Míg a fiúk a Zsolnay-negyed ingeri után csendes pihenőt tartottak a hűvös szobában, addig én futottam egy rövid kört a város felett, és a Tettyei-romokat vettem célba.
Meredek emelkedőn kellett felfutnom, ami nekem kissé megerőltető volt, de mibel már út közben is olyan szép volt a házakk között ki-kibukkanó városi látkép, nagyon hajtott a lendület.
Felérve konstatáltam, hogy ide a fiúkkal is fel kell majd jönnünk alkalomadtán ( és ez meg is történt, egy bő évvel később :-) ) merthogy nekik is nagyon tetszene, mert volt palotarom, szökőkút, kisebbeknek játszótér, árnyék és napsütés, sok zöld és virág, szóval tényleg nagyon tetszetős és jó volt minden.
A Tettyei romok az egykori, 1500-as években épült püspöki palota romjai. A törökök idején dervisek éltek a palotában, az elnevezése is innen származik, mert a derviskolostor törökül "tekke". A palota a 18. században vált lakatlanná, és a romokat a 20. század elején konzerválták. Jelenleg szabadtéri színjátékokat tartanak a tövében.
Innen tovább futottam a szemközti Havihegyre, ahol a híres mandulafás kiskápolna áll. A mandulafa ekkor már elvirágzott, de a kistemplom és a környéke még így is szép, és remek a rálátás a városra, és a fölé magasodó Mecsekre a tévétoronnyal.
A Havi-hegy felé egy remek deszkapallós híd vezetett át a völgyön, ott fenn pedig egy szinteúj sétány vezetett végig csupa vakító térkővel kirakva. Nekem mondjuk ez térkövezés nem a szivem csücske, egyáltalán nem autentikus, jobban szeretem a természetközelibbnek tűnő dolgokat, burkolatokat, a csillogó térkő nekem nagyon mű egy hegyoldalon.
Pécs városát 1690-ben pestisjárvány sújtotta. A város lakói fogadalmat tettek, hogy a járvány elmúltával emlékkápolnát emelnek a dombon. Fogadalmukhoz híven az építőanyagot kézben hordták fel a meredek hegyoldalon.
A templom előtt egy több, mint száz éves, kb. 6 méter magas, csavarodott törzsű mandulafa áll, mely 2018-ban a hazai,2019-ben az európai Év Fája verseny győztese lett. Az 1880-as években zajlott filoxéra-vész hatására telepítettek számos szőlőültetvény helyére mandulát, valószínűleg ekkor ültethették. Az 1910-es évekből van első írásos említés a havihegyi mandulafákról.
Estefelé, már vacsora után, még sikerült rábeszélnem a fiúkat, hogy sétáljunk fel a város felett lévő Niké-szoborhoz, ami kb. 20 percnyi sétára volt a belvárostól, igaz erősen meredeken fölfelé. :-)
A korábban Felszabadulási- emlékműnek nevezett szobrott 1975-ben adták át a felszabadulás 30. évfordulójára. A párizsi szoborhoz hasonlóan hiányzik a győzelem istennőjének, Nikének a feje. A szobor a város felé fordul.Váza acélszerkezet, borítása hegesztett vörösréz. A vörösréz anyaga és formavilága egyaránt a lángot, az örökké tartó tüzet jelképezi, az alakja is a lángot formázza a városból nézve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése