Nápoly felé

Tudom, hogy Hollandiánál is azt mondtam, hogy eredetileg nem volt rajta a képzeletbeli listámon, de most ugyanezt mondom Nápollyal kapcsoltban is, és csak úgy mint Hollandiából innen is úgy jöttünk haza, és aztán idővel csak még inkább erősödött bennem ez az érzés, hogy milyen jó, hogy elmentünk oda, és húúúú meg haaaa.

Mikor kitaláltuk, hogy Nápolyba megyünk nyaralni, voltak néhányan, akik azt gondolták, hogy nem vagyunk egészen normálisak. Máté akkor másfél éves volt, éppen belépett a kezelhető korába. Milán 11  hete lakott akkor a pocakomban. Így utólag lehet hogy tényleg kicsit meredek volt, de akkor meg sem fordult a fejemben, hogy bármelyik tényező miatt is kihagynám ezt az utat, dehogyis... ha most kellene döntenem, most is azt mondanám, hogy persze menjünk. (Mondjuk, lehet, hogy nem nyárderekán mennék, hanem mondjuk ősszel, mert iszonyat meleg volt, azt meg kell hagyni!)

Szóval Nápoly. Ez volt életem első útja Olaszországba. 

Fapadossal repültünk, amihez az emberi idő előtt egy kicsivel kellett kimenni a repülőtérre. Olyan hajnali 3 körül keltünk. Fél 4 körül már a taxiban ültünk. Máté azt se tudta melyik földön van, és az első kábulatból gyorsan teljes extázisba esett, a taxi, a repülőtér, a váróterem, mind-mind csupa érdekesség egy másfél évesnek, ami abból a szempontból jó volt, hogy legalább nem nyűgös volt, hanem inkább lelkes, és minden érdekelte, mindent megnézett. Mi pedig hullafáradtan asszisztáltunk neki a hajnali reptéri pörgéshez. 

A repülőgépen aztán az első percben elaludt, és fel sem ébredt leszállásig, így aztán kedvemre kattintgathattam.

Azért akárhogy is van, mégiscsak a mi városunk a legszebb felülről:)

No meg a mi Balatonunk:

Aztán jöttek végre a hegyeim!!!! Imádom őket. Alulról is és felülről is. Bárhonnan nézem is, mindenhonnét félelmetesen tekintélyt parancsolóak.

 Közeledünk Nápoly felé:

A repteret éppen felújították, így nem is tudom milyen kiskapukon jutottunk végül ki az épületből, de emiatt nem láttunk olyan igazi reptéri Napoli feliratot, csak egy ilyen szedett-vetettet, ezt is csak úgy két bádogbódé között sikerült elcsípnem. 

A reptérről kiérve hirtelen az arcunkba ömlött a forró nápolyi hőség. Olyan igazi levegőt nem kapós, bőrt égető. De itt  voltunk, és nem bántuk. Megkerestük a kisbuszt, amivel be akartunk menni a városba, és ami pontosan a szállodánk előtti téren rakott le bennünket.
Hát erről majd lesz még egy-két szavam.
Viva Napoli! Megérkeztünk!