Kinderdijk, a szélmalompark

Ha Hollandiáról beszélünk, akkor a tulipánok, a fapapucs, a biciklik, a coffeshopok után előbb-utóbb eljutunk a szélmalmokig, ami ugyancsak egy tipikus holland jellegzetesség. A Kinderdijk-i Malompark 1997-től  az UNESCO Világörökség része.  19 hatalmas hidraulikus malomból áll. Soha sehol máshol nem áll a világon egymás mellett annyi szélmalom, mint Kinderdijkben.

Ezek a malmok  nem őrlőmalmok, hanem az ország vízgazdálkodásának a szerves részei, ugyanis a malmok segítségével tartották távol ha szükséges a tenger vizét a termőföldektől. A malmok legtöbbjét az 1740-es években építették, és bár ma már motoros szivattyúkat használnak erre a célra, de szükség esetén még ma is működőképesek lennének. 

A park egész évben nyitva van, és a nap bármely szakában látogatható, akár éjszaka is. Az egyik  malomban van egy múzeum, egyedül ez fizetős, egyébként szabadon lehet sétálni a malmok övezte sétányon, és gyönyörködni a malmokban, a tájban, a csatornában, a természetben. A malmok egy része egyébként lakóház, és laknak is benne emberek. Izgalmas lehet egy malomban lakni.

Szerintem a legeslegjobb biciklivel megközelíteni a szárazföld felől. Mi nem biciklivel jöttünk, hanem egy kis hajóval, Rotterdamból, de azért elképzeltük, hogy mennyire jó lehet végigbiciklizni a tulipánföldek között, és megérkezni a szélmalmok lábához. Hmmmm....

Persze így is fantasztikus volt, mert mi hajózni is nagyon szeretünk ám! És az még csak nem is olyan fárasztó, mint a kerekezés, bár gyerekkel azért egy hajókázás sem sétagalopp:) Pláne, hogy ha jól emlékszem, akkor ez volt Máté első hajóútja, és kicsit amiatt is izgatottak voltunk, hogy vajon majd hogy fog neki tetszeni, nem fog-e félni, vagy randalírozni, vagy végig fogja-e ordítani az egész utat, stb, stb... Szerencsére semmi ilyesmi nem volt, bár egy helyben csak az első 10 percben tudott megülni, aztán már minden már érdekesebb volt, de azért nem volt gáz.

Rotterdam, a hajóról nézve:

 Toronyházak:

 William-híd:

 Építkezés:

 Lakóházak:

 Közeledünk.

Ezzel a  kis hajóval utaztunk:

Amikor megérkeztünk, akkor egy rövid séta után már ott is találtuk magunkat a szélmalmoknál. És hát valóban lenyűgöző látvány volt!!!! Olyan hatalmasak, mégis olyan kecsesen fogták közre a keskeny kis gyalogsétányt, hogy nem lehetett velük betelni. 

 A csatornákon motorcsónakkal is végig lehet menni:

Család:

A visszaúton már nagyon fáradtak voltunk. A hajón már csak vegetáltunk, Mátét leszámítva, akiben benne volt a bugi. A hajóról leszállva így már nem is nagyon időztünk tovább a városban, hanem rögtön a pályaudvar felé indultunk, hogy hazavonatozzunk. 

De előtte még láttunk híresember lábnyomokat a betonban: pl.

Hullafáradtan értünk haza, és egész úton csak az Argentin Steakhaus-os vacsi tartott csak minket életben. Semmi más. 

Rotterdam és az üvegpaloták

Rotterdam Hollandia második legnagyobb városa, és Európa legnagyobb teherforgalmát lebonyolító kikötője. Sokáig a világ legnagyobbja volt, de nemrégiben Sanghaj, és Szingapúr átvették a vezető szerepet mégpedig a konténerek számában, és az olajszállító hajók forgalmának tekintetében. Rotterdam még ma is 500 tengeri járat végső kikötőhelye, és több mint 1000 másik kikötővel van összeköttetésben.
A város a Nieuwe Mass folyó két partján helyezkedik el. 

A kikötő mellé épülő város a Nieuwe Waterweg megépítése után időben 1872-ben élte a virágkorát, növekedésének egyik jelképe a  Witte Huis (Fehér Ház), mely 1898-ban a maga 45 méteres magasságával Európa legnagyobb irodaépülete volt. 

A II. világháború során, 1940-ben, a Luftwaffe bombatámadást indított a város ellen, és ekkor a belváros szinte teljes egészében megsemmisült. A háború után az 50-es években kezdték újraépíteni, de egy egészen új, modern stílusban, majd a 80-as években kezdték építeni a városra ma is leginkább jellemző egekbe szökő irodaházakat, és ezzel egy modern üzleti negyedet alakítottak ki.

Már a pályaudvarról kilépve is rögtön belebotlunk ezekbe a modern üvegpalotákba, amik még ha nem is felhőkarcolók, de mindenképpen szokatlan látványt nyújtanak, hiszen a látványuk inkább amerikaias, mintsem európai, és egyáltalán nem egy tipikus holland. Már csak ezért is érdemes ide látogatni.

A Városháza csodával határos módon épen maradt a világháborús bombázás után. 1914-20 között épült.

A város nem igazán bővelkedik a hagyományos értelemben vett látnivalókban, a főutcát a formatervezettnél még formatervezettebb irodaházak, bevásárlóközpontok szegélyezik, mégis érdemes rajta végigsétálni. Vasárnap délelőtt elég kihalt volt minden, néhányan lézengtek csupán az utcákon, így nyugodtan lehetett a fejünket az ég felé fordítani, és bámészkodni, nem mentünk neki senkinek. 

Az Euromast- torony felé sétálgatva elhaladtunk a kikötő mellett is, ahol áll néhány múzeumhajó, és az egyikben van egy hajózási múzeum is.

Ezután átvágtunk egy hatalmas, szép zöld, virágos, pados, kistavas, kacsás parkon. Máténak igazi kánaán volt ez a hely. Ahol lehet szaladgálni és még kacsák is vannak, az a hely egy gyereknek maga a paradicsom. És mivel a park mellett van a múzeum, ezért a parkban szétszórva mindenféle képzőművészeti alkotások, szobrok találhatóak.

 A múzeum tetejéről leugrani készülő szoborember.

A parkból pedig már látszódott az Euromast-torony, a város ékessége. A tornyot 1960-ban emelték az akkori Floriade, a kertészeti és virágkiállítás alkalmából, és akkoriban ez nagy technikai bravúrnak számított. A torony alapjául 131 betoncölöpöt vertek le, majd erre egy vasbeton blokkot helyeztek. A torony 185 méter magas, és több fokozatban a legtetejéig fel lehet menni. A torony teteje egyben Hollandia legmagasabb pontja is. A középen lévő üvegfalas részben étterem és szuvenírbolt is van. Innen még két szakaszban lehet felmenni, a legtetejére már csak egy olyan lifttel, amiből nem is lehet kiszállni, hanem maga a lift forog körbe, ezáltal biztosítva a körpanorámát. 

Ha jól emlékszem a fiúk csak az éttermes részig jöttek fel, onnan csak én mentem tovább, egy félelmetes lyukasaljú lépcsősoron felbaktattam a következő szintig, de már az éttermes részről is remek volt a kilátás a városra és a tengerre és a kikötőre, bár a kikötő felett elég párás volt a levegő.

A legeslegfelső szintre már én sem mentem fel. Nem a magasságtól féltem, az nem tartott volna vissza, inkább ez a liftbe bezártság volt az, ami taszított, hiába no... kicsit klausztrofóbiás vagyok, ami néha előjön, és felülkerekedik rajtam. És bár a városban nem sok emberrel találkoztunk, a toronyban mégis egészen sokan voltak, és valahogy nem éreztem a késztetést magamban ehhez a lifttúrához. Kicsit olyan bizarrnak tűnt felmenni a világ tetejére 4-5 vadidegennel egy üvegkalitkában... brrr.....

A nap hátralévő részére a Rotterdam mellett fekvő szélmalomparkot terveztük megnézni, ahová hajóval lehet eljutni a belvárosi kikötőből. Így a torony után szépen visszasétáltunk a parti sétányon a városba. Út közben szebbnél szebb, és nagyobbnál nagyobb hajókat láttunk, és elhaladtunk az Erasmus-híd mellett is, mely a város északi és déli részeit köti össze, a híres filozófusról kapta a nevét, aki a város szülötte volt. Ekkorra már feléledt a város is, és nem csak a turisták kerültek elő valahonnan, hanem a helyiek is a biciklijeikkel, a görkorcsolyáikkal, motorjaikkal, és mindenki élvezte a szép napos időt.

Folytatás: hajóút és a szélmalompark