Normafa, János-hegy, Erzsébet-kilátó, Átjáró-barlang, Gyerekvasút
(2018.május)
Pont egy ilyen légbőlkapott kirándulást csináltunk a fiúkkal egy májusi hétvégén, amikor Feri nem volt itthon, volt viszont jó idő, és nem akartunk otthon ülni.
Tőlünk már az odajutás is maga a kaland, mert több járművel is kell jó hosszan utazni. Nem csoda, hogy ahogy kiértünk a Normafához máris a lángosozónál kötöttünk ki.
Igazából nem terveztem semmi extrát, csak gondoltam lődörgünk ott egy kicsit, megnézzük a játszóteret, amit felújítottak azóta mióta legutóbb próbáltuk, és tényleg nagyon szép és jó lett.
Hogy miért is Normafa a Normafa, azt egy táblán olvashatjuk :
De mivel a játékok fölött nemigen volt árnyék, hamar eluntuk. Marci kitalálta, hogy üljünk fel a kisvasútra, és a többiek is ráugrottak erre az ötletre. Én meg azt találtam ki, hogy jó, üljünk, de akkor csináljuk úgy, hogy átsétálunk a János-hegyre, ezt meg is mutattam nekik onnan a játszótérről, megnézzük a kilátót, és visszafelé jövünk vonattal. És így is lett.
Kényelmes, 2-3 kilométer hosszú sétaút vezet át a János-hegyig, tényleg nem volt megerőltető.
A főváros legmagasabb pontján, az 527 méter magas János-hegy tetején áll az impozáns Erzsébet-kilátó. A mai kilátó helyén egy fából készült építmény állt korábban, ezt 1908-ban bontották le. Ennek a helyére épült a Schulek Frigyes által tervezett pompás épület. 1910-ben adták át. Ekkor ez volt Európában a legmagasabb ilyen jellegű épület. A kör alaprajzú építmény 23,5 m magas és 100 lépcső vezet fel a legfelső szintre. Az alapnál az épület kerülete 53 méter, majd a felére csökken. A negyedik teraszról tiszta időben 75–80 km-es körkilátás nyílik, ritka tiszta időben a Magas- Tátra csúcsai is kivehetőek.
Lefelé a kilátó alatti turistajelző táblán láttunk egy kiírást, hogy arra lefelé van egy átjáró-barlang, nem is olyan nagy kitérővel. A piros barlang jelzést követtük. A gyerekek teljesen belelkesültek, így elindultunk befelé az erdőbe , hogy megkeressük a barlangot. A fenti linken egy csomó információ olvasható a barlangról, nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen kis barlangnak ilyen hosszas története van.
Meredek ösvény vezetett lefelé, néhol nagy kanyarokkal, de a gyerekek nagyon élvezték. Ők egyáltalán nem féltek attól, hogy belecsúsznak a meredek hegyoldalba, én annál inkább. :-)
Országos Korányi Tbc és Phulmonológiai Intézet |
A barlang bejáratánál kicsit elbizonytalanodtunk, hogy be merjünk-e menni. Nem volt túl bizalomgerjesztő a kinézete, sötét is volt odabent. Aztán csak erőt vettem magamon, és eszembe jutott az is, hogy a telefonon van elemlámpa, így azzal világítottunk, és úgy sétáltunk keresztül a barlangon, ami nem is volt olyan vészes, kár volt a para.
Kijárat.
Visszafelé megint meg kellett másznunk a hegyet. Meredek volt, de szerettük. Leszámítva, hogy a hegyikerékpárosok, akikkel szembetalálkoztunk életveszélyesen közlekedtek. Mondhatni, nem rajtuk múlt, hogy az egyik gyereket nem sodorták magukkal.
Fönt frissítésként elnyaltunk egy fagyit, mert volt még annyi idő a vonatig. Aztán lefelé indultunk.
Menet közben belebotlottunk a Béka-tóba, mely a Budai-hegység legnagyobb felületű természetes eredetű tava. A tó létezése különlegesnek mondható, mivel a Budai-hegység javarészt meszes kőzetekből áll, amikben ritkák az állóvizek. Megmaradását annak köszönheti, hogy a medrében sok az agyag, ami nem engedi elszivárogni a vizet.
Nem nézett ki túl jól, de nem is volt sok időnk alaposabban megszemlélni, mert nem akartuk a vonatot lekésni.
A végállomásig mentünk a gyerekvasúttal, és ott fogaskerekűre szálltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése