Miután jól kikirándultuk magunkat a tengerszemnél, és jól el is áztunk a végére, jó volt autóba ülni, és melegedni egy kicsit. Kicsit letisztogattuk a cipőnket, ami meglepően nem is volt annyira sáros, és Sárospatak felé indultunk, mert a pataki vár még bőven belefért az időnkbe.
Sárospatakon nagyjából ötödikes vagy hatodikos koromban jártam utoljára, osztálykiránduláson, és a tényen kívül, hogy jártam már ott nem emlékeztem nagyjából semmire, csak olyan "mintha" emlékekkel voltam tele. Mintha felmentünk volna egy toronyba, mintha lepusztultabb lett volna akkoriban a vár, mintha megnéztük volna a könyvtárat is. Mintha, mintha, mintha... és a vár felé közeledve sem omlottak rám hirtelen a felismerés emlékei. ( hát ennyit érnek az osztálykirándulások, kb. ) Arra bezzeg tisztán emlékszem, hogy B.Z. osztálytársam, meg még pár fiú a buszon egész végig tetrisz versenyeztek, mi pedig szurkoltunk nekik a szék támlájának dőlve.
Szóval... nagy izgalommal tartottunk Sárospatak felé. Pláne, hogy nem olyan régen a Gasztroangyalban Sárospatakon főzött Borbács Marcsi, és a várban is volt, úgyhogy egy csomó infót is megtudtam, és testközelivé vált az egész.
A központban parkoltunk le, és ahogy kijöttünk a parkolóból már láttuk is egy falra erősített táblán, hogy merre kell menni a vár felé.
Út közben elhaladtunk a Vártemplom mellett, mely Észak-Magyarország legnagyobb gótikus csarnoktemploma, és 1537-ben épült. Itt őrzik Szent Erzsébet ereklyéjét. A templom előterében még a 12. századi körtemplom romjai is láthatóak. A templom több neves történelmi család, pl. a Rákócziak, a Dobók, temetkezési helyéül szolgált. 1207-ben Sárospatakon született II. Endre király lánya, Árpád-házi Szent Erzsébet, aki később a város védőszentje lett.
Mi éppen az Erzsébet -napi ünnepi előkészületek közepén jártunk a városban, a templom környékén nagy volt a jövés-menés, fabódék álltak, emberek szaladgáltak föl-le. Nem tudtuk akkor még, nem esett le, hogy másnap Erzsébet nap van, és amiatt van ez a nagy fennforgás, akkor még azt gondoltam, hogy biztos már a közelgő adventre készülődnek ennyire. Nem is mentünk a templom felé, nem akartunk "zavarni". Később, bent a várban, az idegenvezetés során persze kitisztult a kép, de a vár után már nem volt lehetőségünk templomot nézni, sajnos.
A várkert kapuján átlépve kicsit hezitáltunk, hogy merre tovább, sétálhattunk volna a várkertben, mert szép nagynak tűnt, de mivel még mindig esett, és esőben már sétáltunk aznap eleget, így inkább bementünk a várba, és befizettünk egy toronytúrára, és az állandó kiállítást (Rákócziak kora) is megnéztük addig.
A toronyba csak vezetett túrával lehet bemenni, és addig volt még egy jó másfél óránk, ami elég volt a kiállításra, és még körbesétálni is tudtunk a vár körül.
Ilyen idő volt. Sötét és esős. Ahogy az a lencsén is látszik. :-(
A híres Sub Rosa szoba kívülről.
A várat, és a várkastélyt 1534-42 között Perényi Péter építette. A Perényi család kihalása után több neves család birtokában is volt, míg végül 1616-ban Lorántffy Zsuzsanna hozományaként került a Rákócziak kezébe, és ezek az évtizedek azok, amikor a vár, és a kastély jelentősen megújul, és folyamatosan bővül, épül, szépül.
Íme a csodaszép belső udvar a híres Lorantffy-loggiával, ami a magyar reneszánsz építészet kiemelkedő alkotása.
A Vörös-torony az udvar felől.
A törökök nem támadták Sárospatak várát, csak később a 17. században lett hadi jelentősége, 1708-ban falai közt tartották a Rákóczi-szabadságharc híres utolsó, jobbágyfelszabadító országgyűlését. A szabadságharc után az osztrák tulajdonosok a belső várból lakópalotát rendeztek be, a külső vár ágyúbástyáit pedig lerombolták, és a környék lakó hordták szét a köveit.
A kiállítás érdekes és nagyon tömény volt. Rengeteg sok információ olvasható a falakon lévő hatalmas plakátokon. Újra szembesülnöm kellett azzal, amit egyébként is tudok, hogy ez a kor eléggé szürke folt az ismereteimben. Most is csak kicsit fakult ez a szürkeség, mert kb. a tárlat felénél már bedarált a rengeteg név és a sok információ, de mégis jó volt.
Persze folyton eszemben volt, hogy a fiúknak hogy bejönne, hogy a kölcsönmamuszban klasszul lehetett volna csúszkálni a termeken keresztül :-) Néha magam is késztetést éreztem rá, hogy csússzak pár métert, amikor a teremőr nem látott. 😜 Persze nem tettem.
A kiállításon és a toronyban sem lehet fényképezni, így csak szavakkal tudom elmondani, hogy korabeli bútorokat, öltözeteket, könyveket, Rákóczi Ferenc iskolai füzetét, okmányokat, címereket, térképeket a birtokviszonyokról, és hasonló mindenfélét láttunk. Érdemes megnézni szerintem, még akkor is, ha kicsit sokat kell olvasni.
A Vörös-torony bejárata.
Vastag várfalak.
Az ötszintes torony tetején kilátóterasz van, innen lehetett fényképezni, és még pont naplemente előtt voltunk, így még éppen meg is tudtuk csodálni a Zemplén hegyeit a távolban.
A vár alatt-mellett kanyarog a Bodrog. November közepén nem volt túl hívogató képében.
A toronytúra a könyvtárszobában ért véget. Ekkorra besötétedett idekint, és be lehetett fotózni.
A vár alatti úton sétáltunk vissza a kocsihoz.
Kellemesen elfáradtunk, fizikailag is, és szellemileg is sokat kaptunk ettől a naptól. Nagyon sokat sétáltunk a jó levegőn, még ha esett is az eső, és nagyon sok infót tudtunk meg, elevenítettünk fel a Rákócziak korából. Jó lenne gyerekekkel is egyszer visszajönni. Van még mit megnéznünk Sárospatakon és környékén. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése