Egy kis délutáni kirándulásnyi időre voltunk már Gyulán, nagyon-nagyon régen, még 2003-ban. Akkor, ha jól emlékszem, épp be volt zárva a vár, talán hétfő volt, ami szünnap.
2003-as papírkép |
Akkor és most |
Nagyjából azóta vágytam oda vissza, pláne, mióta gyerekeink vannak és
elkészült pár éve a nyitott strand mellett az fedett rész is. A visszatérésnek pedig most jött el az ideje, és amolyan tavaszköszöntőként 3 napot töltöttünk el a városban.
Gyula a Fehér-Körös bal partján fekszik, mindössze 88 méterrel a tengerszint felett. A Fehér- és a Fekete- Körös Magyarország legtisztább vizű folyói közé tartoznak. Nevét a város helyén álló egykori monostor után kapta, melyet egy Gyula nevű főúr alapított, és keresztelt el Gyulamonostorának. A terület már a honfoglalás idején is lakott volt.
A város az Anjouk idején fejlődik leginkább, ekkorra tehető az első hiteles említése is, egy Károly Róbert korabeli oklevélben.
A város az Anjouk idején fejlődik leginkább, ekkorra tehető az első hiteles említése is, egy Károly Róbert korabeli oklevélben.
Mivel nem sok időnk volt, a városi sétára rögtön az érkezésünk után sort is kerítettünk, mert másnapra a várlátogatást és strandolást terveztünk. A panziónk nagyon klassz volt, közel a várhoz és a strandhoz, és nyáron még jobb az elhelyezkedése, mert akkor a szomszédos hátsó kapu is nyitva van a strand felé. Most nem volt, így körbe kellett mennünk, de ez is csak pár perc sétát jelentett.
A gyerekeknél pedig a galériás szoba volt a best of :)
A város felé menet persze elhaladtunk a vár mellett is, átvágtunk a parkon, a csónakázó tavon megnéztük a kacsákat. Nyáron bizonyára sokkal színesebb itt az élet, most még nagyon a tavasz elején jártunk, még nem zöldültek a fák, nem működtek a szökőkutak, nem virágoztak a parkokban a virágok, de azért így is nagyon szép volt minden.
Világóra |
A város fő látnivalója természetesen a Vár, mely Európa egyetlen épen maradt síkvidéki téglavára. A 14-15.
században épült. A török támadások idején ez a vár is előtérbe került a
törökök szemében. Míg Szulejmán pasa 1566-ban Szigetvárt ostromolta,
addig Gyula ellen Petraf pasa érkezett 32000 emberrel. A várat
Kerecsényi László várkapitány csekély számú védőseregével 9 hétig
tartotta, majd a várat feladták, de a szabad elvonulást ígérő törökök a
megadók többségét lemészárolták.
Később az 1848-49-es szabadságharcnak szomorú helyszíne lett a vár, a 13
aradi vértanú közül 9-et itt tartottak fogva a kivégzésükig. Fogvatartásuk helyszínét emléktáblák jelzik.
A várban vármúzeum működik, érdemes megnézni.
A kapun belépve a vár emeletére érkezünk, így ott kezdtük a termek
körbejárását. Az emeleten vannak a lakószobák, a lovagterem,
fegyverszoba, kápolna, lent a földszinten pedig a mindenféle műhelyek,
fazekasműhely, kovácsműhely, éléstár, és a várbörtön, ahol a kínzás
számtalan formáját mutatják be. A kiállított kínzó- és vallatóeszközök
mellett grafikákon ábrázolva ott lóg a falon, hogy hogy is nézett ki ez a
valóságban. Hát nagyon durva volt! A képeket nézve is eléggé
gyomorforgató volt.
Várudvar |
Lovagterem. A falakon körbe az egykori várurak és várúrnők családi címerei láthatóak. |
A várat egy helyi kézműves, Lakatos Tibor, megépítette gyufaszálakból. A munka 1 évig tartott, és 28600 gyufaszálat vett igénybe saccperkábé, és nagyon jó lett.
Szűk csigalépcsőn a vár falára és a vár tornyába is fel lehet menni. A vár falain lévő keskeny lőréseken ugyan nehézkes a körbetekintés, de a toronyból szép körpanorámát láthatunk a városról, és a város körülvevő messzi-messzi síkságról.
Az Almásy-kastély, mely idén februártól átalakítás és felújítás alatt áll. Várhatóan 2015. júliusában látogatóközpontként fog újra kinyitni, számos kiállítással, kávézóval, cukrászdával, ajándékbolttal, rendezvénytermekkel, és rendezett parkkal.A projektről, a kastély múltjáról és a jövőbeli tervekről itt lehet sokmindent olvasgatni.
Az Erkel hotel és a strand |
A gyulai Várfürdő a szomszédos
Almásy-kastély parkjában helyezkedik el, ami felér egy botanikai
kirándulással is, mert több mint 100 féle fa, bokor és cserje díszíti.
Ebből most télen/tavasz elején sajnos nem sokat élvezhettünk, nem is
voltunk kint a kinti részen egyáltalán, még szétnézni sem, csak a benti
medencéket használtuk, de azt kifulladásig. A kertben rács védi az un. Erkel fát, amely alatt Erkel a Bánk bán egyes részeit komponálta. A fa nem korabeli, Gyula város vezetése jelképesen ültette.
A gyulai gyógyvíz elsősorban kopásos megbetegedésekre, műtét utáni rehabilitációra, nőgyógyászati problémákra van kiváló hatással.
A gyulai gyógyvíz elsősorban kopásos megbetegedésekre, műtét utáni rehabilitációra, nőgyógyászati problémákra van kiváló hatással.
A város híres szülötte Erkel Ferenc, aki egy 1795-ben, iskolának épült házban született 1810. november 7-én. Az egykori iskola most múzeumként, emlékházként működik, megtekinthetjük benne Erkel munkásságát, és a korabeli családi életet.
Régi képek, képeslapok láthatók Gyuláról, Gyula környékéről, Gyula életéről ezen a blogon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése