Szent Márk székesegyház és a velencei sikátorok

Ott álltunk a harangtorony lábánál, és csak néztük, néztük a körülöttünk lévő teret, amin ugyanúgy hömpölyögtek az emberek, mintha nem is esett volna az eső. Lehet, hogy hajszálnyival kevesebben voltak, mint lettek volna egy szép napsütéses júniusi napon. Amilyen  rossz volt az idő, simán belefért volna az is, hogy csak bóklászunk az egész városban, de nem, voltak még rajtunk kívül jó sokan. Nyilván, akinek befizetett, lefixált útja volt, az ugyanúgy ide jött esőben is, mint mi, akiknek csak ez az egy napunk volt. Ha tehettük volna nyilván mi is másnapra halasztottuk volna, mert addigra már ha nem is meleg nyári, de esőmentes napot ígértek. De hát nem tehettük. Szóval csak álltunk egy terasz alatt, és néztük a tömeget, zömmel japánok voltak, és vicces látványt nyújtottak a szivárványszínű esőkabátjukban, és az esernyőrengetegben. 

Egyébként az is hihetetlen volt, hogy az utcai árusok mennyire rutinosan alkalmazkodnak az időjáráshoz. Ha kell, akkor ott a velencés basketball-sapka, a póló, a táska, de ha esik... akkor rögtön előkapják a velencés esernyőt, a velencés esőkabátot. Ebből több verzió is létezett. A legjobb, amikor a szemeteszsákszerű zacskóra is rá volt nyomva, hogy I love Venice. :-) 

Tanakodtunk egy kicsit, hogy mi legyen a székesegyházzal, amit nyilván kedvünk lett volna megnézni belülről is, de ahogy végignéztünk a bejutni vágyók során, hát... jobbnak láttuk, ha nem állunk be a zuhogó esőben a sor végére. Optimistán abban bízva, hogy Velencébe úgyis visszajövünk még! A templom pedig  úgyis gyerek nélküli látványosság inkább. 

A város védőszentjének nevét viselő bazilika csak 1807. óta a város hivatalos katedrálisa, mely a Velencei Köztársaság, mint tengeri nagyhatalom, gazdaságát és hatalmát szimbolizálta, és a város bizánci építészetének legeredetibb formájában megmaradt emléke. A templom kívülről és belülről is felbecsülhetetlen értékű kincsektől roskadozik, a bazilika múzeuma és a kincstár további műemlékeket őriz. A Museo Marciano, a székesegyházi múzeum legfontosabb kiállítási tárgyai az egyenként 897 kilós aranyozott bronzlovak, melyek másoltai a homlokzaton láthatóak, melyeket 1024-ben Konstantinápoly kifosztásakor zsákmányoltak. 

A templom kívülről is maga a csoda! Elképzelni sem tudom, és merem, hogy milyen csillogóan pompás lehet belülről, mennyire szemetkápráztató. 

Törött esernyők a kukákban, és a Szent Márk oldalról :-)

A főhomlokzat az Utolsó ítélettel és a bronzlovakkal. A másik négy boltíven, ( fönt) Szent Márk testének hazahozatalát ábrázolják.

Bejárat, bronzlovak, és a sorbanállók

A tér bejáratánál álló két gránitoszlop, tetején Velence szárnyas oroszlánja, és szent Teodor, a város egykori védőszentje. A két oszlop között egykor kivégzéseket, akasztásokat hajtottak végre. 

A tér túlsó felén áll az Óratorony, melynek díszes kapuja a bevásárlóutcába nyílik. Mielőtt kettőt pisloghattunk volna már bele is keveredtünk egy nagyobb tömegbe, és átmentünk a torony alatt. Egy darabig csak sordródtunk, és kirakatokat néztünk, majd kis sikátorokon keresztül haladtunk céltalanul.

Mikor aztán egy téren lyukadtunk ki, akkor már elég elázott csirkének, elcsigázottnak, és éhesnek éreztük magunkat, így bevonultunk melegedni és enni egy étterembe. Nem voltunk ezzel egyedül, tömve volt a hely, ennek ellenére elég gyorsan megkaptuk a forró teánkat és a pizzánkat.

Mire kijöttünk kicsit javult a helyzet esőfronton, de csak annyit, hogy hol elállt teljesen, de aztán dupla olyan erősen kezdett megint esni, és mivel tök jól megszáradtunk, még a cipőmet sem éreztem vizesnek, nem nagyon volt kedvünk újra bőrig ázni, így felpattantunk az 1-es vaporettóra, és fuvaroztattuk magunkat a Canale Granden, mely a város fő közlekedési útvonala, és véges végig paloták és templomok szegélyezik a két partját.

folyt.