Villánykövesd

( 2019. március)

Tavasszal , a március 15-i hosszú hétvégén pár napot Villánykövesden töltöttünk.
Nagyon vártuk már a kirándulást, az országnak ezen a részén még nem voltunk korábban, leszámítva Mohácsot, de oda is csak a busójárás miatt mentünk.

Sokat gondolkodtunk, hogy hogyan menjünk, pályán, nem pályán, végül azt találtuk a legjobb megoldásnak, hogy a meglévő Pest megyei matricánk mellé veszünk még egy Fejér megyeit, és akkor az út kb. felét autópályán tudjuk menni, utána meg szívesen autózunk a sima úton, mert úgysem jártunk még arra.

Így autóztunk át Kakasdon, megcsodáltuk a Makovecz-féle faluházat.

Villánykövesd egy igazán kicsi,  Árpád-kori falu, az oklevelek 1290-ben említik először.  Ahonnan ismerni lehet, és ami a fő nevezetessége az a két szintes gyönyörűséges pincesor, ahol helyi borászok pincéiben lehet jobbnál-jobb villányi borokat iszogatni, kóstolgatni.

 Egy másik napsütéses napon lovaskocsival is mentünk egy kört a faluban.

A szállásunk a falu egyetlen hotelében, a Hotel Cabarnet-ben, volt. A hotel maga szép volt, az étterem rész egy borospincében volt, ami nagyon hangulatos volt. A konyha pedig igazán jó volt, minden nap finomakat ettünk. Csak a szobánk mérete volt egy kicsit kicsi ötünknek, de végülis elfértünk, és hamar túllendültünk ezen.

A gyerekek alaposabban körbefotózták a hotelt, mint én, így az ő képeikből is szemezgetek néhány jobban sikerültet.

terasz

Bejárati kapu

 Az utca túloldalán van a vasútállomás. Ami egy borvidéken még előny is lehet :-) Villány amúgy alig 2 km-re van innen, akár gyalog is elérhető, de vonattal is pikkpakk, ha előtte kinézzük a menetrendet.

recepció

Pinceétterem

Borkínálat

Egy nap még futni is el tudtam menni, és tettem egy kisebb kört a dombokon. Csodaszép volt. Bár pár hét múlva, amikor már kicsit zöldebb a táj, nem ilyen télvégi fakóbarna, biztos még ennél is sokkal szebb lehetett.

A Fekete-hegy a szemközti domboldalról.

Jobbra pedig Palkonya jellegzetes temploma látszik.

Nagyon jól éreztük magunkat, de jövök majd a részletekkel.

Visegrádi szánkózás

(2019. január)

Mikor is írhatnék az év első téli, havas kalandjáról, ha nem a júniusi legnagyobb hőségben? De hát mit tegyek, ha csak most jutottam el odaáig, hogy belevágjak az idei kalandokba... ( és akkor arról az 5-6 éves elmaradásról, amit folyton görgetek magam előtt, nem is szólok semmit. ) 

Az év elején kaptunk egy nagyobb mennyiségű havat. És mióta pár évvel ezelőtt felfedeztük egy szuper szánkózóhegyet Visegrádon a bobpálya mellett, azóta rendre ide járunk vissza, hacsak tehetjük. Már ha van olyan szerencsénk, hogy a hómennyiség kitart hétvégéig. Mert volt már olyan telünk, hogy csak 1 napot volt hó, és akkor pont nem tudtunk szánkózni menni.
A fiúknak annyira megtetszett ez a hely, hogy minden évben ide vágynak vissza, amikor esik a hó. Igaz, évről-évre magasabbról indulnak, és idén már nem is igényeltek felnőtt kíséretet a lesikláshoz. Észrevétlenül felnőnek.

Nem tűnik olyan meredeknek, de vannak lentről láthatatlan bukkanók, amik jól meg tudják dobni a szánt. És látjátok, nincsenek sokan. Ami jó, mert kisebb az összeütközés veszélye.

 Míg a fiúk egészen fentről siklottak le, addig én alaposan ki tudom bámészkodni magamat a környékben. Mert annyira szép. Annyira csöndes. Szemben a hegyen lovasok és kutyák szaladgáltak.

És amíg lementek-feljöttek, lementek-feljöttek, addig én jártam egy kört a hegytetőn is, és körbesétáltam a Nagy- Villám tetején lévő Zsitvay-kilátót. A kilátó október és április között csak hétvégén van nyitva, akkor is időjárásfüggő. Ha rossz idő van és/vagy jegesedés, akkor zárva tart. Mivel mi mindig szánkózóidőben vagyunk itt, így én még sosem találtam nyitva. Pedig állítólag tiszta időben 100 km-es körzetben el lehet látni.
De kívülről is nagyon szép, és a hegy túloldaláról nagyon szépen látszik a Duna.

Egyszer talán majd más évszakban is járunk erre, és akkor fentről is körbe tudunk nézni.

Csongrád, Körös-torok

(2018.október)

Mivel Szentesen sűrűn vagyunk hétvégente, így amikor kicsit több időnk van, mint egyébként, nagyon adja magát, hogy átmenjünk a csongrádi Tisza-partra, a Körös-torokhoz. Mert az olyan jó hely. Meg azért mert olyan szép. Meg azért mert a homokos parton jó sétálgatni, túrni a lábunkkal a homokot, vagy kavicsokat dobálni a vízbe.
Így kerültünk egy szép napsütéses délutánon is a Körös-torokhoz. Annyi különlegessége volt csupán ennek a kiruccanásnak, hogy én ezúttal futva mentem. Régi vágyam már, hogy megfutom a Szentes-Csongrád távolságot a gáton, de sosem volt erre mód, egészen eddig.

A gátfutás nagyon jó volt, leszámítva a hídon való átkelést, mert attól eléggé kiráz a hideg, de próbáltam nem lenézni, és elvonatkoztatni, csak arra gondolni, hogy mindjárt átérek. ( van némi hídfóbiám)

A hídról a Tisza és a vasúti híd.

 Ártéri buja növényzet

A gát mellett egy szuper tanya, mindenféle háztáji állattal, a baromitól a lóig.

Aztán a Körös-toroknál találkoztam a fiúkkal. Nem volt nagy mozgás.

A beach. Nyáron telis-tele van strandolókkal.

voltunk már úgy is itt, hogy a víz egészen eltakarta a homokos partot, és a füves emelkedőig ért.

Ezúttal hosszú földnyelvek lógtak be a folyóba.

A gyerekek örömére, mert jókat lehetett idétlenkedni a földnyelvek végén. Had ne mondjam, hogy a kép elkészülte utáni tizedik másodpercben az egyik már bokáig benne volt a Tiszában....

És ott ömlik a Körös a Tiszába.

Kicsit sétálgattunk még a sétányon, és találtunk egy kilátót, amivel korábban még nem találkoztunk. De nem lehetett felmenni rá, le volt zárva. Utánakerestem, és Rév-kilátó a hivatalos neve, és csak szezonban látogatható. 187 lépcsőfok vezet fel a 31 méter magas kilátó tetejére, ahonnan állítólag mesés a kilátás. Mondjuk el is hiszem!
Bár nemigen szeretem az ilyen jellegű kilátókat, ahol a lépcsőn magam alá látok, de még az is lehet, hogy ha egyszer főszezonban erre keveredünk, akkor felmegyek rá körbenézni.