( 2021. augusztus)
Salföldet nagyon szeretem. Voltunk már itt néhányszor, mert a Salföld Major nagy kedvencünk volt, amikor a gyerekek kicsik voltak. Ha jól emlékszem mindegyik kicsi korában eltöltöttünk ott egy délelőttöt, vagy délutánt. Legelőször még akkor voltunk ott, amikor még nem volt ennyire közismert mint amilyen már most. Szinte akkor nyitott. Aztán emlékszem, amikor másodjára mentünk, akkor milyen meglepő volt, hogy milyen nagy marketingje lett a helynek.
Aztán olyan is volt, amikor a Salföld melletti kolostorromhoz is elsétáltunk. Ezúttal pedig a Salföld fölötti Csöngő-hegyi kilátót vettük célba.
Már a Salföld felé vezető utat is mindig nagyon szeretem, a Káli-medencén keresztül autózni mindig nagy élmény.
Salföld szépen rendben tartott autentikus házai mindig elvarázsolnak. Azt olvastam, hogy a koronavírus járvány a Salföldhöz hasonló települések lakottságát nagyon fellendítette. Sokan költöztek le a városból a Balaton -felvidékre, a jó levegőre, a természet közelébe. Hogy ez mennyire jó vagy rossza, azt nem tudom, mindenesetre, én is el tudnám képzelni, hogy egy ilyen szépe rendezett környezetben éljek, a nyugalom közepén.
A kilátóhoz a majorság közelében lévő parkolóban parkoltunk, és ott az út végén indultunk el fel a hegyre.
Már menet közben is nagyon szép volt a vidék látványa.
A kilátó igazán nem volt messze, kis kaptatóval már ott is voltunk. Mivel jóóóóóó meleg volt, a kilátó árnyékában jó volt kicsit megpihenni.
És mivel egyáltalán nem fáradtunk el a kilátóhoz menet, mert miben is fáradtunk volna el, gondoltuk, megyünk még egy kicsit itt a hegyen. Aztán azerdei ösvény egyszer csak elfogyott alólunk.
De visszafordulni már nem akartunk, ellenben láttuk a térképen, hogy az erdőn túl megy egy mezőgazdasági út, és nem tűnt lehetetlennek, hogy oda átverekedjük magunkat. Ki is néztünk ott egy útszéli keresztet, hogy arrafelé vesszük az irányt. Eleinte jól is haladtunk, igaz jelzetlen volt az út, de jól járható, irányban voltunk. Csak egy rövid szakaszon kellett a dzsindzsáson átverekedni magunkat, amin Milán viszont teljesen kiborult.
Duzzogott, duzzogott, pedig hamar kiértünk az erdős részről, és már láttuk is az utat meg a kiszemelt keresztet, csak még egy nagy füves mezőn kellett keresztültrappolni. Milán nem akart, merthogy ő utálja, hogy a fű karistolja a lábát, de végül mikor már mindenki átszökellt, akkor ő is keresztülugrált. Próbált jó nagyokat szökellni, hogy minél kevéséb érje a lábát a fű. :-) Nagyon vicces volt.
A kereszt.
Innen már egyenes út vezetett vissza a faluba.
Hazafelé Kékkút felé kanyarodtunk, és megnéztük a forrást. Megtöltöttük a palackjainkat.
És jó kis túraútvonalat is lefotóztunk, ha legközelebb erre hozna az utunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése