Velence- Campanile

Mivel a nyaralást is eléggé az utolsó pillanatban foglaltuk, a velencei kirándulást meg ott helyben döntöttük el, hogy melyik nap legyen, így nem foglaltunk sehová sem interneten előre jegyet.
És bár már másodjára jártunk Velencében, a Szent Márk katedrálist sem korábban, sem most nem néztük meg. Az, hogy ott helyben nem fogjuk azt a végeláthatatlannak tűnő sort végigállni a katedrálisba, abban teljesen biztos voltam. De abban nagyon reménykedtem, hogy a harangtoronyba fel tudunk menni valamilyen formációban. Ahogy a Szent Márk térre érkeztünk, és megálltunk a torony előtt, a sor nem is  tűnt olyan eszeveszett hosszúnak, úgyhogy végül én meg a Nagyok be is álltunk, hogy felmenjünk a toronyba.

A börtönt és a Dózse-palotát összekötő 8m hosszú Sóhajok hídja.

Bár aznapra hűvösebb, felhősebb napot jeleztek elő, ennek ellenére tűzött a nap, főleg déltájban, amikor megérkeztünk, úgyhogy a fiúk a hajóból kiszállva neki is vágtak árnyékot keresni.

A Szent Márk bazilika minden oldalról nézve szemetgyönyörködtető. ( És egyszerű véletlen egybeesés, hogy éépen mos,t amikor ideértem a nyári utazásunkat illetően, éppen most hatalmas árvíz pusztít Velencében, és a károk sajnos a bazilikát is érintik. Hogy mekkora a kár, és mennyire maradandó, vagy mennyire helyrehozható, azt egyelőre, a víz levonultáig nem lehet megmondani. Mindenesetre óriási kár lenne, ha elveszne ez a gyönyörűség. )

Az első Szent Márk-templom a 10. század második felében tűzvész áldozata lett, a második épület a 11. század végén készült el, s ez az alapja a ma látható székesegyháznak is, mely a mai képét századokon keresztül tartó építkezések során nyerte el.

A Piazza San Marco kezdetben csupán egy templom kertje volt, melyen egy kisebb csatorna vágott keresztül. A ma 56-82 méter széles és 175 méter hosszú, enyhén trapéz formájú Szent Márk tér története a 9.  századig nyúlik vissza.
A tér bejáratát jelző két gránitoszlop, az oroszlánnal, és Szent Theodorszobrával   a 13. század óta áll a helyén.

A nyugati homlokzat márvány - és mozaikdíszítési és a négy lószobor is a 13. században került a templomra.

A Campanile előcsarnokába lépve aztán kiderült, hogy igaz, hogy a jegyeket gyorsan osztják, és nincs sor, viszont csak lifttel lehet felmenni, és a lift előtt viszont jóóóóó sokat ácsorogtunk. Pláne, hogy oldalról a csoportokat és az elővételes jegyeseket előre engedték... Kb 30-40 percig is eltartott, mire liftbe jutottunk.  Azt nem tudom, miért nem lehet gyalog felmenni. Lehet, hogy biztonsági oka van, túl sok ember-szűk lépcsősor.. csak ezt tudom elképzelni.
De amikor felértünk a toronyba, akkor a látvány, ami a szemünk elé tárult, az minden várakozással töltött percet feledtetett.
Elindultunk körbe az ablakok mentén, és csak ámultunk, csodálkoztunk, és gyönyörködtünk. Szerencsére odafent bármennyi időt el lehet tölteni, nincs időkorlát, de ennek ellenére fura módon tömeg sincs odafenn. Nem időznek ott órákig az emberek, hanem egy vállalhatóan kellemes ritmusban cserélődnek, és minden ablakból van lehetőség kinézni, nem kellett tülekedni.

A Dózse palota felülről. Jobbra pedig a könyv- és levéltár teteje.

A bazilika kupolarendszere.

 
 A kép jobb alsó sarkában látható a kígyózó sor egy kis részlete.

A 800-900-as években, római alapokra épült torony torony 1902-ben összedőlt. Szerencsére a mellette lévő épületekben nem esett kár, és személyi sérülés sem történt. A tornyot 1912-re építették újjá, és avatták fel.

Lefelé már csak rövid sorbanállás előzte meg a liftbejutást. Lent pedig már nem volt más dolgunk, mint megkeresni a többieket, és belevetni magunkat Velence sikátoraiba.