén viszont volt élet, ahol véges-végig kisebb és nagyobb és még nagyobb luxus jachtok, csónakok, kisvitorlások várták, hogy a vízre bocsássák őket, sokan szépítgették, csinosítgatták a hajóikat, voltak, akik csak kávézgattak és újságot olvastak a fedélzeten, de mivel szép idő volt sokan ki is hajóztak.  A várost egyébként 3, a Maas folyóból kiinduló, és oda visszatérő félkör alakú csatorna szeli át. 

A kikötők engem mindig ámulatba ejtenek, annak ellenére, hogy nem vagyok nagy vízmániás, és egy nagyon hosszú hajóutat sem vállalnék be, a kikötőben parkoló jachtok és vitorlások látványát nagyon szeretem. Olyan szépek, olyan kecsesek, jó őket megcsodálni egytől-egyig.

A város legjelentősebb látnivalója az egyik csatorna mentén emelkedő gótikus Grote Kerk, a Nagytemplom, így már a kikötőből jól látni a 71 méter magas, kissé ferde tornyát. A templom a 14.században épült, a tornyot a 16. században építették hozzá, és egyszerűen csak a századok során végbement földmozgás az oka a ferdeségének. A legmagasabb pontja több mint másfél méterrel tér el  függőlegestől. 

A templom meglepő módon ingyenesen látogatható. Ez volt az egyetlen templom az országban, ahová szabadon be lehetett menni. 

A több mint 350 éves városkapun keresztül lesétáltunk a Maas folyóhoz, ahol egy padon ücsörögve szuper a rálátás a folyóra, mivel itt találkoznak a Maas különböző ágai,  és hatalmas komphajókat, uszályokat és teherhajókat lehet látni. A folyó egyes ágain Franciaország, Svájc, Németország, és Belgium felé lehet hajózni.

A napot, és a kirándulást egy jó nagy adag fagylalttal és kávéval zártuk az egyik csatornamenti cukrászdában, ahonnan még egy tűzoltóhajót is láttunk.

Érdekes és hangulatos város volt, érdemes volt meglátogatni, és sétálni a csatornák partján egy nagyot. Hajómániásoknak kötelező.