Az idei balatoni nyaralás egyik legnagyobb kalandja és felfedezése a
szentbékkállai kőtenger volt. Ennél érdekesebb, izgalmasabb és
gyerekfárasztóbb kirándulást keresve sem találtunk volna.
Egyszer, talán tavaly, láttam valami tévéműsorban, lehet, hogy a
Balatoni Nyár volt, nem tudom, hogy a műsorvezetők meglátogatták ezt a
kőtengert. Csak fél szemmel figyeltem, láttam, hogy egy nagy területen
rengeteg hatalmas kődarab fekszik szerteszét, de több nagyon nem jött át
a műsorból.
Most, hogy Tapolca felé elmentünk a szentbékkállai bekötőút mellett
eszembe jutott, hogy ha úgy alakul, akkor egyszer majd arra
kanyarodhatnánk, és megnézhetnénk ezeket a köveket, ha már így a tévében
is megmutatták, és mi meg még nem láttuk, pedig ki tudja hányszor
megfordultunk már erre.
Ez a valamikor most jött el. Zánka után tehát errefelé indultunk a huppanós úton.
Maga a kőtenger szinte az egész Káli-medencében megtalálható,
Kővágóörstől egészen a Hegyestűig, de Szentbékkállánál vannak a
legnagyobb és leglátványosabb képződmények. A kőtenger az egykori
Pannon-tengerből visszamaradt homoküledékből keletkezett, vulkanikus
tevékenységek következtében feltörő kovasavak cementálták ezt a
homoküledéket, és néhol egészen hatalmas kődarabok maradtak meg.
A kőtengert mi a falu felől közelítettük meg, szépen ki van táblázva,
hogy merre kell menni. Az egyik elágazásnál különválik a gyalogos és az
autós út. Mi most az autóson mentünk, de klassz lehet a gyalogos túra
is, egyszer talán azt is kipróbáljuk. Autóval jól megkerültette velünk a
területet, és az út nagyobbik része már földutas volt, de jól járható,
és elmentünk a lovaspóló pálya mellett is. ( Nem tudtam, hogy ilyen van
errefelé, egyszer egy lovaspóló meccset is megnéznék szívesen. )
Az út egészen elvisz a kőtenger lábához. Már-már azt hittük, hogy nem
fogunk tudni leparkolni, de végül mégis sikerült, mert még egészen hátul
is voltak helyek, amikor már azt gondoltuk volna, hogy már biztos nincs
arra semmi.
Már a kocsiból is lehetett látni néhány szépen megtermett példányt, de ami a domb tetején várt minket, az egyszerre volt fantasztikus és félelmetes látvány. Rögtön a hely jellegzetessége, az Ingókő felé indultunk. Az ingókő egy nagy lapos kő, amire ha felállunk, akkor meg lehet billegtetni. Mintha a T betű teteje mozogna. Lentről nézve borzasztó félelmetes! Én meg mit sem sejtve előreküldtem a fiúkat, (Ferivel) hogy másszanak fel, és én majd lefényképezem őket lentről a nagy szikla tetején. Míg ők másztak, addig én lent szörnyűlködtem, hogy úristen, ez a kő mozog!

Nagyon szuper volt! A gyerekek különösen élvezték, akármeddig elmászkáltak volna még a köveken. Gyerekes, különösen örökmozgó fiúgyerekes cslaádoknak kifejezetten ajánlom!
A környék tartogat még szépségeket, túraútvonalakat, kilátót, ahonnan az
egész Káli-medence belátható, szóval akár egy egész napos kirándulást is lehet szervezni. Nem kizárt, hogy fogunk még mi is erre
járni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése