2018. október 20.

Kövesdi templomrom, Aszófő

Amikor Balatonfüredről Tihany felé indulunk, és autózunk végig a 71-esen, akkor a Tihanyi-félsziget után Aszófőnél ki van rakva egy nyilas tábla, hogy arra befelé, balra van egy templomrom. Rendre elfelejtem, hogy utánanézzek, mindig csak akkor jut eszembe, amikor épp elautózunk mellette, hogy ja, tényleg, már mióta meg szeretném nézni, de akkor meg sosem kanyarodunk ott le, mert máshová, messzebbre megyünk. 
Idén júniusban viszont végre sort kerítettünk rá, mert nem terveztünk túl nagy kirándulást. Nem volt annyira jó idő, sajnos, inkább hűvös volt, mint meleg, de a pár napos extra hideg után végre elkezdett kisütni a nap, és a fiúknak megígértük, hogy fogunk strandolni. De nem akartunk olyan sokáig a vízben ejtőzni, hogy megérné befizetni magunkat egy fizetős strandra, így az örvényesi szabadstrandot terveztük be, hogy kipróbáljuk. Errefelé pedig pont útba esett, és pont belefért az időnkbe az Aszófő melletti Kövesdi templomrom megtekintése. 

És már az ide vezető út miatt is érdemes picit lekanyarodni a főútról, hiszen hatalmas nyárfák szegélyezte kis ösvény vezet a romhoz, ami gyalogosan lett volna az igazi, de most mi kivételesen autóval mentünk rajta végig. 


Az út végén pedig ott is van a templomrom. Igazán nincs messze a falutól.





Az 1260-70-es években épült templom a tihanyi Apátsághoz tartozott. A templom és a település lakóinak pusztulását a török okozta 1552-ben. A törökök bosszúhadjárata elől Kövesd lakói a templomban kerestek menedéket, de a törökök megágyúzták és felgyújtották a templomot. A falu ez után már nem települt újra. ( forrás: Balatoniromok.hu






Romantikus romjellegére tekintettel, és mert szép, gondozott a környezete, bár mikor ott jártunk, kicsit gazos volt, de ez bizonyára csak a megelőző esőzésnek köszönhető, mert látszott, hogy nem gazdátlan a hely, rendszeresen tartanak itt esküvőket, és istentiszteleteket is. 
A templom mellett csorgodál az Almás-forrás, ami hűs, friss vízzel hívogatja a kirándulókat, mellette tűzrakóhely, és piknikasztalkák is vannak. 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése