Solymári vár és az Alsó-Jegenye-völgy

Még áprilisban, egy vasárnap remek kirándulóidőre ébredtünk, kár lett volna kihagyni. Egész véletlenül jutott eszembe, hogy mi lenne, ha Solymárra mennénk, mert az nincs messze, és mert még nem is voltunk ott sosem. Hogy Solymáron van egy vár is, az nekem egészen sokáig nem volt a tudatomban sem. Tavaly szembesültem először vele, amikor egy ovis anyuka szervezett valamiféle kirándulást, és toborzott hozzá családokat, de mi azt kihagytuk. De azóta rajta van a listámon, hogy majd egyszer oda is menjünk el. 

Az egyik kedvenc kirándulós oldalamról, a kirándulástippek.hu-ról egy klassz kis sétaútvonalat néztünk ki. Igaz, mi nem pont így mentünk, hanem visszafelé, mert mi rögtön a várnál kezdtünk, és úgy mentünk aztán be az erdőbe. 

Virágzó repceföld

A Solymári várról nem tudok sokat mondani, annak ellenére sem, hogy már a 14. században is álltak itt egyes részei. Birtokosai gyorsan cserélődtek, és leginkább vadászkastélyként, lakóvárként használták. A török időkben romlásnak indult, majd később, a 18. században a köveit teljesen széthordták, és csak az 1900-as évek vége felé kezdődött meg a feltárása. Egy helyi gimnáziumi tanár segítségével készült el a vár rekonstrukciós terve, és ennek keretén belül építették újjá az Öregtornyot, ami most kilátóként működik, felépítették a várkaput. Ekkortól látogatható a vár. 

A vár alatti parkolóban álltunk meg. Innen csak pár percnyi sétára volt a vár. A belépésért fizetni kell, mi 5-en már csoportos jegyet kaptunk. 

A várat pillanatok alatt körbejártuk, a kilátón kívül sok nézni- és látnivaló nincs benne, de a táj, ami körbe veszi az mindenképp megérdemli, hogy egyszer feljöjjünk ide. 

Innen indultunk tovább, hiszen a az útvonal még egy homokkőfalat, egy forrást, és egy vízesést is jelzett, könnyű, pár kilométereses sétányira. 

Az út tényleg nagyon egyszerű, és könnyen járható volt, csak egy kis szakaszon volt sárosabb, de ott is meg lehetett kerülni. Végig a Paprikás-patak mellett kell haladni, el sem lehet téveszteni. A patak szépen kanyarog mellettünk, hol kicsit szélesebben, hol keskenyebben, itt egy kis híd, ott egy nagy farönk, ami megmászásra csábítja a fiúkat. A kezdeti vita is, hogy ki fogja Apa kezét, relatív gyorsan elcsitul, hiszen a patakba faágakat dobálni sokkal izgalmasabb. 

A kanyargó Paprikás-patak:

És máris ott a Rózsika-forrás. Sajnos a vize nem iható, így csak megcsodáljuk a szép lányos szobrot, és elolvassuk, hogy ki és mikor állította az emlékművet.

A fiúk már fáradtak, éhesek, szomjasak, ezért kicsit letelepedünk egy éppen szembejövő piknikezőhelyre, ami stílusosan a Szomjas-rét nevet kapta, és ettünk-ittunk. 

A legnagyobb kaland  a homokkőfal megmászása volt. Először egy kisebbet találtunk, majd kicsit arrébb egy sokkal-sokkal nagyobbat. Nem mondom, elég félelmetes volt. Pláne alulról nézni a fiúkat, ahogy csúszkálnak fölfelé, pláne, hogy alattunk csak a meredek homokkőfal volt, és lent valahol a patak, úgyhogy gyorsan a nyomukba szegődtünk, hogy segítsünk nekik. 

Lefelé nézve

Fölfelé

Persze volt nyávogás, mikor nem engedtük nekik, hogy egy meredekebb részre menjenek, meg hogy visszafelé csak a fal mellett jöttünk le, és nem kockáztattuk a lecsúszást. De hát ezek semmitől sem félnek, én meg eléggé paráztam, hogy valamelyiket majd úgy kell a szakadékból kivadászni.

Innen már csak pár lépés volt a vízesés, ami a Budai-hegység egyetlen vízesése. Kb. 5 méter magas, és fölülről és alulról is megtekinthető. Lefelé kell egy kicsit ügyeskedni, de nem vészes.

A túraútvonal igazi gyerekbarát, sima, nem megerőltető, mindig akad egy-egy megmászandó fa, és ha nem lett volna akkora sár, akkor még a patakmedret is át lehetett volna ugrálni, ahol keskenyebb. Így viszont a csúszásveszély miatt nem kockáztattunk.

Így, hogy  a kényelmes sétaútról átkerültünk a patak túloldalára, keresnünk kellett egy jó átkelőhelyet, hogy visszamenjünk. Találtunk egy egy jó kis faágat, de a túloldal kicsit meredekebb volt. 

Visszafelé már gyorsan haladtunk. Még egy gyors evő-ivószünetet tartottunk, aztán már ott is voltunk az autónál. 

Kellemes kirándulás volt. Jó levegő, szép ösvény, némi kaland. Kisebb gyerekekkel is bátran vállalható. Még babakocsival is.   Csak akkor a patakátkelést hanyagolni kell. :-)
A vár alatti parkoló mellett remek mosdó-wc épület van. Hideg-meleg víz, szappan, vécépapír. Még zuhanyzó is van, és szép tiszta a hely. A váras jegyszedő bácsi jár le időnként körbenézni, rendberakni. Csak pelenkázólap nincsen. Talán ez az egyetlen negatívuma a helynek.