Bosznia- Pocitelj

 Másnap magunk mögött hagytuk Montenegrót. Az útvonaltervező Hercegnovi felé vitt minket, és tulajdonképpen nem is bizonyt ez rossz döntésnek, mert bár volt egy kis dugó a város előtt, nem volt vészes, és nagyon hamar elértük a bosnyák határt. 

Búcsúpillantások az öbelre:

A határon fennakadás és várakozás nélkül suhantunk át. 

A balkáni háború utáni békeszerződését követően Bosznia területét a Bosznia- Hercegovinai Föderáció, egy egységes Szerb Köztársaság alkotja. Ennek köszönhető, hogy amikor átléptük a határt, akkor zavaró módon nem Bosznia-Hercegovinában üdvözöltek minket a táblák, hanem a Szerb Köztársaságban, és végig az út mellett szerb zászlók lobogtak jó darabig. 

Csak jóval később, szinte már Mostar környékén találkoztunk először a bosnyák üdvözléssel. 

Aztán jóóóó sokáig mentünk a boszniai kietlen hegyek között.Fura volt, hogy a semmi közepén kis árusok mézet, fokhagymát, szörpöt árultak az út szélén.  

Kopár, növénytelen hegyek között kanyarogtunk, kőből és sziklából volt bőven. Csak később, már itthon olvastam a wikipédián, hogy Bosznia területének csupán a 3%-a áll mezőgazdasági művelés alatt. Hát nem csodálkozom rajta... 

Úgy terveztük, hogy Mostar előtt megnézzük Blagajt, mert a szállásunkat úgyis csak később lehetett elfoglalni. De a szállásadónk javaslatára beiktattunk még egy megállót, Pocitelj-t, ami egy középkori kőváros, amit Mátyás király uralkodása alatt bővítettek ki és erősítették  még végvárként. 

A délszláv háborúban először szerb csapatok támadták meg a települést és pusztítottak itt. Majd 1993-ban a Boszniai Horvát Köztársaság csapatai jöttek és sok (főleg) muszlim lakost elfogtak és fogolytáborokba deportálták őket; megsemmisítették a mecsetet, és több oszmán házat. A rekonstrukció 2022-ben fejeződött be. 

A legnagyobb déli napsütésben érkeztünk meg a város alatti parkolóba. A fiúk nem túl lelkesen, de csak beletörődtek, hogy most bizony ki kell szállni az autóból. 

Az erődtorony alulról elég messzinek tűnt. 

A kanyargó Neretvának ekkor lettem a szerelmese. 

Az erőddel szemközti dombtetőn egy frissen épült kilátóterasz volt, kicsit bolyongtunk a kőházak között, mire megtaláltuk, mert nem volt egyértelműen jelezve hogy hol merre. Ez a hiányos kitáblázás úgy látszik amolyan balkáni szokásés valószínű az alsó szinten azóta egy kiállítás is működhet, és rendezvényterem is ki volt alakítva, de ottjártunkkor még nem volt nyitva, csak az eléggé tájidegen fém és üveg kilátó teraszra lehetett kimenni. 

A kilátás persze szép volt, alattunk terült el az egész város és a folyó. 

Lefelé beültünk egy kávéra és egy üdítőre a parkoló melletti büfébe.  Életmentő volt. És volt wifi is, amin frissíteni tudtuk a további útvonalakat. Kicsit megpihentünk az árnyékosban, elmentünk mosdóba, és Blagaj felé mentünk tovább.