Nápoly felé

Tudom, hogy Hollandiánál is azt mondtam, hogy eredetileg nem volt rajta a képzeletbeli listámon, de most ugyanezt mondom Nápollyal kapcsoltban is, és csak úgy mint Hollandiából innen is úgy jöttünk haza, és aztán idővel csak még inkább erősödött bennem ez az érzés, hogy milyen jó, hogy elmentünk oda, és húúúú meg haaaa.

Mikor kitaláltuk, hogy Nápolyba megyünk nyaralni, voltak néhányan, akik azt gondolták, hogy nem vagyunk egészen normálisak. Máté akkor másfél éves volt, éppen belépett a kezelhető korába. Milán 11  hete lakott akkor a pocakomban. Így utólag lehet hogy tényleg kicsit meredek volt, de akkor meg sem fordult a fejemben, hogy bármelyik tényező miatt is kihagynám ezt az utat, dehogyis... ha most kellene döntenem, most is azt mondanám, hogy persze menjünk. (Mondjuk, lehet, hogy nem nyárderekán mennék, hanem mondjuk ősszel, mert iszonyat meleg volt, azt meg kell hagyni!)

Szóval Nápoly. Ez volt életem első útja Olaszországba. 

Fapadossal repültünk, amihez az emberi idő előtt egy kicsivel kellett kimenni a repülőtérre. Olyan hajnali 3 körül keltünk. Fél 4 körül már a taxiban ültünk. Máté azt se tudta melyik földön van, és az első kábulatból gyorsan teljes extázisba esett, a taxi, a repülőtér, a váróterem, mind-mind csupa érdekesség egy másfél évesnek, ami abból a szempontból jó volt, hogy legalább nem nyűgös volt, hanem inkább lelkes, és minden érdekelte, mindent megnézett. Mi pedig hullafáradtan asszisztáltunk neki a hajnali reptéri pörgéshez. 

A repülőgépen aztán az első percben elaludt, és fel sem ébredt leszállásig, így aztán kedvemre kattintgathattam.

Azért akárhogy is van, mégiscsak a mi városunk a legszebb felülről:)

No meg a mi Balatonunk:

Aztán jöttek végre a hegyeim!!!! Imádom őket. Alulról is és felülről is. Bárhonnan nézem is, mindenhonnét félelmetesen tekintélyt parancsolóak.

 Közeledünk Nápoly felé:

A repteret éppen felújították, így nem is tudom milyen kiskapukon jutottunk végül ki az épületből, de emiatt nem láttunk olyan igazi reptéri Napoli feliratot, csak egy ilyen szedett-vetettet, ezt is csak úgy két bádogbódé között sikerült elcsípnem. 

A reptérről kiérve hirtelen az arcunkba ömlött a forró nápolyi hőség. Olyan igazi levegőt nem kapós, bőrt égető. De itt  voltunk, és nem bántuk. Megkerestük a kisbuszt, amivel be akartunk menni a városba, és ami pontosan a szállodánk előtti téren rakott le bennünket.
Hát erről majd lesz még egy-két szavam.
Viva Napoli! Megérkeztünk!

Nemeshany- Vízimalom

Aki Sümeg felé jár, és Budapest felől érkezik, akkor mindenképpen áthalad Nemeshanyon, és elmegy a vízimalom mellett. 

Aki Sümegen jár, és a Csárda udvarán sétálgat, lovakat simogat, az láthat egy hirdetőtáblát is, hogy nem messze ide, van bizony egy vizimalom.

Akinek pedig kisgyereke van, aki ráadásul olyan 5 éves körüli, vagy annál kisebb, az biztosan nem tudja elkerülni, hogy Bartos Erika nevével össze ne fusson, vagy így vagy úgy. És ha ez a gyerek még fiú is, akkor tutibiztos, hogy legalább egyszer a kezébe kerül a Zakatoló című verses könyve is az írónőnek. Persze lányos házakban is előfordulhat :) No és ebben a kötetben az egyik vers éppen erről a nemeshanyi vízimalomról szól. 

Bevallom, én Bartos Erikától hallottam róla életemben először, és akkor még nem is tudtam, hogy ezt a Nemeshanyt ezt eszik-e vagy isszák, és hogy merre is keressem a térképen. Persze ez csak az én szegénységi bizonyítványom, de hát nincs a tenyeremben egész Magyarország térképe, kisfalustól, vizimalmostól. Sajnos. 

Mikor először jártunk Sümegen, akkor is elkerült a felismerés, mert a vörösiszap miatt le volt zárva az útnak egy szakasza, és Nemeshanyt pont elkerültük. 

Másodjára viszont már valahogy sikerült megvilágosodnom, és már jó előre beterveztük, hogy majd megnézzük magunknak ezt a malmot. Persze akkor még szép, tavaszi időben gondolkodtunk, hiszen április elejét írtunk, de hát ez ugye nem jött be. 

A egyetlen szélvihar és hóesésmentes délelőttön azért mégiscsak felkerekedtünk, és átautóztunk a Sümegtől néhány falunyira lévő Nemeshanyba, hogy megnézzük Elemér bácsi vízimalmát.

Rövid téblábolás után maga Elemér bácsi fogadott bennünket, és hatalmas elánnal, csillogó szemekkel beszélt az ő malmáról, a malom történetéről, helyreállításáról, működéséről, a családjáról, és különös tekintettel és szeretettel az Édesapjáról.

A malombeli séta után az istálló felé indultunk, ahol a gyerek örömére van kecske, csacsi, akiket jó idő esetén a kinti füves kifutón lehet simogatni, és etetni. Nekünk ez most kimaradt, mivel dagonyázni lehetett a sárban. Csak szegény szürkemarha volt kint a plázson :) A többi jószág az istálló melegében várta, hogy végre kitavaszodjon. (ez azóta sem történt meg tulajdonképpen.)

Jó kis délelőtti program. Pont annyi, amit a gyerekek is elbírnak, bár nyilván a malom működésének elvét nem feltétlenül tudnák visszamondani, de azért sok mindenre emlékeznek. ( ez mondjuk a teszvesz város miatt is van :)) Ha szép idő lett volna, akkor még izgalmasabb lett volna a kirándulás, de így sem bánkódunk. Aki erre jár, nézzen be bátran!

Elemér bácsi pedig egy imádnivaló nagypapa. Örülünk, hogy megismerhettük.